
385 vadkárt jelentettek Hargita megyében az év eleje óta. Tavaly ebben az időszakban már 430-nál tartottak a feljegyzésekkel
Fotó: Barabás Ákos
Az év eleje óta és az előző esztendőkben feljegyzett vadkáradatok alapján folytatódik az eddigi trend, azaz idén is kevesebb káresettel zárja majd az évet Hargita megye. A vadkárok száma és összértéke azonban még így is tekintélyes.
2025. november 17., 21:022025. november 17., 21:02
2025. november 17., 21:522025. november 17., 21:52
Igaz ugyan, hogy a napokban is történtek vadkárok Hargita megyében, de jórészt már véget ért a „vadkáridény” – hiszen betakarították a terményt a földeken –, így jelentős mértékben már nem nő a káresetek száma.
„Jelenleg 385 bejelentett káreset van a megyében – még lesz néhány, de jelentősen, már nem fog nőni ez a szám – és ezeknek a jó része medve által okozott kár” – ismertette az év eleje óta feljegyzett esetszámot Szabó Szilárd, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség természetvédelmi osztályának vezetője. Azt is elmondta viszont, hogy
az utóbbi napokban farkasok pusztítottak két gazdaságban is: Homoródszentmártonban juhot öltek,
azt megelőzően pedig Gyimesfelsőlokon egy tinó esett a farkasok áldozatául.
Befejeződtek a mezei munkák, így a vadak közelebb merészkednek a településekhez, a farkasoknak is megnőtt a mozgástere, így jutottak el a két érintett gazdaságba is.
Az utóbbi esetek nem az éves trendet tükrözik, hiszen arányaiban kevés a farkasok által a gazdáknak okozott veszteség,
„A silókukoricában keletkezett károk a nagyobb összegűek. Silókukoricát nagy táblákban termesztenek a gazdák, és
– magyarázta a megyei környezetvédelmi ügynökség munkatársa.
Fotó: Pinti Attila
Ezek közül mindeddig 220 hektárnyi földterületet érintő káreset dokumentációját dolgozta fel az ügynökség, ám mivel még az elmúlt hónapban is sok ilyen bejelentést érkezett a gazdálkodókról, az ügynökségnél biztosak benne, hogy
A nyár első felében még más, szemestakarmánnyal bevetett földeken is garázdálkodtak a vadak, de legnagyobb arányban kukoricaföldeken keletkeztek ilyen jellegű terméskiesések.
Ami a háziállat-állományt érintő veszteségeket érinti, Szabó Szilárd elmondta, hogy
A legnagyobb kárt májusban, a Gyimesekben okozta egy medve, ott egy gazdaságban 14 juhot pusztított el.
Fotó: Beliczay László
Az idei 385 kár közül mindeddig 140-et térített meg az állam, időben ez azt jelenti, hogy az augusztusig történt vadkárok értéke van kifizetve. Ez 410 ezer lejt jelent, ám a környezetvédelmi ügynökség természetvédelmi osztályának vezetője szerint
Megítélésük szerint a kifizetések zökkenőmentesen haladnak, nem volt e tekintetben komolyabb leállás idén – jelezte Szabó Szilárd.
A vadkárokkal kapcsolatban ugyanakkor azt is közölte, hogy
Negyedik éve már annak, hogy folyamatos csökkenést tapasztalnak a vadkárok számában, és ez biztosan idén is folytatódni fog, hiszen év végéig már nem tud annyira megnőni a vadkárok száma, mint amennyit tavaly jegyeztek fel – közölte az ügynökség szakembere.
Felfüggesztette a Bukaresti Ítélőtábla az egységes bértörvény-tervezet véglegesítési eljárását. A Sanitas szakszervezet kérésére meghozott határozatot az érdekvédelmi tömörülés részleges sikerként értékeli, de a tiltakozást nem állítják le.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Nem lesznek fennakadások a súlyos égési sérülteket ellátó, jelenleg épülő marosvásárhelyi kórház felszerelésével, beüzemelésével – nyilatkozta Florin Crăciun menedzser, aki Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszternek mutatta be a munkálatokat.
Több mint száz tűzoltót és huszonhét beavatkozó járművet mozgósítottak a hatóságok a szerda reggel egy brassói fafeldolgozó üzemben keletkezett tűz oltására – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) vezetője.
Tizenöt sürgősségi esethez riasztották kedden a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat. A beavatkozások többsége egészségügyi segítségnyújtás volt, de közlekedési balesetekhez és más veszélyhelyzetekhez is kivonultak az egységek.
Július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívták össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez kapcsolódó törvénytervezetek és az Országos Kataszteri Hivatalnál kialakult helyzettel összefüggő jogszabályjavaslatok elfogadása érdekében.
Háborúk, geopolitikai átrendeződés, bizonytalan európai jövő és regionális együttműködés: ezek a kérdések uralták a 35. Tusványos első nagypolitikai paneljét, ahol Magyarország, Románia és Lengyelország szerepét keresték a változó világrendben.
Rendhagyó módon immár harmadik alkalommal kerül vissza az erdélyi mozik műsorára a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar zenés vígjáték. A film vetítései előtt ezúttal a folytatás első, több mint háromperces exkluzív részletét is levetítik.
A Bisztraterebes–Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.
Folyamatosan szemerkélő, időnként erősebben eleredő eső fogadja a tusványosozókat szerdán.
szóljon hozzá!