Első alkalommal rendeztek felvonulást a székelyudvarhelyi középiskolások csütörtökön, a Diákok Világnapján.
2011. november 17., 19:382011. november 17., 19:38
Hét iskolából közel ötven diák vonult fel
A Székelyudvarhelyi Magyar Diáktanács (SzuDIT) által szervezett sétára a középiskolások saját készítésű plakátjaikkal érkeztek. Minden plakáton a részt vevő iskolák diáktanácsainak neve volt olvasható. Az akción hét udvarhelyi iskola diákjai vettek részt, akik délután 3 órára gyűltek össze a Márton Áron téren. A diákcsapat a Patkóból indulva a polgármesteri hivatal előtt vonult fel, majd a Kossuth utcán haladt tovább, végül pedig visszatért az indulási ponthoz. Mivel engedélyt nem kértek, a csendes sétának figyelemfelkeltő célja volt.
„Nekünk diákoknak is van szavunk és jogaink, erre szeretnénk felhívni a lakosság figyelmét. A diáktanácsok jelenlétére és azok fontosságára Udvarhelyen is jobban oda kellene figyelni” – jelentette ki Kiss Tímea, a SzuDIT ügyvezető alelnöke.
Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
Több fát is kidöntött az erős szél vasárnap Marosvásárhelyen, a tűzoltókat három helyszínre riasztották. Maroshévízen egy fa az áramvezetékekre zuhant, ezért a tűzoltók mellett az áramszolgáltató munkatársai is a helyszínre vonultak.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tűzszerészei robbanótöltetet találtak a Tulcea megyei Luncavița és Văcăreni térségében becsapódott drónmaradványokban – számolt be vasárnap a védelmi minisztérium.
Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Román Rendőrség vasárnap közölte, hogy 2020 és 2025 között a jobbkormányos gépkocsikat érintő balesetek mintegy 84 százaléka azért történt, mert a járművezetők nem tartották be a közlekedési szabályokat.
A belügyminisztérium vasárnap a szellemi tulajdon világnapján arra figyelmeztetett, hogy a hamisított termékek és a kalóztartalmak továbbra is valós kockázatot jelentenek a vásárlók számára.
A kormány idén is folytatja az Új otthon programot, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel – derül ki a pénzügyminisztérium vasárnap közzétett jogszabálytervezetéből.
Most fordult elő először, hogy az orosz fél nem tudta teljes mértékben tagadni a Románia légterébe szombat hajnalban behatoló drón orosz eredetét – jelentette ki szombat este Oana Țoiu a bukaresti orosz nagykövet bekéretéséről.
Bár szombaton napközben Székelyföld-szerte napos, tavaszi idő volt, vasárnap reggelre több helyen fagypont alá csökkent a hőmérséklet. A leghidegebbet ezúttal is Csíkszeredában mérték.
A Galacon lezuhant orosz drón miatt a külügyminisztérium szombaton bekérette az orosz nagykövetet, és közölték a diplomatával, hogy a román fél elítéli légterének megsértését, és „határozottan tiltakozik” ez ellen az elfogadhatatlan cselekedet ellen.
szóljon hozzá!