
Fotó: Tamás Gyopár
Hagyományos virágvasárnapi vásárt tartottak Gyergyócsomafalván. Az érdeklődök sokasága az ünnepi szentmise után kereste fel az árusok standjait, így dél körül elég szűknek bizonyult a Borsos Miklós Művelődési Ház előtere.
2017. április 09., 20:092017. április 09., 20:09
Húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó dekorációkat, kézműves csokoládét, befőtteket, szörpöket, faragott tárgyakat, ruhaneműt kínáltak a standokon a helyi termelők. Jelen voltak a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó csomafalvi Páli Szent Vince-napközibe járó gyermekek is, akik könyveket árusítottak, természetesen felnőtt felügyelettel. Szerencsésnek mondhatták magukat a stand mellett álló diákok, hiszen sorshúzással dőlt el, hogy ki árusítson e napon.
Fotó: Tamás Gyopár
A legtöbben idén is az írott tojások iránt érdeklődtek, de sokan csodálták a csipkézett, vagyis faragott tojásokat. Csipkézett tyúktojást, kacsatojást és strucctojást is kínáltak dekorációnak az ünnepi asztalokra.
Önszántából távozott szombaton este fehéregyházi otthonából a 12 éves Boldijar Dorina Rozalia, aki azóta sem tért haza – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság, amely a lakók segítségére is számít a keresésben.
Az elmúlt 24 órában szolgálatot teljesítő közel 25 ezer belügyi alkalmazott több mint 2550 alkalommal intézkedtek, és csaknem 1500 mentési, elsősegélynyújtási és tűzoltási feladatot hajtottak végre – közölte vasárnap a belügyminisztérium.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint kedd estig havazással, jegesedéssel, a szél élénkülésével és jelentős lehűléssel járó időjárás várható Románia legnagyobb részén.
Az elmúlt 24 órában 93 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 95 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott vasárnap Facebook-oldalán a Salvamont.
Gálaesten ünnepelte szombat este a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azokat az embereket, akik – hétköznapi hősökként – elkötelezetten és jókedvvel végzett munkájukkal teszik jobb hellyé a várost.
Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.
A Déli-Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Pitești autópálya egyik legnehezebb szakaszán, a Vâlcea megyei Robești alagútpárnál látványos ütemben halad a hegy átfúrása.
szóljon hozzá!