
Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
Színes programokkal, családias környezettel és közösséget megmozgató tevékenységekkel készül a Csíki Anyák Egyesülete az Édesanyák hetére. A rendezvénysorozatot május 6–11. között tartják a csíkszeredai megyeháza márványtermében. Az eseménynek ugyanakkor jótékonysági célja is van, az általuk szervezett vásárokból befolyó pénzösszeget ugyanis egy beteg édesanya gyógyulására ajánlják majd fel.
2019. május 02., 17:522019. május 02., 17:52
Nyolcadik alkalommal szervezik meg idén az Édesanyák hetét Csíkszeredában, amelyre nemcsak az édesanyákat várják, a programjaik nyitottak bárki számára. Tiboldi Bea, az esemény főszervezője, a Csíki Anyák Egyesületének elnöke érdeklődésünkre elmondta, a rendezvényük elsődleges célja, hogy egy közösséggé kovácsolódjanak általa, illetve az édesanyák meg tudják osztani a tapasztalataikat egymással, új barátokra tegyenek szert.
Ugyanakkor
Az egyhetesre tervezett rendezvény részletes programja elérhető ezen az oldalon, valamint az esemény Facebook oldalán.
Beteg édesanyát támogatnak
A rendezvénysorozat részeként Boda-Szász Kriszta, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színésze gyógyulására ajánlanak fel pénzadományokat, illetve a különböző kézműves termékek licitjéből és eladásából származó bevételeket. Mint ismeretes, a kétgyermekes családanyánál novemberben állapítottak meg gyomorrákot, gyógyulását szeretnék a rendezvényen is támogatni.
Tematizált napok
Az Édesanyák Hete május 6-án 16.30 órakor kezdődik a megszokott helyszínen, a Mikó-vár előtti téren, ahol rövid zenei összeállítást hallgathatnak meg a résztvevők a Role zenekar előadásában, majd Solymosi Alpár unitárius lelkipásztor elmélkedése következik. A program 18 órától a megyeháza márványtermében folytatódik különböző előadásokkal. Mint Tiboldi Beától megtudtuk, igyekeztek a napokat tematizálni, így a hétfő a születésről, a kedd a gyerekekről és a fejlődésükről szól, a szerda gyógytornász nap, csütörtökön és pénteken pedig szélesebb témakörű előadások lesznek. Szombaton az eseménysorozat zárásaként tombolahúzást tartanak. Ugyanakkor a rendezvényt záró napon 12 órától újabb gyereklendítésre készülnek, felzárkózva immáron második alkalommal a budapesti székhelyű Három Királyfi Három Királylány Mozgalom 10. születésnapját ünneplő rekordkísérlethez. Ehhez regisztrálás is szükséges.
Boier Kinga
Vitos Zita
Súlyos baleset történt karácsony napján a predeali üdülőhely egyik szánkópályáján, ahol egy szánkózó nő orvosi ellátásra szorult, miután egy másik szánkózó hátulról elütötte. Az ütközés következtében a sérült elvesztette az eszméletét.
Naphosszat készülődünk, próbáljuk letudni a teendők hosszú listáját, miközben egy tökéletes ünnep képét hajszoljuk. Szakértővel kerestünk választ arra, mit tehetünk azért, hogy a karácsony ne a teljesítménykényszerről, hanem a jelenlétről szóljon.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Naponta mintegy 23 ezer rendőr, csendőr, határrendész, tűzoltó és rohammentős teljesít szolgálatot a karácsonyi hosszú hétvégén.
Szívélyesen, mosolyogva fogadtak, pedig alig pár órája érkeztek haza Budapestről: Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
December 19-én személyes okokból lemondott a TAROM vezérigazgatója, Costin Iordache, de hivatalában marad 2026. január 15-ig, ameddig a vállalat igazgatótanácsa ügyvivő vezérigazgatót nevez ki – jelentette be szerdán az állami légitársaság.
Az előrejelzéseknek megfelelően havazásba váltott át a csapadék az ország több régiójában, így többek között Csíkszéken is.
Családon belüli erőszakhoz kapcsolódó emberölési kísérlet miatt indult eljárás a férfi ellen, aki a gyanú szerint benzint locsolt az élettársára, és a nő testfelületének 50 százalékán égési sérüléseket szenvedett.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az idei influenzaszezon első halálesetéről számolt be szerdán: egy 88 éves, Kolozs megyei, krónikus betegségekben szenvedő nő hunyt el. Az idős asszony nem volt beoltva influenza ellen.
szóljon hozzá!