
Fotó: Orbán Orsolya
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) tudatosan akadályozza az új egységes bértörvény elfogadását, a szociáldemokraták viszont a liberálisokat teszik felelőssé a jogszabálytervezet kudarcáért.
2026. augusztus 26., 20:202026. augusztus 26., 20:20
A határidő elmulasztása miatt Románia mintegy 770 millió euró helyreállítási forrástól eshet el – írja az Agerpres.
A PNL szerdai közleményében azzal vádolta a PSD-t, hogy öt nappal a mérföldkő teljesítésének határideje előtt is késlelteti a jogszabálytervezet elfogadását. A liberálisok szerint ez azt bizonyítja, hogy
A párt emlékeztetett arra, hogy az elmúlt csaknem öt évben a PSD irányította a munkaügyi minisztériumot, de ez idő alatt sem készült el a tervezet. Álláspontja szerint a jogszabályra nemcsak az uniós források lehívása, hanem a közszféra béraránytalanságainak megszüntetése és a teljesítményalapú bérezés bevezetése miatt is szükség van.
„A jelenlegi tervezet mindezt úgy valósítaná meg, hogy nem idézne elő több évre szóló súlyos költségvetési egyensúlytalanságokat, és nem veszélyeztetné az állami beruházásokat” – közölte a PNL. A párt szerint a törvénytervezetet még „az utolsó száz méteren” is be lehet nyújtani és meg lehet szavazni ezen a héten, amihez kérik valamennyi parlamenti párt támogatását.
A PSD ezzel szemben szerdai közleményében azt állította, hogy Ilie Bolojan ügyvivő kormányfőnek, Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszternek és a PNL-nek kell politikai felelősséget vállalnia a kudarcért. A szociáldemokraták szerint
A párt szerint a bértörvénytervezet legutóbbi változata társadalmilag és pénzügyileg fenntarthatatlan, alkalmazása pedig társadalmi feszültségeket, intézményi fennakadásokat és jelentős gazdasági veszteségeket okozna.
– fogalmaztak közleményükben a PSD képviselői.
Már csak egy hónap van hátra a játék előtöltéséig, november 19-én pedig végre megjelenik a világ legnagyobb kaliberű szórakoztatóipari termékének tartott Grand Theft Auto videójáték-sorozat hatodik része.
Veszélybe kerülhetnek a romániai útépítések, iskolák, kórházak és mezőgazdasági támogatások, ha az EU Tanácsának ír elnöksége által előterjesztett javaslat érvényesül a 2028–2034-es költségvetési ciklusban.
XIV. Leó pápa vasárnap, az Úrangyala-imádság alkalmával jelentette be, hogy a közelmúltban végzett orvosi vizsgálatok során egy korai stádiumban lévő, jól körülhatárolható göböt fedeztek fel a tüdejében.
Egyik sofőr felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett, másik ittasan ült volán mögé Csíkszéken – mindkettőt elkapta a rendőrség. Székelyudvarhely környékén pedig közúti ellenőrzést tartottak az elmúlt napokban, és több bírságot kiszabtak.
A csernavodai atomerőmű 1-es és 2-es reaktorát továbbra is biztonságosan leállítva tartják, ami semmilyen nukleáris kockázatot nem jelent a lakosságra vagy a környezetre, az újraindításuk pedig a Duna vízszintjétől függ – közölte a Nuclearelectrica.
Luca Niculescu hétfőn folytatja a kormányalakítási tárgyalásokat a parlamenti pártok és frakciók képviselőivel.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
A Duna rendkívül alacsony vízállása miatt sürgős intézkedéseket rendeltek el Romániában.
Felgyulladt a száraz aljnövényzet és a közeli erdő is lángra kapott szombaton Marosszentkirályon a Völgy utcában. A délutáni órákban még a gócpontok eloltásán dolgoztak a tűzoltók.
Sorin Grindeanu PSD-elnök szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kormányzati részvétele nem a szociáldemokratáknak tett szívesség, hanem Románia érdeke. Úgy véli, a gazdasági nehézségek miatt irányváltásra és korrekciókra van szükség.
szóljon hozzá!