
Fotó: Sándor Csilla
Mikroszkóppal, barométerrel, egy anatómiai modellel, valamint csillagvizsgáló távcsővel gazdagodott hétfőn a csíkkozmási Dr. Boga Alajos Általános Iskola eszköztára. A gyakorlati oktatást elősegítő didaktikai kellékeket a helyi önkormányzat és a Csíkkozmásért Egyesület közös pályázatából vásárolták meg.
2017. október 30., 19:282017. október 30., 19:28
2017. október 30., 19:292017. október 30., 19:29
Az oktatási célra szánt eszközöket hétfőn adta át az iskolában Szántó László polgármester, a tanulók és a tanári kar jelenlétében. Az elöljáró kiemelte, ezek segítségével az iskolások jóval könnyebben elsajátíthatják a különböző biológiai és földrajzi ismereteket, majd kiemelte a gyakorlati tanulás fontosságát az elméleti mellett.
– mondta a polgármester az iskola tanulóinak. Kérdésünkre kifejtette, tanév elején egyeztettek az iskola képviselőivel, hogy mire is lenne leginkább szüksége a tanintézetnek, ezért esett a választás ezekre a didaktikai eszközökre, amelyek összértéke négyezer lej.
A tanulók lesznek a didaktikai eszközök haszonélvezői. Fontos a gyakorlati tanulás
Fotó: Sándor Csilla
Csillag Ottó iskolaigazgató is a gyakorlati tanulás fontosságát emelte ki, mint mondta a tanügyi rendszerünkben az elméleten van a hangsúly, amely sok esetben nem vezet eredményre. Az intézményvezetőnek egyébként szerdáig tart a megbízatása, mivel a hónap elején benyújtotta a lemondását. Csillag Ottó elmondta, egyelőre nincs jelentkező a tisztségére, de ez két nap alatt is változhat.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
szóljon hozzá!