
Fotó: Both Ildikó
A képviselőház 165 igen és 131 nem szavazattal, valamint egy tartózkodással november 22-én elfogadta a vizitdíj bevezetéséről rendelkező jogszabályt. Azt, hogy az illetékesek által egészségügyi hozzájárulásnak nevezett összeget mikortól kell majd fizetni a rendelőkben még nem tudni.
2011. november 29., 14:482011. november 29., 14:48
2011. november 29., 15:272011. november 29., 15:27
2009-ben merült fel először a vizitdíj bevezetésének ötlete. Azóta több alkalommal szó volt az alkalmazásáról, különböző időpontokat is megjelöltek az illetékesek. Az egy hete elfogadott jogszabály értelmében a bevezetés időpontját a keretszerződésekben, és azok alkalmazási normáiban pontosítják. A 2012-es évre szóló keretszerződés alkalmazási normáiban (a dokumentumot nemrég közvitára bocsátotta a minisztérium) egyelőre nem szerepel a vizitdíj bevezetése.
Nem mindenkinek kell
A jogszabály értelmében a vizitdíj a biztosítással rendelkező személyek hozzájárulása az egészségügyi rendszer fejlesztéséhez, „segítségével nőnek az egészségügyi rendszer bevételei, így magasabb színvonalú ellátásban részesülnek majd a betegek”. A páciensek minden egyes konzultáció, illetve vizsgálat kifizetése után egy úgynevezett irányító cédulát kapnak. Minden beteg évente legtöbb 600 lejt fizet, ezen az összegen felül mentesül a további hozzájárulás befizetése alól. „A határösszeg elérését követően a vizitdíjas egészségügyi szolgáltatásokért már nem kell fizetni” – olvasható a dokumentumban.
Nem kell majd egészségügyi hozzájárulást fizetniük a 740 lej alatti nyugdíjból élőknek, az országos egészségügyi programok résztvevőinek, valamint azoknak a 18 év alatti fiataloknak, illetve 26 év alatti egyetemistáknak, akiknek nincs jövedelmük.
Mennyit fizetünk majd?
Az összegek nagyságát a már említett dokumentumok határozzák majd meg. A családorvosi vizsgálatokért a rendelőben várhatóan 5 lejt, a páciens otthonában 15 lejt, míg a szakorvosnak munkaidőben 10, azon kívül 20 lejt kell fizetnünk. Amennyiben nem sürgősségi esethez hívjuk a mentőt 20 lejt, míg a fizio- és kinetoterápiás kezelésekért alkalmanként 50 lejt kell lepengetnünk. Egy nap kórházi tartózkodás 10, egy laborvizsgálat egy, míg a röntgenfelvétel 5 lejbe kerül majd.
„Az eltérő tarifák miatt a páciens a megfelelő szintű egészségügyi ellátást veszi majd igénybe. A betegek felelősebben viszonyulnak majd saját egészségükhöz, és csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor az valóban indokolt” – magyarázta az intézkedés bevezetésének szükségességét korábban a minisztérium egyik illetékese.
Nem biztos, hogy jó lesz
A családorvosok azonban szkeptikusok. „Nem tudom, hogy ez az intézkedés mennyi pluszpénzt termel majd a rendszer számára. Az biztos, hogy a családorvosok eddig is a papírmunkával kellett foglalkozzanak a betegek vizsgálata helyett, és ez a jövőben még inkább így lesz. Meg kell majd nézni, hogy az adott betegnek kell-e fizetni vizitdíjat, majd a konzultációt követően számlát kell adni. Vannak olyanok, akiknek még az az öt lej is sok, és ők lehet, hogy emiatt nem jönnek majd megvizsgáltatni magukat” – mondta egy nevét elhallgató családorvos. Hozzátette, ha bevezetik a vizitdíjat, akkor nekik akarva-akaratlanul muszáj lesz kérniük a betegektől.
Négy hónap alatt hatszáznál több szabálytalanul parkoló vagy közterületen hagyott autót szállítottak el Marosvásárhelyen. Soós Zoltán polgármestert cáfolta, hogy a luxus, nagyméretű járművek a helyükön maradnak, bárhol is állomásoznak.
Negyven hektáros területen fekvő sport- és szabadidőpark létrehozását tervezi a marosvásárhelyi városháza, és százötvenezer eurós össznyereményt ajánl fel azoknak a tervezőknek, építészeknek, akik rész vesznek a tervpályázaton.
Földrengéshez hasonló zajt és mozgást eredményezett pénteken reggel a hó súlya alatt összeomlott röpde a marosvásárhelyi állatkertben. A Zöld házat és környékét is lezárták.
Két autó ütközött össze Désfalva és Harangláb között pénteken reggel, többen is megsérültek.
Noha a konkrét határozattervezet még nincs meg, de Marosvásárhelyen úgy néz ki, legtöbb ezer lej értékben fogják visszatéríteni a fogyatékkal élők által befizetett adót, jövedelem függvényében.
Folytatni fogják a beruházásokat és a megkezdett munkálatokat Marosvásárhelyen – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Soós Zoltán polgármester. Ottjártunkkor láttuk, hogy a városháza közelében épülő mélygarázsnál gőzerővel dolgoznak.
Erősen ittas állapotban ült a kormányhoz egy nő Maros megyében szerdán este, baleset lett a vége.
Két autó ütközött össze Maroskeresztúron, három ember megsérült. A helyszínen félsávon, rendőri irányítással halad a forgalom.
Csütörtöktől kezdődően egyhetes programsorozattal ünnepli a román és a magyar kultúrát a Studium–Prospero Alapítvány Marosvásárhelyen.
szóljon hozzá!