Hirdetés
Hirdetés

Egyesület alakult a Dan Tanasă által indított perek kivédésére

Dan Tanasă. Az általa beperelt önkormányzatoknak segítenének. Archív •  Fotó: Pál Árpád

Dan Tanasă. Az általa beperelt önkormányzatoknak segítenének. Archív

Fotó: Pál Árpád

A Dan Tanasă által indított perek elleni szervezett jogvédelemben biztosítana segítséget az önkormányzatoknak a Romániai Magyar Jogvédő Egyesület, amely az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének pénteki küldöttgyűlésén mutatkozott be.

Fazakas László

2017. október 30., 09:012017. október 30., 09:01

Mint azt Szilágyi István, az egyesület elnöke elmondta, nagyon fontos az összehangolt és hatékony reakció a ma már járványként terjedő probléma orvoslására. Szerinte nyilvánvaló, hogy

a jelenlegi kaotikus jogrendszerben az érintett polgármesteri hivatalok önállóan képtelenek hatékonyan megvédeni magukat.

Hirdetés

Fel kell ismernünk – magyarázta Szilágyi –, hogy a bíróságok részéről kialakult egy joggyakorlat, amit a későbbiekben egyre nehezebb lesz visszafordítani. Ennek következtében a magyarlakta települések polgármesteri hivatalainak nyelv- és szimbólumhasználati lehetőségei súlyosan korlátozódnak, amennyiben nem történik meg az összefogás. A középületekre kifüggesztett székely zászlókat el kell majd távolítani, eltűnnek a magyar „Polgármesteri Hivatal”, „Községháza”, „Városháza” feliratok, amelyek sok esetben történelmiek, így műemlék épületek sérülhetnek.

Idézet
Felháborító, hogy a törvényesség és méltányosság leple alatt támadásnak tegyék ki a magyarságot

– fogalmazott.

Az egyesület azt ígéri, hogy hatékonyan veszi fel a harcot a magyarellenes kirohanásairól elhíresült Tanasăval, és alternatív módszereket dolgoz ki a támadások megakadályozására.

Terveik közt szerepel az is, hogy felveszik a kapcsolatot az udvarhelyszéki polgármesteri hivatalokkal az együttműködés érdekében. Elsőként azokat keresik meg, amelyek ellen már indult zászló- vagy feliratper, a későbbiekben pedig azokat, amelyek ellen még nem, de a hivatalokra ki van tűzve a székely zászló és magyar nyelven van kiírva az intézmény neve. Az egyesület képviselői elmondták, nem csak az udvarhelyszékieknek biztosítanak védelmet, bármely önkormányzatnak szívesen segítenek, amely hasonló helyzetben van.

Szilágyi István hangsúlyozta,

szervezetük pártfüggetlen, hisz a magyarság értékeinek megvédése közös cél, és ezért arra kér minden polgármestert, ne utasítsák el a kapcsolatfelvételt és támogassák őket kezdeményezésükben.

Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a későbbiekben más jogvédelmi problémákban is jogsegélyt biztosítanak a magyarok lakta települések önkormányzatainak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Viharos péntek várható országszerte

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Viharos péntek várható országszerte
Viharos péntek várható országszerte
2026. július 03., péntek

Viharos péntek várható országszerte

Hirdetés
2026. július 03., péntek

A legtöbb vízi tragédia megelőzhető lenne – erre figyelmeztet a szakember

A hegyi- és búvármentőknek a nyár mindig intenzív időszak: ilyenkor többször kerül sor arra az emberileg, szakmailag, lelkileg nehéz feladatra, hogy élettelen testet emeljenek ki a vízből.

A legtöbb vízi tragédia megelőzhető lenne – erre figyelmeztet a szakember
2026. július 03., péntek

Válság a tejiparban: sokszor a moslékban végzi a többletmennyiség

A termelők és a feldolgozók is nehéz időszakot élnek meg a tejiparban, az ágazatot sújtó válság okai összetettek, és általános megoldás sincs a helyzetre. Hargita megyében több ezerrel csökkent a tehénállomány – a hegyvidéken súlyosabbak a problémák.

Válság a tejiparban: sokszor a moslékban végzi a többletmennyiség
2026. július 02., csütörtök

Kisbusz és személyautó ütközött

Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.

Kisbusz és személyautó ütközött
Kisbusz és személyautó ütközött
2026. július 02., csütörtök

Kisbusz és személyautó ütközött

Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Eltűnt tinédzsert keres a rendőrség

Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.

Eltűnt tinédzsert keres a rendőrség
Eltűnt tinédzsert keres a rendőrség
2026. július 02., csütörtök

Eltűnt tinédzsert keres a rendőrség

2026. július 02., csütörtök

Marosvásárhelyen is károkat okozott a vihar

A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.

Marosvásárhelyen is károkat okozott a vihar
Marosvásárhelyen is károkat okozott a vihar
2026. július 02., csütörtök

Marosvásárhelyen is károkat okozott a vihar

2026. július 02., csütörtök

Nemzetközi együttműködésben lepleztek le pénzügyi csalókat a rendőrök

Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.

Nemzetközi együttműködésben lepleztek le pénzügyi csalókat a rendőrök
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Rövid időre a víz lett az úr Csíkszeredában

Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.

Rövid időre a víz lett az úr Csíkszeredában
Rövid időre a víz lett az úr Csíkszeredában
2026. július 02., csütörtök

Rövid időre a víz lett az úr Csíkszeredában

2026. július 02., csütörtök

Bolojan: a következő napokban az üzemanyagáraknak fokozatosan csökkeniük kellene

Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.

Bolojan: a következő napokban az üzemanyagáraknak fokozatosan csökkeniük kellene
2026. július 02., csütörtök

Csíkszeredára is lecsapott a vihar

Udvarhelyszék után Csíkszékre is lecsapott az vihar csütörtök délután. Rövid idő leforgása alatt nagy mennyiségű víz zúdult le, amit helyenként nem tudott elnyelni az esővíz-elvezető rendszer.

Csíkszeredára is lecsapott a vihar
Csíkszeredára is lecsapott a vihar
2026. július 02., csütörtök

Csíkszeredára is lecsapott a vihar

Hirdetés