Hirdetés
Hirdetés

Csűrszínházi Napok: hamarabb elkezdődő, tömörebb program

Barabási Attila Csaba, Szélyes Ferenc, Vajda GYörgy és Pánczél Szilamér ismertette az idei programkavalkádot •  Fotó: Antal Erika

Barabási Attila Csaba, Szélyes Ferenc, Vajda GYörgy és Pánczél Szilamér ismertette az idei programkavalkádot

Fotó: Antal Erika

Az idén hamarabb kezdődik és tömörebb programot tartalmaz a mikházi Csűrszínházi Napok rendezvénysorozat – tájékoztatták a sajtót a szervezők, akik a gyerekek és fiatalok megszólítására fektetnek nagyobb hangsúlyt ez alkalommal.

Antal Erika

2017. május 03., 12:352017. május 03., 12:35

Május 20-án már elkezdődik a mikházi csűrszínházi évad, amely szeptember 3-án zárul, a kétnaposra tervezett Gazdanapokkal. Valamennyi rendezvény megszervezésekor a gyerekekre és a ifjakra voltak elsősorban tekintettel, nem titkolva azt a célt, hogy

szeretnének kinevelni egy következő generációt, amely eljár a színházi előadásokra, kiállításokra, könyv- és néptáncbemutatókra

Hirdetés

– mondta Szélyes Ferenc, a Mikházi Csűrszínházi Egyesület elnöke a keddi sajtótájékoztatón. Az idei Csűrszínházi Napokra többen is jelezték programjavaslataikat, de a januárban jelentkezőket már vissza kellett utasítaniuk, hiszen év végére elkészült a műsor, amely így is sokkal többet és változatosabbat kínál az előző évekénél. Ez a szervezőknek nem csak örömet, de némi gondot is jelent, hiszen folyamatos résztvevőkre, látogatókra várnak, és remélik, lesznek elegen, akik hétvégenként kilátogatnak Mikházára.

Az ifjú nézőkhöz szeretnének elsősorban szólni a Száll a világ című versműsorukkal az Artsy M Diákszíntársulat fiatal tagjai, akik Gyéresi Júlia rendezésében Weöres Sándor költészetét vitték színpadra, és amely előadás május 20-án tekinthető meg a Csűrszínházban. A mesejátékokkal a legfiatalabbakat szólítják meg: a Maros Művészegyüttes a Szép Palkóval készül, a Bekecs Néptáncegyüttes a Legendák kertjében című zenés-táncos mesejátékát mutatja be, a soproni Petőfi Sándor Színház Michael Ende: A pokoli puncs-pancs zenés mesejátékát viszi Mikházára az idén.

A színházi produkciók sorában látható lesz a kolozsvári Állami Magyar Színház és a szatmárnémeti Harag György Társulat közös produkciója, a Nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak című Dsida Jenő-est Bogdán Zsolt, Csutak Réka és Kovács Éva előadásában, a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Mikházi Csűrszínházi Egyesület Ingmar Bergman: Őszi szonáta című darabját tűzte műsorra, a Budapesti Nemzeti Színház Hoztam valamit a hegyekből – Mezei Mária Tóth Auguszta önálló estjével készül, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Carlo Goldoni: Mirandolina című vígjátékát mutatja be.

Bemutatkozik a jobbágytelki hagyományőrző néptáncegyüttes is Az idő kereke című előadásával, képzőművészeti tárlat nyílik a Szovátai alkotó kör tagjainak munkáiból, illetve könyvbemutatóra is várják az érdeklődőket Káli Király István, Kovács Levente, Vajda György, Lokodi Imre, Spielmann Mihály és Székely Szabó Zoltán együttműködésével.
Az idén sem marad el a csűrszínházi filmnap, valamint újdonság lesz a zenei fesztivál, amelynek szervezését a Bronx Music Egyesület vállalta.

A római fesztivál programját Pánczél Szilamér ismertette, kiemelve, hogy több gyerekprogramot szerveznek idén, az oktatásra, nevelésre helyezik a hangsúlyt, és még gazdagabb, színesebb rendezvényekkel várják a résztvevőket.

Idézet
A csűrszínházi napok a kapcsolatápolásra is kitűnő lehetőség a különböző társulatok között

– hangsúlyozta Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója, aki elmondta, a János vitéz című táncjátékukkal ősszel Sopronban vendégszerepelnek, az Artsy M Diákszíntársulat pedig a Budapesti Nemzeti Színházba kapott meghívást színházlátogatásra.

A diákszínjátszótábort az idén is megszervezik – tette hozzá Vajda György, az Artecotur Egyesület elnöke, aki elmondta, kezdetben újságíróként vett részt a Csűrszínházi Napokon, évek óta viszont már a szervezésből is kiveszi a részét.

Végül szeptember 2-án és 3-án, a kétnaposra tervezett Gazdanapokkal zárul a 15. alkalommal megszervezett csűrszínházi évad.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 06., szombat

Romániától kért áramot Moldova az ukrajnai orosz támadások miatt

A Moldovai Köztársaság „megelőző jellegű, néhány órás” energetikai segítséget kért Romániától, miután péntek este és szombat reggel Oroszország támadást indított Ukrajna energetikai rendszere ellen.

Romániától kért áramot Moldova az ukrajnai orosz támadások miatt
Hirdetés
2025. december 06., szombat

Több mint háromszáz állást hirdetnek meg az újonnan épített bölcsődéknél

Legutóbbi ülésén a kormány jóváhagyta 303 állás meghirdetését az uniós helyreállítási forrásokból épített bölcsődéknél – tájékoztatott szombaton az oktatási minisztérium.

Több mint háromszáz állást hirdetnek meg az újonnan épített bölcsődéknél
2025. december 06., szombat

Fél év alatt több mint harmincan vesztették életüket munkabalesetben Romániában

Az idei első félévben 2472 személy szenvedett munkabalesetet Romániában, 17 százalékkal kevesebb, mint 2024 azonos időszakában; az áldozatok közül 32-en vesztették életüket, 59 százalékkal kevesebben, mint az előző év első hat hónapjában.

Fél év alatt több mint harmincan vesztették életüket munkabalesetben Romániában
2025. december 06., szombat

„Nekihajtok az első szembejövő autónak” – külföldön fogták el a szándékosan balesetet okozó román férfit

Szándékosan nekihajtott egy másik autónak, ezáltal egy 21 éves fiatalember, valamint annak egyéves és négyhónapos lánya életét oltotta ki az a 38 éves Ialomița megyei férfi, akit Nagy-Britanniában azonosítottak és vettek őrizetbe a hatóságok.

„Nekihajtok az első szembejövő autónak” – külföldön fogták el a szándékosan balesetet okozó román férfit
Hirdetés
2025. december 06., szombat

Lejárt termékek, elhasználódott eszközök, hiányos tájékoztatás: több mint négymillió lejre bírságoltak a fogyasztóvédők

A december első hetében végzett ellenőrzéseik során összesen 4,3 millió lejre bírságoltak és 13 gazdasági szereplő tevékenységét függesztették fel az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) felügyelői.

Lejárt termékek, elhasználódott eszközök, hiányos tájékoztatás: több mint négymillió lejre bírságoltak a fogyasztóvédők
2025. december 06., szombat

Földrengéssel indult a szombat reggel

A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szombaton 9 óra 25 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Földrengéssel indult a szombat reggel
Földrengéssel indult a szombat reggel
2025. december 06., szombat

Földrengéssel indult a szombat reggel

2025. december 06., szombat

Prima Primissima díjat kapott Visky András író

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten. A díjazottak között találjuk Visky András írót, drámaírót is.

Prima Primissima díjat kapott Visky András író
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Módosító rendelet: nem szabad túlterhelni a diákokat a házi feladatokkal

Daniel David oktatási miniszter pénteken aláírta az iskolai házi feladatok szabályozását módosító rendeletet.

Módosító rendelet: nem szabad túlterhelni a diákokat a házi feladatokkal
2025. december 05., péntek

Ismét puskaropogásra lehet számítani Sepsiszentgyörgyön

Ismét hadgyakorlatok zajlanak a sepsiszentgyörgyi Păiș David lőtéren december 8-12 között.

Ismét puskaropogásra lehet számítani Sepsiszentgyörgyön
2025. december 05., péntek

Doctor Honoris Causa címet adományozott a Sapientia EMTE Borhy László régészprofesszornak

A Sapientia EMTE Doctor Honoris Causa címet adományozott pénteken Sapientia Kolozsvári Karának főtéri épületében Borhy László régészprofesszornak, az MTA rendes tagjának.

Doctor Honoris Causa címet adományozott a Sapientia EMTE Borhy László régészprofesszornak
Hirdetés