Megemelték a helyi adókat Marosvásárhelyen

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Mindössze a PNL képviselői szavaztak nemmel a jövő évi helyi adók és illetékek növelésére vonatkozó tervezetre a helyi tanács szerdai ülésén. A két voks azonban kevés volt ahhoz, hogy a megyeközpontbeliek 2012-ben ne fizessenek többet négy százalékkal.

Fancsali Attila

2011. november 30., 18:102011. november 30., 18:10

2011. november 30., 19:192011. november 30., 19:19

Az ülés során többen is megjegyezték, túl sok típusú adót, illetéket kell fizetni Marosvásárhelyen. Pontosabban, az országban itt van a legtöbb fajta helyi adó – többek között a hajók tulajdonosainak is kell(ene) illetéket fizetniük. A polgármesteri hivatal jegyzője, Maria Cioban elmondta: a megnevezésekkel van baj, mert például a víkendtelepi belépő speciális adóként van nyilvántartva. „Jövő évben megváltoztathatjuk a speciális adók nevét” – fogalmazott a jegyző.

Sebastian Pui, a Nemzeti Liberális Párt önkormányzati képviselője ellenezte az adók növelését. „Nem értem, miért kell növelni a kötelezettségeket, ha a kormány 2012-re befagyasztotta a nyugdíjakat és a fizetéseket. Az embereknek nem lesz több pénze, de többet kell majd fizetniük” – vetette Pui.

Dorin Florea polgármester szerint, azonban a négy százalék nem is olyan sok. „Mindössze négy százalék. 4 bani... ne hisztériázzunk. Még jó, hogy Romániában csak négy százalék az infláció, ennek igazán örülhetünk, mert kilábaltunk a válságból. Lehetett volna 80 százalékos is a pénzromlás” – mondta az elöljáró.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen

Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban

Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban
2025. november 14., péntek

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom

Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.

A lakosság dönt a forgalmi rendről?
A lakosság dönt a forgalmi rendről?
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

2025. november 09., vasárnap

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben

Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben
2025. november 09., vasárnap

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját

Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

2025. november 08., szombat

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság

Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság
2025. november 08., szombat

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat

Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat
Hirdetés