Egyelőre nem épülhet meg a szovátai erőmű

Az elbíráló bizottság visszautasította a szovátai önkormányzatnak azt a pályázatát, amely egy kisebb vízierőmű felépítését célozta volna meg a Sebes patakon – tudtuk meg Péter Ferenc polgármestertől.

Gligor Róbert László

2010. október 14., 09:082010. október 14., 09:08

2010. október 14., 15:282010. október 14., 15:28

•  Fotó: Gligor Róbert László Galéria

Fotó: Gligor Róbert László

A bizottságnak a pályázat tartalmával, pontosabban néhány adattal szemben merültek fel kifogásai. Ezek a tervező cég hibájából adódtak, és nem az önkormányzatot terheli ezért a felelősség. A város vezetői úgy döntöttek, hogy a tervezővel kijavíttatják a kifogásolt részeket, majd egy következő kiíráson újra benyújták pályázatukat – mondta az elöljáró.

A szovátai helyi tanács idén áprilisban hagyta jóvá egy pályázat letételét a Gazdasági Versenyképesség Növelése Szektoriális Operációs Program kiírására, amely a megújuló energiaforrások felhasználásával történő elektromos és hőenergia előállítását célzó befektetéseket támogatja. A Sebes patakon egy kisebb vízierőművet építenének, a termelt energiával pedig a város közintézményeit látnák el. A beruházás értéke 2,6 millió euró, az önkormányzat 2%-os önrésszel és a nem támogatható költségek felvállalásával járulna hozzá a projekthez. Péter Ferenc úgy nyilatkozott, hogy a megújított, második pályázatot már nem a gazdasági, hanem a környezetvédelmi szektoriális operációs programra nyújtja be a város.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 24., szerda

A közösségi együttlét után jön a családi ünneplés

Négy gyerek sürög-forog a református parókia nagyszobájában Mezőbándon. A karácsonyfát már meghozta az angyal, de az ajándékokra még várni kell. Egy lelkészcsalád készülődésébe, ünnepi pillanataiba lestünk be, engedelmükkel.

A közösségi együttlét után jön a családi ünneplés
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Új tűzoltóállomás segíti a Felső-Maros menti közösség biztonságát

Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.

Új tűzoltóállomás segíti a Felső-Maros menti közösség biztonságát
2025. december 22., hétfő

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában

A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Autó sodródott le az útról Csobotánynál
Autó sodródott le az útról Csobotánynál
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

2025. december 21., vasárnap

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem

A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem
2025. december 20., szombat

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat

Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Új tanuszoda Szovátán – fotók

Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.

Új tanuszoda Szovátán – fotók
Új tanuszoda Szovátán – fotók
2025. december 20., szombat

Új tanuszoda Szovátán – fotók

2025. december 20., szombat

Bölcsődét avattak Gyulakután

Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.

Bölcsődét avattak Gyulakután
Bölcsődét avattak Gyulakután
2025. december 20., szombat

Bölcsődét avattak Gyulakután

2025. december 19., péntek

Őrizetbe vettek egy szászrégeni férfit antiszemita üzenetek közzététele miatt

Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.

Őrizetbe vettek egy szászrégeni férfit antiszemita üzenetek közzététele miatt
Hirdetés