
Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Három új fertőzés, két gyógyult, egy haláleset – így alakultak a járványügyi mutatók szerdán Hargita megyében. A kórházban ápoltak száma enyhén növekedett, a fertőzöttségi arány viszont csökkent.
2021. június 02., 13:552021. június 02., 13:55
Három új koronavírus-fertőzést igazoltak szerdán Hargita megyében, ezzel 8258-ra nőtt a járvány kezdete óta azonosított esetek száma – derül ki a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal közleményéből. Egy nappal korábban egy új esetet regisztráltak. Emellett egy újabb haláleset is történt, így a járvány kezdete óta már 427 beteg elhalálozása volt összefüggésbe hozható a koronavírussal.
Gyógyultnak két személyt nyilvánítottak az elmúlt huszonnégy órában, ezáltal eddig összesen 7775-en győzték le a fertőzést. A csíkszeredai, székelyudvarhelyi és gyergyószentmiklósi kórházakban kezelés vagy megfigyelés alatt állók száma 33 (kettővel több, mint kedden), otthoni elkülönítésben 23-an vannak, házi karanténban pedig 294-en tartózkodnak a megyében.
Az új esetek mellett a már korábban igazolt fertőzöttek újratesztelése során Hargita megyében egy páciens esetében kaptak újabb pozitív eredményt – olvasható a központi Stratégiai Kommunikációs Csoport tájékoztatásában. Ebből az is kiderül, hogy ezer lakosra jelenleg 0,17 igazolt fertőzés jut Hargita megyében az elmúlt tizennégy nap adatai alapján.
Több tucatnyian vonultak utcára szombaton Gyergyószentmiklóson egy héttel a csíkszeredai és székelyudvarhelyi adóemelés elleni megmozdulások után. A demonstráción a polgármester is felszólalt. Fotókon mutatjuk.
Behúzták a farsangot szombat délben Kézdivásárhelyen. Az alakoskodás lakodalmi mentként indult, medveébresztésbe csapott át, végül temetésbe torkollott a céhes város főterén.
A szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló állagromlását – tájékoztatott szombaton a kulturális minisztérium.
Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak a kormány adóemelési intézkedései ellen tiltakozva szombaton.
Az indokolatlan segélyhívások száma az elmúlt években csökkent, de továbbra is magas – tájékoztatott szombaton a Különleges Távközlési Szolgálat.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) a hét folyamán országszerte végzett ellenőrzései során 1080 bírságot szabott ki, összesen több mint 6,6 millió lej értékben – tájékoztatott szombaton az intézmény.
Szarvas, farkas, medve, őz és vaddisznó, vagyis az Erdélyben is élő nagyvadak díszítik a székelykeresztúri Hubertus Vadásztársaság nemrég felavatott zászlaját. A társulat vezetősége közli, hogy csapatuk összetartozását is szimbolizálja a lobogó.
Hetven évvel a fakó keselyűk eltűnése után végre úgy tűnik, minden feltétel adott hozzá, hogy visszatelepítsék a fajt Romániába. Dögevőként a keselyűk – habár emberi megítélésük sokszor negatív – fontos egészségügyi szerepet töltenek be.
Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.
A kürpödi család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután a másik négy testvér meghalt, kettő vízbefúlás, kettő pedig tüdőgyulladás szövődményei miatt.
szóljon hozzá!