
A csíkmadarasi templom az esemény meghívóján
Fotó: facebook/Csíkmadaras
A felcsíki római katolikus főesperességhez tartozó egyházi kórusok találkozóját tartják szombaton, április 29-én. A helyszín Csíkmadaras, ahová közel ezer vendéget várnak.
2023. április 27., 12:172023. április 27., 12:17
2023. április 27., 12:172023. április 27., 12:17
A koronavírus-világjárvány okozta kényszerszünet után ismét találkoznak – immáron huszonhatodik alkalommal – a felcsíki egyházi kórusok.
A házigazda madarasiak egyházi kórusa
Fotó: facebook/Csíkmadaras
Az eseményre minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak a szervezők, a program szombaton délelőtt 10 órakor szentmisével kezdődik, ezt követően, 11 órától a vendégkórusok lépnek fel. Minden kórus két-két művet mutat be, ezt követően pedig – hagyomány szerint – a vendéglátó egyházközség meghívja a kórustagokat egy agapéra.
A szervezők közölték, hogy a rendezvény ideje alatt a főút mentén tilos a járművek állomásozása. „A mellékelt ábrán látható, hová parkolhatnak vendégeink a rendezvény alatt. A közlekedésbiztonságért az önkéntes tűzoltóink felelnek” – közölték a madarasiak.
Parkolási lehetőségek a csíkmadarasi kórustalálkozó helyszíne közelében
Fotó: facebook/Csíkmadaras
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!