
Nem jó így a megnevezések sorrendje a bíróság szerint. Szabályozás ítélettel
Fotó: Gábos Albin
A Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) elérte, hogy a csíkszeredai utcanévtáblák nyelvi sorrendjét bírósági ítélettel megváltoztassák. A Bukaresti Törvényszék az általuk indított perben elfogadta a szervezet érveit, és a javukra döntött.
2019. szeptember 10., 10:482019. szeptember 10., 10:48
A Dan Tanasă blogger vezette szervezet azt akarta elérni, hogy a csíkszeredai utcanévtáblák mindegyikén elöl szerepeljen a román megnevezés és utána a magyar – ez a nyelvi sorrend ugyanis jelenleg nagyrészt fordítva van. Nem ez volt az első próbálkozásuk, néhány éve, 2013-ban Hargita megye prefektusához is beadvánnyal fordultak azért, hogy kötelezze a polgármesteri hivatalt erre a lépésre.
Két év múlva ismét számonkérte a helyzetet az ADEC, akkor a prefektus azt közölte, hogy a rendőrséghez fordult, a hatóságok pedig határidőt adtak a táblacserére, ami végül elmaradt. Végül tavaly decemberben kezdeményezett bírósági eljárást az egyesület, miután felszólították a városházát az általuk szükségesnek vélt nyelvi sorrend alkalmazására az utcanévtáblákon.
Az ADEC által benyújtott keresetlevél az Alkotmánynak arra a pontjára is hivatkozik, amely szerint az országban a román a hivatalos nyelv, de a 2001. évi 215-ös számú helyi közigazgatási törvényre, illetve a 2011. évi 1206-os kormányhatározatra is. Megjegyzi ugyanakkor, hogy mivel az utcanévtáblák nyelvi sorrendjére egyetlen jogszabály sem tér ki – az említett előírások a településnevekre, forgalmi táblákra, középületek megnevezéseire vonatkoznak –, a bíróságtól várja el, hogy állapítsa meg ezt a nyelvi sorrendet az említett jogszabályok rendelkezéseinek szellemében.
Ezúttal nem Csíkszeredában született meg az elsőfokú ítélet, hanem Bukarestben – a tavaly decemberben indított per tárgyalását ugyanis a Bukaresti Törvényszékre helyezték át, még áprilisban. Erre azért volt szükség, mert a Hargita Megyei Törvényszéken Csíkszereda polgármestere kifogást emelt, úgy indokolva, hogy ez a bíróság területileg nem kizárólagosan illetékes döntést hozni ebben a perben. A kifogást elfogadták, a
Helyettük olyan táblákat kell kifüggeszteni a városban, amelyeken az utcák nevének román változata a magyar név fölött helyezkedik el. Ezzel az előzmény nélküli döntéssel ugyanakkor a bíróság az ADEC szándékának megfelelően egy olyan nyelvi sorrendet is megállapított az utcanévtáblákat illetően, amelyre eddig semmilyen jogszabály nem vonatkozott.
– ahogy ezt korábban a Tanasă vezette egyesület meg is tette. Az ítélet nem jogerős, a fellebbezés tárgyalása a Bukaresti Ítélőtábla hatáskörébe tartozik.
Füleki Zoltán csíkszeredai alpolgármester kérdésünkre úgy értékelte, vannak helyzetek, amikor a nemzeti kisebbségeket úgy kezeli az állam, hogy büszkék legyenek az államra, és kidomborítsák, hogy a különbözőség az ország javát szolgálja.
„Nálunk ökölharcot vív a nemzeti kisebbséggel a mindenkori román állam, hogy belénk fojtsa a szót, próbálva rákényszeríteni arra, hogy úgy legyünk jó román állampolgárok, hogy ne is foglalkozzunk a nemzetiségünkkel. Ez rossz hatással van az egész román társadalomra” – vélekedett, hozzátéve, hogy az elkövetkező perektől sem vár semmi jót, mert szerinte a bíróságokon is ugyanez a szemléletmód érvényesül.
Az elsőfokú ítélet ellen egyébként fellebbezést nyújtanak be, és minden jogi lehetőséget kihasználnak az utcanévtáblák védelmében – tudtuk meg.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
2 hozzászólás