Hirdetés
Hirdetés

Egyik csőd a másik után?

Akárcsak tavaly a Matrița, a hónap elején a Matform vezetősége is csődvédelmet kért •  Fotó: Barabás Ákos

Akárcsak tavaly a Matrița, a hónap elején a Matform vezetősége is csődvédelmet kért

Fotó: Barabás Ákos

Végleg bezárt Székelyudvarhely egyik legrégebbi vállalata, az 1975-ben alapított Matrița gyár, ugyanakkor a közel két évtizede belőle kivált Matform vezetősége a hónap elején kérte a csődvédelmi eljárás megindítást, mint ahogyan tavaly nyáron a Matrița Rt. vezetősége tette.

Dósa Ildikó

2018. február 27., 22:442018. február 27., 22:44

Jelenleg csupán öt alkalmazott maradt a Matrița Rt.-nél, egy részük a szükséges adminisztrációs feladatokat látja el, páran a cégvagyont őrzik – mondta el lapunknak Gergely László, a vállalat ex-vezérigazgatója. Hozzátette, hogy a korábbi 141 alkalmazott közül sokan nyugdíjba mennek, köztük ő is, néhányuknak pedig sikerült munkát találniuk a környékbeli cégeknél, azonban

vannak, akik munkanélküliekké váltak,

de azt, hogy hányan, nem tudta megmondani. A vállalat vagyonával kapcsolatban megjegyezte, hogy még nem történt meg az értékfelmérés. Ha ez meglesz,

megkísérlik mindenestől eladni, ha nem sikerül, bérbeadással próbálkoznak, végső esetben pedig darabonként válnak meg az ingóságoktól.

„Vannak vásárló szándékú emberek, de ameddig nincs meghatározva az érték, nem lehet árverést hirdetni. A nagyobb cégeknél hónapokig eltart, amíg licitre kerülnek a vagyontárgyak, nem úgy megy, hogy két ember asztalhoz ül és megegyezik” – közölte.

Negyvenhárom év után megszűnt a tevékenység a Matrița gyárban •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Negyvenhárom év után megszűnt a tevékenység a Matrița gyárban

Fotó: Barabás Ákos

Csődvédelem helyett csődeljárás

A rendszerváltás után részvénytársasággá alakult vállalat 2014 óta veszteségesen működött, vezetősége tavaly nyáron kérte a csődvédelmi eljárás elindítását azzal az indokkal, hogy nem rendelkeznek pénzügyi forrással a 24 millió lejt meghaladó adósság kiegyenlítésére. A kérést augusztus elején a Hargita Megyei Törvényszék jóváhagyta, és vagyonfelügyelőnek a bukaresti Euro Insol Kft.-t nevezte ki. A nemrég elhunyt Verestóy Attila, a Matrița Rt. egykori főrészvényese akkor még úgy gondolta, hogy újraszervezéssel megmenthető a vállalat, sőt termelési részlege nyereségessé tehető. Azonban azok, akiknek tartoztak, szerették volna minél előbb visszakapni pénzüket, így tavaly év végén átszervezés helyett a felszámolás mellett döntöttek.

Hirdetés

Újraszervezés a Matformnál

A Matrița gyárból 2000-ben kivált, hasonló profilú Matformnál sem éppen rózsás a helyzet. A Supervizor.ro internetes oldal szerint Mihály Zoltán, a vállalat igazgatója még február 1-jén fizetésképtelenséget jelentett, és kérte az átszervezést. Február 7-én a Hargita Megyei Törvényszék elfogadta a csődvédelmi eljárás megindítására vonatkozó kérést, a csíkszeredai B & B Insolvency Solution IPURL-t bízva meg a vagyonfelügyelettel. Noha sikerült telefonon elérnünk a Matform igazgatóját, nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Nem zár be a Junior

Székelyudvarhelyen a napokban az a híresztelés is szárnyra kapott, hogy a hasonlóképpen jórészt a néhai Verestóy Attila szenátor tulajdonában lévő Junior étterem alkalmazottait felkérték, nézzenek más munkahely után. Ladányi Kinga, az étterem igazgatója lapunknak határozottan cáfolta a hírt. Kijelentette, hogy fel sem merült a harminchárom alkalmazottat foglalkoztató vendéglátó egység bezárása, hiszen amellett, hogy fizetőképes, az idei esküvői szezonra már nagyon sok foglalásuk van.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Az ankarai NATO-csúcs ismét ráirányíthatja a figyelmet a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére

Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.

Az ankarai NATO-csúcs ismét ráirányíthatja a figyelmet a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Büntetést kockáztat az a munkaadó, aki nem tartja be a hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket

A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.

Büntetést kockáztat az a munkaadó, aki nem tartja be a hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket
2026. június 29., hétfő

Kelemen Hunor: a jelenlegi kormányválságból egyedül az AUR profitál

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.

Kelemen Hunor: a jelenlegi kormányválságból egyedül az AUR profitál
2026. június 29., hétfő

Nem volt gond a részvétellel a kánikula ellenére sem az érettségi első írásbeli próbáján

A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.

Nem volt gond a részvétellel a kánikula ellenére sem az érettségi első írásbeli próbáján
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Hivatalos az érettségi egyik írásbelijének halasztása

Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.

Hivatalos az érettségi egyik írásbelijének halasztása
2026. június 29., hétfő

Újabb hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa

12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.

Újabb hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa
2026. június 29., hétfő

Két papot szenteltek fel – közzétette az érsekség a személyi változásokat a Gyulafehérvári Egyházmegyében

Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.

Két papot szenteltek fel – közzétette az érsekség a személyi változásokat a Gyulafehérvári Egyházmegyében
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

A leghűvösebb éjszakák a kéthetes időjárás-előrejelzésben

Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.

A leghűvösebb éjszakák a kéthetes időjárás-előrejelzésben
2026. június 29., hétfő

Piszkozatlapból legyező a „túlfűtött” román érettségin

Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.

Piszkozatlapból legyező a „túlfűtött” román érettségin
2026. június 29., hétfő

Módosult az érettségi menetrend a rendkívüli hőség miatt

Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.

Módosult az érettségi menetrend a rendkívüli hőség miatt
Hirdetés