
Fotó: Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház
A megyében, de az országbeli megyei kórházakban sincs ilyen készülék, a hasonló eszközök többnyire csak egyetemi központokban és magánrendelőkben működnek – hangzott el csütörtökön délelőtt, amikor bemutatták a sajtónak a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház endokrinológiai járóbetegrendelőjében működésbe állított csontsűrűségmérő készüléket.
2020. szeptember 03., 16:352020. szeptember 03., 16:35
2020. szeptember 03., 18:542020. szeptember 03., 18:54
Konrád Judit, a kórház menedzsere elmondta, a közel 200 ezer lejbe kerülő készüléket tavaly ősszel vásárolta meg a kórház, abból az állami költségvetési támogatásból, amit az RMDSZ parlamenti képviselete és a működtető megyei önkormányzat révén kaptak meg. Az összeg tíz százalékát a megyei önkormányzat biztosította.
A menedzser kiemelte, ezt a nagy értékű készüléket
A csontsűrűségmérő készülék több orvosi szakterületet is kiszolgál, az endokrinológus mellett a reumatológusok és az ortopéd orvosok is munkáját is tudja segíteni – olvasható a szerkesztőségünknek az eseményről küldött tájékoztatóban.
Erőss Mária, balneo-fizioterápiás főorvos elmondta, rég várt készülékről van szó, hisz manapság már a prevenciós medicina korszakát éljük és ennek a készüléknek jelentős szerepe van nemcsak a csontritkulás diagnosztizálásban, hanem annak kiszűrésében, a súlyos szövődmények megelőzésében is. Felvázolta:
„Az immunológiai eredetű gyulladásos ízületi betegségek csoportjában gyakran jelen van a csontritkulás, ezen betegcsoport szűrése, követése lenne az egyik prioritás. A másik betegcsoport azok, akik általában elhúzódó hát-derék, gerincfájdalom miatt fordulnak hozzánk, hatvan-hatven éves korban esetükben csontritkulásos jelenségre is gondolnunk kell. A harmadik betegcsoportba tartoznak a csontritkulás talaján csonttöréseket elszenvedettek és akik heveny fájdalommal küzdenek.
– mondta el Erőss Mária.
Ruff Rudolf endokrinológus-diabetológus szakorvos a csontritkulásról is beszélt. Elmondta, Romániában az ötven év feletti nők mintegy húsz százalékát érinti ez az állapot, amely éves szinten mintegy 100 000 kistraumás törés és mintegy 15 000 csípőtájéki törés mögött fellelhető.
A kis sugárterhelést jelentő vizsgálat mindig indokolt, ha fennáll a csontritkulás gyanúja. „A felesleges vizsgálat kisebb kockázat, mint az elmaradt diagnózis” – hangsúlyozta ki az orvos, hozzátéve, a vizsgálatot családorvosi és szakorvosi küldőpapírral egyaránt el lehet végeztetni, a megkapott lelettel pedig reaumatológus vagy endokrinológus szakorvoshoz kell fordulni.
Burszán-Barabás Andrei, radiológus főorvos kihangsúlyozta, a csontsűrűségmérő készülék nemcsak a megyében, országos szinten is egyedülálló, hisz a legtöbb ilyen készülék a magánklinikákon működik.
A csontsűrűségmérő készüléket 2019 novemberében vásárolta meg a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház a Medist Imaging cégtől. A készülék ára 199 920 lej volt és az Amerikai Egyesült Államokban gyártotta a General Electric vállalat.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
2 hozzászólás