
A hagyományos vásárhelyi értékeket, gasztronómiát képviselő kereskedőket szeretnék hosszútávon viszontlátni a Somostetőn
Fotó: Haáz Vince
A Somostető és a marosvásárhelyi vár kapcsán fogadtak el határozatokat a helyi önkormányzati képviselők júniusi soros ülésükön, csütörtökön.
2020. június 18., 19:542020. június 18., 19:54
A marosvásárhelyi Somostetőn közel harminc árus folytat kereskedelmi tevékenységet, többek között fagylaltot, harapnivalót, kürtős kalácsot és ajándéktárgyakat, játékokat árulnak. Jelenleg nincs érvényes szerződésük a marosvásárhelyi városházával a terület elfoglalására, de azt szeretnék, ha az új dokumentum több évre szólna. Az önkormányzati képviselők álláspontja azonban az, hogy csupán ideiglenes, év végéig érvényes szerződést kell kötni velük.
A határozattervezet kapcsán Peti András RMDSZ-es képviselő kifejtette, fontos hely a Somostető, és fontos, hogy
Azt javasolta, hogy csak év végéig kössenek új szerződéseket, és csupán huszonegy helyszínre. Felmerült annak a lehetősége is, hogy idén maradjon meg minden helyszín, és csak jövőre legyenek változtatások.
Azt, hogy jelenleg pontosan hány bódé van a helyszínen, nem tudta senki megmondani, a szakosztály aligazgatója szerint 25–28. Végül – többnyire az RMDSZ-es tanácsosok szavazatával – átment Peti András javaslata, így
és a városháza szakigazgatóságának versenytárgyaláson kell kiválasztania, hogy kikkel köt szerződést az év végéig. Jövő februárban újra napirendre kerül a somostetői bódék helyzete.
A marosvásárhelyi vár bástyáiban többnyire a városháza-közeli egyesületek kaptak helyet. Jövőre változást ígérnek
Fotó: Haáz Vince
Hosszabb vita után a képviselő-testületi tagok elfogadták Vajda György RMDSZ-es tanácsos határozattervezetét, amely azt szabályozza, hogy miként lehet bérbe adni a marosvásárhelyi várban lévő helyiségeket.
A tanácsülésen szót kért Andi Gherghe színész, rendező, színtársulat-vezető, aki szerint a független társulatokkal, kulturális egyesületekkel kellett volna egyeztetni a várbéli helyiségek bérbe adását illetően. Gherghe szerint a független kulturális egyesületekre soha nem figyeltek Vásárhelyen, és lehet, hogy Nyárádszeredába vagy Erdőszentgyörgyre kellene költözzenek, mert ott biztos jobban megbecsülnék őket. A színész azt kérte, hogy halasszák el ezt a döntést.
Vajda György viszont úgy vélte, hogy az általa beterjesztett határozat megfelelő, és a szabályozás révén jövőre felélénkülhet a marosvásárhelyi várban a kulturális élet. A határozattervezetet végül elfogadták.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
szóljon hozzá!