
Csoportonként legtöbb kilenc gyermeket fogadhatnának, holott hétszer annyian vannak bölcsődében. Archív
Fotó: Pál Árpád
Ősz előtt nem nyit a székelyudvarhelyi bölcsőde: az intézménynél szinte lehetetlen lenne betartani a járványvédelmi előírásokat, hiszen az esetleg újraindulásnál a gyerekek kevesebb mint felét fogadhatnák.
2020. június 12., 10:212020. június 12., 10:21
A város által fenntartott bölcsődében négy csoport van, összesen hetven hároméves kor alatti kisgyereket tudnak fogadni. Egyébként az intézmény rendszerint maximális kapacitáson működik, üres helyek nincsenek a csoportokban.
„Sokan vajúdtunk az induláson, hiszen tudjuk, hogy a szülők, akiknek gyerekei nálunk járnak, rendszerint rá vannak szorulva az intézményre. De egyelőre – a polgármesteri hivatal oktatásért felelős referensével is konzultálva – nem látjuk annak lehetőségét, hogy újra megnyisson a bölcsőde” – mondta el lapunknak Lukács Kinga igazgató. A térségben egy másik magánbölcsőde működik, amelyben csupán egy kis létszámú csoport van, így a városi bölcsőde az egyetlen, amely (az augusztusi szabadságot leszámítva) egész évben fogadja a kicsiket.
Alaposan megvizsgálták a hatályos előírásokat, jegyezte meg az intézményvezető: a biztonsági előírásokat betartva is legtöbb kilenc gyereket fogadhatnának egy csoportba.
– jegyezte meg Lukács Kinga, hozzáfűzve: a bölcsődeépület kifejezetten négy csoport működtetésére épült, sem a hely, sem a személyzet nem elegendő ahhoz, hogy több csoportra osztva visszafogadják az összes gyermeket. Megjegyezte: latolgatták annak lehetőségét, hogy a szülőkkel egyeztetve döntenének ebben a kérdésben, végül arra a következtetésre jutottak, hogy jelen esetben nincsen járható, diszkrimináció mentes út.
Biztosan tudni azonban, hogy a bölcsődei beiratkozás július harmadik hetében fog elkezdődni. Amint az intézményvezető kifejtette: nem hozhatják előbbre az időpontot, hiszen csak a napközibe való beiratkozás után derül ki pontosan, hogy hány szabad hely lesz az intézménynél.
Olyan eset is van, hogy a kisgyerek jövő januárban lesz hároméves: a szülők beíratják a napközibe, ha viszont nem lenne elég hely, akkor még egy évig maradna a bölcsődében” – hozta fel példaként Lukács Kinga.
Egyébként a beiratkozás a korábbi évekhez hasonlóan zajlik majd, a szülőknek iratcsomót kell összeállítaniuk, amelyben egyebek mellett munkahelyi és fizetési igazolásnak, személyazonossági igazolványmásolatnak, a gyermek születési bizonyítvány másolatának és egy orvosi igazolásnak kell benne lennie. A részleteket a polgármesteri hivatal honlapján teszik majd közzé. A kiértékelést követően az eredményeket a Tábor-negyedi bölcsődénél függesztik ki.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
szóljon hozzá!