
Ünnepekkor megtelnek a padok, de a vasárnapi istentiszteletet is szép számban látogatják a hívek
Fotó: Haáz Vince
Tíz év alatt szinte felére csökkent a magyar reformátusok száma Dicsőszentmártonban, de a tavaly júliusban érkezett fiatal lelkész a közösség lelki és anyagi gyarapításán dolgozik, többek között kántori lakást alakíttat ki, és keresi a megoldást, hogy közelebb vonzza az egyházhoz azokat is, akik még nem tartoznak oda.
2024. február 25., 20:432024. február 25., 20:43
Dicsőszentmártonban a magyar közösség aránya alig 15 százalék körüli, az egykori iparvárosból a két vegyipari kombinát bezárása után tömegesen vándoroltak el a helyiek, románok és magyarok egyaránt: reformátusok, katolikusok, unitáriusok is. 2012-ben az akkori református lelkész, aki azóta nyugdíjba vonult, arról számolt be, hogy 1625 református tartozik a gyülekezethez.
Köblös Lehel fiatal református lelkésszel a javításra szoruló református templomban beszélgettünk.
Köblös Lehel református lelkész
Fotó: Haáz Vince
A 1889-ben épült templom érdekessége, hogy egy kapualjon lehet bejutni, hiszen előtte egy felekezeti iskolának készült épület van.
A lelkész tavaly júliustól szolgál a gyülekezetben, már otthonosan mozog és felszabadultan mesél.
Amikor a lélekszámról kérdezzük, azt mondja, hogy
Mint a lelkész kifejti: lehetséges, hogy ezek egy része a környező magyar falvakhoz tartozik egyházilag, de az sem kizárt, hogy reformátusnak van keresztelve és most nem gyakorolja a vallását, nem tartozik sehova. Köblös Lehel szerint a családlátogatás, a tömbházakban élők felkeresése, feltérképezése során lehetne megszólítani, esetleg közelebb vonzani azokat, akik, bár reformátusok, de nem tartoznak a helyi gyülekezethez. Erre is sort szeretne keríteni, de egyelőre a különböző gyülekezeti alkalmak megszervezésén, gyarapításán dolgozik, a meglevő közösség összefogásán.
Az egyháztagok nagy többsége nyugdíjas, szinte teljes mértékben hiányzik a 40–50-es korosztály, ezért elég kevés a gyermek, fiatal is. Ez utóbbiakat többek között gitár- és furulyaórák segítségével is szeretné a templom közelébe vonzani.
Köblös Leheltől megtudtuk, hogy október elsejétől új kántora van a gyülekezetnek: Ferenczi Zsolt Norvégiából telepedett haza és Marosvásárhelyen él. Neki most alakítanak ki kántori lakást, hogy helyben lakhasson, és még jobban be tudjon kapcsolódni a gyülekezeti életbe.
A kántori lakást alakítják ki
Fotó: Haáz Vince
A lelkész elégedetten meséli, hogy a helyi pedagógusok is sokat segítenek neki, amióta megérkezett. Ők ismerik a helyi közösséget, gyerekeket, szülőket, tudják, kit kell megszólítani, és az ünnepi szerepek, a vakációs bibliahét előkészítésébe, lebonyolításába is aktívan bekapcsolódnak.
A lelkész azt is elmondta, hogy a gyülekezeti alkalmak megtartása, a közösség gyarapítása mellett az egyházközség tulajdonában levő épületek felújítása, kihasználtsága is foglalkoztatja.
Mivel a két épület össze van kötve (jelenleg befalazott ajtókkal), a földszinten és az emeleten is (a templom karzata a volt felekezeti iskola felső emeletével), azt szeretnék, hogy a volt iskolában egy többrendeltetésű gyülekezeti termet alakítsanak ki. Ezeket a beruházásokat pályázati pénzalapokból szeretnék elvégezni, egyelőre a tervek előkészítésével foglalkoznak.
A volt felekezeti iskola és a mögötte rejtőzködő református templom
Fotó: Haáz Vince
A dicsőszentmártoni református egyháznak van egy diakónia háza is, amelyet a holland testvérgyülekezet segítségével építettek, és a templom közelében található. Földszintjén bérbe adott fogorvosi rendelők vannak, az első emeletén egy kisebb gyülekezeti terem fogad, amelyet hét közben egy sofőriskola is használ, az emeletén pedig vendégszobák voltak. Mivel ezek nem voltak kihasználva, itt alakítják ki a kántori lakást.
Van helyi segítség, sok munkát a gyülekezeti tagok végeznek el
Fotó: Haáz Vince
Ottjártunkkor is többen dolgoztak az szobák felújításán, az új szolgálati lakás kialakításán.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
1 hozzászólás