Hirdetés
Hirdetés

DIICOT: csúszópénzt fogadott el az örökbefogadás megsürgetéséért egy gyermekvédelmi alkalmazott

Illusztráció •  Fotó: Boda L. Gergely

Illusztráció

Fotó: Boda L. Gergely

Örökbefogadásos ügyekben vizsgálódik a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT), a szálak Kovászna megyébe is elérnek, a helyi gyerekvédelmi hatóság vezetője portálunknak úgy nyilatkozott, bízik benne, hogy a nyomozás során tisztázódik, hogy náluk minden rendben működik.

Bíró Blanka

2017. október 25., 21:002017. október 25., 21:00

A vádhatóság szerkesztőségünkbe eljutottatott közleménye szerint

a Brassó Megyei Gyermekvédelmi és Szociális Igazgatóság egyik munkatársát őrizetbe vették hivatali visszaélés és csúszópénz elfogadásának gyanújával, szerintük pénzt és más javakat kért és kapott azoktól a családoktól, akik kisgyereket szerettek volna örökbe fogadni.

Hirdetés

Első lépésben 24 órára előzetesbe került a brassói L. A. Ş., majd hatósági felügyelet alá helyezték. Fennáll az alapos gyanú, hogy a gyanúsított 2012 óta az örökbefogadási folyamatokat értékelő bizottságok tagjaként,

pénzt és más javakat kért és fogadott el a családoktól, hogy átvegye az örökbefogadásra vonatkozó kéréseket.

A gyanú szerint a brassói igazgatóság munkatársa befolyásolta az örökbefogadásra alkalmas tanúsítvány kibocsátását, azt hogy milyen módon választották ki a családokat a listáról, és ellentételezésért cserében megígérte, hogy sürgeti a különböző bizonylatok, tanúsítványok kiállítását, sőt

a neki fizető családok prioritást élveztek az örökbeadásnál.

Azt is megígérte, hogy latba veti a befolyását más tisztségviselőknél, és így került a képbe a Kovászna megyei igazgatóság. A közlemény szerint a vádlott rábírta az itt dolgozó T. C.-t hogy meghamisítson egy jelentést. Ebben azt írta, hogy az örökbefogadást kérelmező család Sepsiszentgyörgyön egy gyereknevelésre alkalmas lakásban él, a felmérésen jelen voltak a rokonaik, de ez nem felelt meg a valóságnak.

A háromszéki tisztségviselő ügyében szintén nyomoznak, hamisítással gyanúsítják, szabadlábon védekezhet.

Vass Mária, a Kovászna Megyei Gyerekvédelmi és Szociális Igazgatóság vezetője lapunknak elmondta, egy hónapja jutott tudomásukra, hogy nyomozás folyik az ügyben, ám a vádhatóság nem közölte az intézménnyel, hogy kik az érintettek.

Idézet
Együttműködtünk a nyomozó hatóságokkal, minden kikért aktát és információt megadtunk

– szögezte le az igazgató. Vass Mária rámutatott, Kovászna megyében soha nem voltak gondok az örökbefogadással, minden a legnagyobb rendben folyt, és abban bíznak, hogy a nyomozás során is ez fog kiderülni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Az 1956-os forradalom egyházi emlékeit ajándékozza a pápának Magyar Péter miniszterelnök

XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.

Az 1956-os forradalom egyházi emlékeit ajándékozza a pápának Magyar Péter miniszterelnök
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Százezernél is több szarvasmarha után igényeltek támogatást a székelyföldi megyékben

Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.

Százezernél is több szarvasmarha után igényeltek támogatást a székelyföldi megyékben
2026. szeptember 23., szerda

Ha kijelölt kormányfő lenne, Grindeanu „mindent megtenne”, hogy megszerezze a parlament bizalmát

Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.

Ha kijelölt kormányfő lenne, Grindeanu „mindent megtenne”, hogy megszerezze a parlament bizalmát
2026. szeptember 23., szerda

Szünetel az ivóvíz-szolgáltatás csütörtökön Székelykeresztúron

Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.

Szünetel az ivóvíz-szolgáltatás csütörtökön Székelykeresztúron
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Magyar Péter: hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését a mentelmi jogok felfüggesztése ügyében

Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.

Magyar Péter: hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését a mentelmi jogok felfüggesztése ügyében
2026. szeptember 23., szerda

Sorin Grindeanu egyértelművé tette, hogy a kijelölt miniszterelnök nem számíthat a PSD szavazataira

Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.

Sorin Grindeanu egyértelművé tette, hogy a kijelölt miniszterelnök nem számíthat a PSD szavazataira
2026. szeptember 23., szerda

Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésén: Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa hibrid háború célpontja

Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.

Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésén: Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa hibrid háború célpontja
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Nőtt a halálos kimenetelű lakástüzek száma

Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.

Nőtt a halálos kimenetelű lakástüzek száma
2026. szeptember 23., szerda

A hét végéig megtudhatjuk, hogy kik lennének Siegfried Mureșan miniszterei

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.

A hét végéig megtudhatjuk, hogy kik lennének Siegfried Mureșan miniszterei
2026. szeptember 23., szerda

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek
Hirdetés