
Fotó: Toró Attila
Idén is díjazta a civil szervezetek és az önkénteseket a Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK).
2020. június 25., 19:282020. június 25., 19:28
Az Év Civil Szervezete-díjat a Diakónia Keresztyén Alapítvány nyerte el, amely a fogyatékkal élőket segítő programjával érdemelte ki a címet. A projekt révén a fogyatékkal élőket felkészítik, majd segítik, hogy munkát találjanak. Tavaly a programban résztvevő 42 fogyatékkal élő közül huszonketten helyezkedtek el a munkaerőpiacon.
A CIVEK különdíjban részesítette a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Egyesületet, mert az a Kőrösi Csoma Sándor Napok programsorozaton keresztül tesz a nagy nyelvtudós emlékének közösségi tudatban tartásáért. Idén három Év Önkéntese-díjat adott át a szervezet, olyan személyeknek, akik a megye három kistérségében példaértékű önkéntes tevékenységet folytatnak.
A sepsiszentgyörgyi Toró Attilát az erdők védelmében kifejtett önkéntes tevékenységéért, a kézdivásárhelyi Kis Emesét az ifjúsági programok, nevelés és hagyományőrzés terén kifejtett önkéntes munkájáért, a baróti Pájer György Szabolcsot pedig a rászorulók, nehéz helyzetben levők segítésért díjazták. A díjakat helyi cégek támogatták. A Civilek Háromszékért Szövetség 2006-ban alakult a háromszéki civil szervezetek képviseletére, jelenleg 33 tagja van.
Két nő is kórházba került Jászvásáron, miután háztartási balesetet szenvedtek a húsvéti asztal előkészítése közben. Egyikük sürgősségi beavatkozásra szorult, miután az ujja beleszorult egy turmixgépbe.
Maros, Hargita és Kovászna megye több települése, természeti kincse is felkerült Az év úti célja vetélkedő döntősei közé. Szavazatunkkal támogathatjuk.
Mindössze néhány óra leforgása alatt a Hargita megyei rendőrök három ittas sofőrt is elkaptak pénteken este.
Tudják, mi a közös Kásás Tamásban, Nagy Feróban vagy éppen Fábry Sándorban? Hogy mindnyájan székelyföldi kötődéssel bírnak – és még sok hozzájuk hasonló közismert ikon igazolja a régi tézist, miszerint a nemzet egy és szétválaszthatatlan.
Vörös beavatkozási tervet aktiváltak Szeben megyében, miután egy három járművet és hét embert érintő balesethez riasztották a mentőegységeket. Egy mentőhelikoptert is a helyszínre vezényeltek Marosvásárhelyről.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
Csökkentek az üzemanyagárak Romániában, a változás pedig Székelyföldön is érzékelhető: az adatok szerint több Hargita megyei töltőállomáson is 9 lej alatt tankolható a benzin, miután rövid idő alatt több lépcsőben is mérsékelték az árakat a kutak.
Akik még nem adták le levélszavazatukat, már nem lehetnek biztosak, hogy a postai úton feladott boríték időben megérkezik. Ezért fontos, hogy azokat az RMDSZ vagy az Eurotrans Alapítvány irodáin keresztül juttassák el, vagy a konzulátuson adják le.
Magyarországnak most összefogásra, egységre és biztonságra van szüksége - jelentette ki a miniszterelnök péntek reggel a Facebook-oldalán közzétett videóban.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 231 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) péntek reggeli adatai szerint.
szóljon hozzá!