A Puskás Tivadar Szakközépiskola diáktanácsa is gyűjtést szervezett karácsonyra az egyik sepsiszentgyörgyi gyerekotthon lakóinak. A gyerekek nagy örömmel fogadták a diákok angyalát.
2010. december 28., 13:482010. december 28., 13:48
2010. december 28., 16:122010. december 28., 16:12
December az ajándékozásról szól, a gyerekek pedig már az iskola padjaiban megtanulnak önkénteskedni, segíteni, hiszen több diáktanács is szervezett gyűjtést a szegény családoknak, árva gyerekeknek karácsonykor. A Puskás Tivadar Szakközépiskola diáktanácsának küldöttsége a Csorgó utcai gyerekotthont látogatta meg karácsonykor, és természtesen nem érkeztek üres kézzel. Az ajándékozást megelőző hetekben a diáktanács gyűjtést indított az iskolai falain belül, hogy idén már aktívabb és rendezett diáktanácsként ők is hozzájáruljanak az karácsony szépségéhez. A nemrég újraindult diáktanács idén már két nagyobb rendezvényen is túl van, amit saját erőből szerveztek meg. A hagyományőrző diákbál mellett most cipősdoboznyi szeretetet osztottak a Csorgó utcai gyerekotthon lakóinak.
Az otthonban tíz gyerek várta, és örült az angyalkának, a különböző ajándékcsomagok pedig megszépítették számukra a téli ünnepeket. A gyerekek bemutatták otthonukat és felkészülten, verssel, dallal fogadták az angyalkákat, akik megígérték, hogy jövőre sem feledkeznek meg róluk.
Sepsiszentgyörgyön több szervezet is gyűjtött az árva, szegény sorsú gyerekeknek karácsonyra, így több száz cipősdoboz ajándék gyűlt össze, és jutott el a gyermekekhez. Az akciók szervezői úgy gondolják, ez jövőben sem marad el, ugyanakkor remélik, még több sepsiszentgyörgyi gondolja majd úgy, hogy ajándékozni kell és érdemes.
A kormány csütörtökön 620 millió lejes keretet hagyott jóvá a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának támogatására.
Több mint 131 000 diák iratkozott be a jövő héten kezdődő próbaérettségire, amelyet a végzős középiskolai osztályokkal rendelkező iskolák 95,16 százalékában szerveznek meg – tájékoztatott csütörtökön az oktatási minisztérium.
Mindhárom szakaszon elkezdődött a munka a Hargita Megye Tanácsa által megrendelt, nagyszabású udvarhelyszéki útfelújításon. Noha nem lesznek a legmélyrehatóbbak a műszaki megoldások, azért jól járható utakat ígérnek.
Csütörtök délután folytatódott az idei költségvetés tervezetének vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban, miután a kormánykoalíció vezetői a reggeli egyeztetésen megoldást találtak a szociális csomag finanszírozására.
Akár 10 százalékkal is emelkedhet a hónap végéig a kenyér és a pékáru ára Romániában az üzemanyagok drágulása és az élelmiszeripart védő kormányzati intézkedések hiánya miatt – nyilatkozta csütörtökön a Rompan munkaadói szervezet elnöke.
Megkezdődött a csomagok postázása a levélszavazatra jogosult magyar állampolgárok számára. A szavazólapokat legkésőbb április 12-ig kell kitöltetni és leadni. Mutatjuk a leggyakoribb hibákat, és azt is, miként kerülhető el az érvénytelen szavazat.
Fontos üzenetre hívja fel a figyelmet Bölöni László: a levélszavazás során egy apró hiba is elegendő lehet ahhoz, hogy a voks érvénytelenné váljon.
A kormánykoalíció vezetőinek csütörtöki ülésén született megállapodás a kiszolgáltott helyzetű személyek számára jelent győzelmet – nyilatkozta Kelemen Hunor.
Bejelenti az energiaárakra vonatkozó intézkedéscsomagot a kormány a következő napokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan.
Erdélyben elsőként rendeznek átfogó mesterséges intelligencia-konferenciát: a TransylvanAI rendezvényen az MI oktatásra, iparra, egészségügyre és turizmusra gyakorolt hatása kerül terítékre. Bárki részt vehet rajta, csupán regisztráció szükséges.
szóljon hozzá!