Hirdetés
Hirdetés

Dolgoznak Gyergyószéken, de általános a bizonytalanság

Borszéken a 49-es villa felújítását egyelőre felfüggesztették •  Fotó: Gergely Imre

Borszéken a 49-es villa felújítását egyelőre felfüggesztették

Fotó: Gergely Imre

A koronavírus-járvány ugyan egyelőre nem érte még el Gyergyószéket, de a vele járó bizonytalanság az itteni nagyközségekben és Borszéken is érezhető. Van, ahol egyelőre még minden megy az eredeti tervek szerint, de máshol már óvatosabbak, nem láthatják előre, hogy mi lesz pár hónap múlva.

Gergely Imre

2020. április 02., 12:472020. április 02., 12:47

A térségben előre látható, hogy Borszék élete fog leginkább megváltozni a múlt évhez képest, hiszen itt a vendéglátás, a turistaforgalom jelenti sokak megélhetését. A járványhelyzet és a velejáró rendelkezések, vendéglők, szálláshelyek bezárása miatt jelenleg szó sem lehet turizmusról. Hogy mi jön később, azt senki sem tudja, így Mik József polgármester sem. Az is kérdés, hogy egyáltalán lesz-e ebben az évben turista Borszéken – vetette fel.

Mint megtudtuk, az önkormányzat is kénytelen volt visszavenni az eredetileg tervezett tempóból, a kivitelezővel közösen úgy döntötték, a patinás 49-es villa felújítását egyelőre április végéig felfüggesztik. Akkor pedig újra megnézik, hogy az adott körülmények között lehet-e szó munkálatokról. Mivel a járvány csúcspontját április közepére várják a szakértők, ez kérdéses, akárcsak az orvosi rendelők felújításának elkezdése is.

A kezelőbázisnál kisebb munkálatok zajlanak ugyan jelenleg is, de itt sem lehet tudni, hogy mikor következik jelentősebb előrelépés, mert az intézmény bútorzatának beszerzésére kiírt versenytárgyalást kétszer hirdették meg eddig, de nem került jelentkező. Most ezzel is kivárnak.

Egyelőre nem mondnak le semmiről

Hogy mi lesz az év végén, mi készül el, és mi nem, azt előre senki nem tudja megjósolni – értékelt Laczkó Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere, aki szerint egyelőre semmilyen tervezett beruházásról sem mondtak le. A zöldségpiac építését szeretnék befejezni, a megyei úton felújítás következik, de ezt megelőzően gázvezetéket fektetnének ott le, hogy később ne kelljen ezért feltörni a burkolatot.

Folytatódnak tovább az uniós támogatással zajló beruházások, a víz- és csatornahálózat kiépítése is. Az emberek számára nehézség viszont a építkezésekhez szükséges anyagok beszerzése – tudtuk meg. A polgármester szerint

208-an érkeztek haza külföldről a faluba, és fegyelmezetten be is tartják a házi elkülönítésre vonatkozó szabályokat, nem járnak ki az udvarról.

Azonban a kényszerű pihenő ideje alatt is dolgoznának, építkeznének a gazdaságon belül, ehhez viszont anyag, eszköz kell, amit be kell szerezni valahogy. Ehhez is lehetőségeket keresnek – tájékoztatott a polgármester.

Tartalék a nehezebb időkre

A korábban elkezdett, uniós finanszírozású beruházások továbbra is zajlanak Gyergyóújfaluban is –mondta el a község polgármestere, Egyed József. Így például a régi községháza felújítása, a mezei utak feljavítása sem ütközik akadályba, de kiadták a kezdési utasítást 26 kilométernyi erdei út felújítására is.

Azonban más a helyzet az idénre ütemezett saját fejlesztéseik kapcsán, amelyekről nem mondtak le, de készülnek arra az esetre is, ha szűkebb idők jönnek. Ezek esetében a terveket mindenképpen elkészítik – erre amúgy is kell 2–3 hónap –, de a kivitelezésről majd később döntenek, a helyzettől függően.

Hirdetés

Egyed József szeretné elkerülni azt, hogy a község fizetésképtelenné váljon abban az esetben, ha a az áfából visszaosztott jövedelmek folyósítása akadozna. Vannak olyan nem létfontosságú beruházások is, amelyeket most tavasszal kellett volna folytatniuk, ezek esetében haladékot kértek a kivitelező cégektől, arra kérték őket, hogy június előtt ne kezdjenek neki a munkának.

Haladnak a dolgok

A régi emeletes iskola épülete, a borzonti iskola, valamint a Petőfi Sándor Művelődési Ház felújításával is rendben haladnak a kivitelezők, azaz Gyergyóalfalu jelenleg folyó nagyobb beruházásait nem érinti a járvány – közölte Gáll Szabolcs polgármester. Vannak ugyan más munkálatok, például a községi utakat érintő, amit nem tudtak elindítani, de ennek a községvezető szerint nincs köze a járványhoz.

Egyelőre tehát nincs olyan beruházás, amit a vírusveszély megakadályozna. Lassítani azonban lassítja a dolgokat az új helyzet,

a pályázatokhoz minden szükséges dokumentációt elektronikusan kell újabban előkészíteni, ennek feldolgozása azonban nem annyira gyors, mint ahogy szeretnék – tudtuk meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Az államfő elé terjesztette jelöltjeit az igazságügyi miniszter

Radu Marinescu igazságügyi miniszter a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlegének véleményezése hiányában Alex Florențát javasolja a DIICOT főügyész-helyettesi tisztségére, Marius Voineagot a legfőbb ügyész helyettesi posztjára.

Az államfő elé terjesztette jelöltjeit az igazságügyi miniszter
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Megbírságolják, de behajtani nem tudják – mit ér a kéregetők elleni fellépés?

A kéregetés visszaszorítása a célja annak, amikor a koldusok ellen lépnek fel a helyi rendőrök, és a törvény szerint meg is bírságolják őket. Ez eltünteti a kéregetőt a szemünk elől, de valójában nem oldja meg a problémát – csupán arrébb tolja.

Megbírságolják, de behajtani nem tudják – mit ér a kéregetők elleni fellépés?
2026. április 07., kedd

Visszavonták a Realitatea Plus műsorszolgáltatási jogosultságát

Visszavonta a Realitatea Plus műsorszolgáltatási engedélyét az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) – írja az Agerpres.

Visszavonták a Realitatea Plus műsorszolgáltatási jogosultságát
2026. április 07., kedd

Hány medve van Maros megyében?

Idén már huszonhat bejelentett vadkár volt Maros megyében, ahol tavaly 43 medvét lőttek ki. A napokban elkezdődött a medve-, farkas-, hiúz- és vadmacskaállomány felmérése is – számolt be a környezetvédelmi ügynökség vezetője, Cristina Pui.

Hány medve van Maros megyében?
Hány medve van Maros megyében?
2026. április 07., kedd

Hány medve van Maros megyében?

Hirdetés
2026. április 07., kedd

Egyesült Államokkal való együttműködés fontosságát hangsúlyozta Orbán Viktor

Az Egyesült Államokkal való stratégiai együttműködés fontosságát hangsúlyozta, valamint a gazdasági és energetikai kapcsolatok erősödéséről beszélt Orbán Viktor kedden Budapesten, J.D. Vance-szel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Egyesült Államokkal való együttműködés fontosságát hangsúlyozta Orbán Viktor
2026. április 07., kedd

Harminc sofőr búcsúzott jogosítványától az ünnepi ellenőrzéseken

Több száz szankció, tucatnyi bevont jogosítvány és számos közlekedési bűncselekmény – ez a mérlege az ünnepi időszak rendőri ellenőrzéseinek Hargita megyében is.

Harminc sofőr búcsúzott jogosítványától az ünnepi ellenőrzéseken
2026. április 07., kedd

Négy gyergyószentmiklósi utca felújítása és Gyilkostó közművesítése került közelebb

Rendkívüli ülésen hozott döntéseket Gyergyószentmiklós képviselő-testülete két nagyvolumenű beruházás előkészítése kapcsán. A szándék szerint Gyilkostón a közművesítés kap új lendületet, és közel 4800 méternyi út korszerűsítése is közelebb került.

Négy gyergyószentmiklósi utca felújítása és Gyilkostó közművesítése került közelebb
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Szenátusi elnök: a kormány mindent megtett, hogy megvédje a lakosságot az üzemanyagárak emelkedésétől

Mircea Abrudean szenátusi elnök szerint az Ilie Bolojan vezette kormány minden lehetséges intézkedést meghozott, hogy megvédje a lakosságot az üzemanyagárak emelkedésétől.

Szenátusi elnök: a kormány mindent megtett, hogy megvédje a lakosságot az üzemanyagárak emelkedésétől
2026. április 07., kedd

Ittas autóvezetés miatt is bírságoltak a Maros megyei rendőrök

Százakat ellenőriztek, több sofőrt ittas vezetésen értek, egyik esetben büntetőeljárás is indult a hétvégi közúti razziák nyomán Maros megyében.

Ittas autóvezetés miatt is bírságoltak a Maros megyei rendőrök
2026. április 07., kedd

Erős szél miatt több százan maradtak áram nélkül Borszéken

Villanyáram nélkül maradt 844 fogyasztó Borszéken az erős szél miatt – közölte kedden délután a Hargita megyei tűzoltóság.

Erős szél miatt több százan maradtak áram nélkül Borszéken
Hirdetés