
Fotó: 123RF
A székelyudvarhelyi, illetve fenyédi rendőrségről is erősítést kellett küldeni pénteken a zetelaki polgármesteri hivatalba, ahol egy, vélhetően pszichés problémákkal küzdő férfi került összetűzésbe a helybéli rendőrökkel és hivatali alkalmazottakkal. Az agresszort és az egyik rendőrt is mentő vitte kórházba a helyszínről.
2019. július 19., 22:032019. július 19., 22:03
2019. július 19., 22:062019. július 19., 22:06
Kés is volt annál a férfinél, aki pénteken délelőtt
A község vezetője, Nagy Attila megkeresésünkre arról számolt be, hogy a negyvenes évei végén járó, valószínűleg pszichés problémákkal küzdő férfi délelőtt kilenc óra körül ment be a hivatalba a helyi rendőrséggel, illetve a polgármesteri hivatallal kapcsolatos sérelmeit sorolva, de az általa elmondottakból nem lehetett összefüggő történetet kihámozni. Gyűlést szeretett volna tartani a gyűlésteremben, illetve arról beszélt, hogy a hivatali alkalmazottak közül szerinte kiket kellene meneszteni, ám
A rendőrőrsről perceken belül kiérkezett három rendőr, de a férfi nem engedelmeskedett a felszólításnak, hogy hagyja el az épületet, ezért megpróbálták eltávolítani. A kialakult dulakodásban
Nem tudja, az végül hogy került ki a kezéből, de nem használta – mondta a polgármester.
Nagy Attila akkor már a földszinten tartózkodott, így nem látta, hogy pontosan mi történt, de úgy értesült, hogy
Mivel a helyzet súlyossá vált, a községvezető a 112-es sürgősségi segélyhívószámon is segítséget kért. A riasztás nyomán a fenyédi és a székelyudvarhelyi rendőrségről küldtek hatósági erősítést Zetelakára.
A megsérült rendőrön kívül az agresszív férfit is mentő vitte el, a polgármester tudomása szerint pszichiátriai kivizsgálásra. A helyszínen a rendőrség kriminalisztikai csoportja rögzítette a nyomokat.
Nagy Attila beszámolója szerint volt előzménye az esetnek,
Az ügyben megkerestük a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságot is. Gheorghe Filip rendőrségi szóvivő megerősítette a zetelaki polgármesteri hivatalban történt dulakodásról szóló értesülésünket, ám ennél több részletet nem tudott megosztani a történtekről arra hivatkozva, hogy a jelek szerint az agresszor pszichés beteg, és ilyen esetben körültekintőbben kell kezeljék az információkat.
Két pert indítottak a Kovászna megyei állatorvosok az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság és megyei kirendeltsége ellen, mivel hónapok óta nem kapták meg a szerződéses munkájukért járó díjazást.
A bukaresti rendőrség tájékoztatása szerint egy mélyaltatásos beavatkozás közben a gyermeknek leállt a szívműködése és a légzése és nem tudták újraéleszteni.
Nem sikerült közös nevezőre jutni a bírói és ügyészi különnyugdíjak reformjáról a Cotroceni-palotában zajlott szerdai tárgyalásokon – közölte csütörtök este Ilie Bolojan.
A kormány jövő héten közvitára bocsátja a közigazgatási reform tervezetét – jelentette ki csütörtök este a miniszterelnök.
Csíkszeredai Magyar Főkonzulátus és a Csíki Vállalkozók Egyesülete idén tizenkettedik alkalommal hívja életre a Jótékonysági Katalin-bált, a közösségi összetartozás és a segítő szándék ünnepét, november 21-én, 18 órai kezdettel a Fenyő Hotelben.
A baróti anyuka ügye, aki fia méltatlan iskolai bánásmódja miatt fordult a hatósághoz, csak egy a panaszok közül. Ebben a tanévben eddig 25 beadvány érkezett a tanfelügyelőséghez, a leggyakoribb problémák a pedagóguscsere és a beiskolázási nehézségek.
A fejlesztési minisztérium biztosítja a helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt minden olyan beruházás finanszírozását, amelyet idén augusztus 19-ig elkezdtek – nyilatkozta Cseke Attila miniszter csütörtökön.
Bár az egykori Stúdió mozi épülete már szinte teljesen megújult Székelyudvarhelyen, a vetítésekre még várni kell. Mégis, ami néhány éve csupán vágyálom volt, a mozizás visszatérése a városba, ma már jóval közelebbinek tűnik.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Jóváhagyta csütörtöki ülésén az EU-tagországok gazdasági és pénzügyminisztereit tömörítő tanács (ECOFIN) Románia felülvizsgált helyreállítási tervét (PNNR) – közölte a pénzügyminisztérium.
szóljon hozzá!