
Archív
Fotó: Barabás Ákos
A városi piacra korlátozták idén a karácsonyfák árusítását Székelyudvarhelyen – döntött csütörtökön az önkormányzati képviselő-testület. A határozatnak megfelelően csak a piac hátsó részén lévő 400 négyzetméteres területen lehet majd karácsonyfának való fenyőket árulni.
2017. október 27., 14:062017. október 27., 14:06
2017. október 27., 14:072017. október 27., 14:07
A szóban forgó területet nyolc, egyenként 40 négyzetméteres részre osztják – a fennmaradó felületen közlekedhetnek majd a vevők –, a parcellák kikiáltási ára pedig 200 lej/nap. A fenyők árusítása december 1-jétől 24-éig tart, és az árusok csak a teljes időszakra bérelhetnek felületet. Ezentúl egyébként
Gálfi Árpád polgármester szerint az intézkedés lényege, hogy ezentúl csak az árulhasson fenyőfákat, akinek erre hivatalos dokumentumai vannak.
– fogalmazott a székelyudvarhelyi városvezető.
Nyugdíjba vonult a jegyző
A tanácsülésen ugyanakkor elhangzott, nyugdíjba vonult Bodnár László jegyző, aki 1978 óta dolgozott a polgármesteri hivatalnál – őt Balázs Kinga jogász helyettesítette csütörtökön. Az októberi rendes havi ülésen a képviselő-testület módosította a szociális, illetve ifjúsági lakások bérleti szerződésének mintáját arra kötelezve a bérlőket, hogy lakjanak is ott, ne csak fenntartsák a lakrészeket. A helyi rendőrség kérésére pedig úgy módosították a parkolási szabályzatot, hogy a 2,5 tonnánál nagyobb áruszállítóknak ezentúl a várakozás sem lesz engedélyezve a lakónegyedekben és más közterületeken. Erre azért volt szükség, hogy alkalmazni lehessen a korábban elfogadott határozatot, és a rendőrök intézkedhessenek a szabályszegőkkel szemben.
A szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagyrészére, köztük a székelyföldi megyékre is.
Ugyan korlátozottak a lehetőségek azok számára, akik hétvégén már szeretnének sízni Székelyföldön, de érdemes figyelni a sípályák honlapjait, mert az éjszakák egyre hidegebbek és a hóágyúk éjjel-nappal dolgoznak.
Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.
Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
December 31-ig hosszabbították meg a jelentkezési határidőt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – Erdély középiskolás programjába.
Az idei tél eddigi legfagyosabb reggelére ébredtünk karácsony másodnapján, a hőmérséklet Székelyföld-szerte megközelítette, helyenként meg is haladta a mínusz 10 fokot. A leghidegebb ezúttal is Csíkszeredában volt.
Mit nézzünk idén karácsonykor, ha nem a tévécsatornák műsorai közül válogatnánk? A rövid válasz: a Stranger Things ötödik évadának új epizódjait. A hosszú pedig az alábbi film- és sorozatajánlónk.
Súlyos baleset történt karácsony napján a predeali üdülőhely egyik szánkópályáján, ahol egy szánkózó nő orvosi ellátásra szorult, miután egy másik szánkózó hátulról elütötte. Az ütközés következtében a sérült elvesztette az eszméletét.
Naphosszat készülődünk, próbáljuk letudni a teendők hosszú listáját, miközben egy tökéletes ünnep képét hajszoljuk. Szakértővel kerestünk választ arra, mit tehetünk azért, hogy a karácsony ne a teljesítménykényszerről, hanem a jelenlétről szóljon.
szóljon hozzá!