
Fotó: Kovács Eszter
A megszokott ritmusban, de eredményesen zajlott a keddi rendkívüli tanácsülés Székelyudvarhelyen: a városatyák – kisebb módosításokkal – megszavazták a Közbiztonságért Testület létrehozására vonatkozó határozattervezetet.
2012. január 31., 18:482012. január 31., 18:48
A Közbiztonságért Testület megalakulására vonatkozó határozattervezetet tavaly december 21-én iktatta, 28-án pedig kifüggesztette a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal. A törvény értelmében a szakvéleményezés és a kifüggesztéstől számított 30 nap lejártával kerülhetett napirendre a tervezet – mondta el felvezetőjében Bunta Levente polgármester. A rendkívüli tanácskozás elnökéül választott Molnár Miklós hozzáfűzte: a tervezet megszavazása már tavaly novembertől várat magára. „A kényszer nagy úr” – hivatkozott a polgáriak tanácsosa a múlt pénteki ülésen elhangzott elmarasztaló véleményezésre, majd a „Milyen kevesen voltunk és milyen sokan maradtunk” (Garibaldi – szerk. megj.) feliratú pólót nyújtotta át Jakab Áron Csaba RMDSZ-es tanácsosnak. Molnár a továbbiakban a testület megalakításának mozzanatait vázolta, elmondva: a kezdeményezés ötlete tavaly nyáron született meg, a testület alakuló ülése pedig november végén volt. „A november 25-ei verekedés keltette közbeszéd jó példája annak, hogy Udvarhelyen is szükség van egy ilyen testületre, hisz az események után a helyi rendőrség is hatékonyabban végezte munkáját” – magyarázta az MPP-s tanácsos.
A polgármester örvendetesnek tartotta, hogy az MPP-frakció változtatott álláspontján, és elismeri a városban felszerelt térfigyelő kamerák hasznosságát, majd hozzáfűzte: jó néven veszi, hogy a testület politikamentes kíván maradni, viszont neheztel Molnár Miklósra, amiért egy interjúban a polgáriak projektjének nevezte azt. A kialakulóban lévő vitát Jakab Attila Zöld párti tanácsos csillapította, mondván, személyeskedés helyett a megoldandó problémára kellene koncentrálniuk a városatyáknak.
A tanácskozáson több kifogás is felmerült a testület „szellős és általános”, „átgondolatlan frázisokat” tartalmazó alapszabályzatával kapcsolatosan. Benedek Árpád Csaba egy fogadóiroda vagy fogadóórák kijelölését javasolta, valamint hogy a szervezet együttműködjön a helyi rendőrséggel, és havonta beszámoljon tevékenységéről a tanácsnak. „Nem tudok feketén-fehéren gondolkodni, és nem is hiszem, hogy helyes. Egyáltalán elfogadhatunk-e egy olyan határozattervezetet, melyben benne van, hogy létrejötte után a bizottság módosíthatja a benne foglaltakat” – tette hozzá az RMSZ-es tanácsos.
Jakab Attila, a Közbiztonságért Testület egyik alapító tagja kifejtette, hogy az eddig összeállított alapszabályzat és működési terv csupán egy keret, a továbbiakban a testület feladata lesz azok kidolgozása. „Már számos konkrét terv körvonalazódott, többek közt levélben fordulnánk a belügyminisztériumhoz a helyi rendőrség belső kivizsgálását kérvén, továbbá a közjegyzők együttműködésére, segítségére is számítunk a jogtalanul átíratott lakások ügyében. Mindezek mellett fogadóirodája is lenne a szervezetnek, ahol jogi segítséget nyújtanánk, de tájékoztató kampányt is tervezünk” – vázolta Jakab.
Bunta Levente a működési keret további bővítését javasolta, szerinte a közvilágítás és a rendőrséggel való közös járőrözés is a testület hatáskörébe tartozhat. „Szükség esetén a jelen körülmények közt működő rendőrség tevékenységét lehetőségei szerint a helyi tanács is támogatná, például üzemanyaggal” – magyarázta a városvezető. Bunta a továbbiakban kérte, alapító tagként vegyék be a Közbiztonságért Testületbe. A kérés kapcsán Molnár Miklós elmondta: a felvételhez írásbeli kérés, valamint két alapító tag ajánlása szükséges.
Az ülésen jelen lévő Nagy Pál, a Közbiztonságért Testület ötletgazdája felhívta a figyelmet: minden segíteni akaró tanácsost köztisztviselői funkciójában vagy magánszemélyként is szívesen fogadnak a szervezetbe, a polgármestert is beleértve. „Pénteken lehet majd vitatkozni a költségvetésen, most szavazzák meg a tervezetet, hogy tudjunk haladni a munkával” – tette hozzá Nagy.
„A meglévő kerethez a tanácsnak hozzányúlni elvi kérdés, hisz így csorbítanánk a munka közösségi jellegét” – fejtette ki Szász Jenő. A hozzászólást követően a testület kisebb módosításokkal egyöntetűen elfogadta a határozattervezetet.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.
szóljon hozzá!