
Elkezdődött Székelyudvarhely januári, rendes havi tanácsülése. Tizennyolc napirendi pontot vitatnak meg az önkormányzati képviselők, ezek mellett pedig egyéb témákat is bevettek.
2011. január 27., 13:102011. január 27., 13:10
2011. január 27., 13:512011. január 27., 13:51
Az első nyolc napirendi ponton gyorsan túlröppentek az udvarhelyi tanácsosok, ezek értelmében a teherszállításra vonatkozó adók és illetékek módosulni fognak, illetve bérbe adnak egy két négyzetméteres közterületet egy, a Kisköved utcában létrehozandó kereskedelmi egységnek. Átadhatják ugyanakkor az Urbana Rt. adminisztrálásába a Szent János utcai kanálisrendszert.
Egyöntetűen elfogadták a Benedek Elek Pedagógiai Líceum Mária Valéria-épületének beruházási támogatását. A szavazatok értelmében napenergiával működhet a kórház vízmelegítése, ugyanis a tanácsosok elfogadták egy pályázati projekt által megépítendő, megújuló energiával működő melegítőrendszer kiépítését. Ezzel szemben nem veszik be a városi leltárba a Tamási Áron, Tomcsa Sándor és Sziget utcák kereszteződésében kialakított körforgalmat, nem fogják a biomasszás kazánt átadni az Urbana Rt.-nek, valamint kijavítják a Bethlenfalvi-patak védősáncát.
Robbanás történt szombaton reggel egy gyulafehérvári tömbházban, amelynek következtében egy férfi súlyos égési sérüléseket, egy fiatal nő pedig lábsérülést szenvedett, és huszonkét lakót kellett ideiglenesen kiköltöztetni az épületből.
A Salvamont ötvenkét emberen segített az elmúlt huszonnégy órában, egyvalaki életét azonban nem tudták megmenteni.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt.
Mínusz 21 fok alá esett a hőmérséklet szombatra virradóan Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban is. Ez volt a leghidegebb az országban.
Megelégelték a magyarázkodást, őszinte válaszokat várnak a városvezetéstől az adóemelések kapcsán a sepsiszentgyörgyiek. Egy felhívásban arra buzdítják a lakókat, ne csak az online térben adjanak hangot az elégedetlenségüknek.
Nyolc évig volt használaton kívül a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Ház, amelyet most, egy nagyszabású felújítást követően ismét birtokba vehettek a lakók. Az avatóünnepségen a közösség gyűjtőpontjának nevezték az épületet.
A Craiovai Egyetem etikai bizottsága pénteken úgy döntött, hogy vizsgálatot indít az igazságügyi miniszter, Radu Marinescu doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében.
A bukaresti ítélőtábla pénteken helyt adott Nelu Iordache üzletember rendkívüli jogorvoslati kérelmének.
Radu Miruță védelmi miniszter és kormányfőhelyettes pénteken a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a következő hónapokban felgyorsított ütemben összesen 21 haderőfejlesztési beruházásra készül a minisztérium.
szóljon hozzá!