Hirdetés
Hirdetés

Csíkszereda sétálóutcája napközben inkább parkolóra hasonlít, ennek most vége lehet

Szőke Domokos szerint fontos, hogy az utca lakói mellett csak indokolt esetben lehessen behajtani a gyalogosoknak szánt Lejtő utcába •  Fotó: Veres Nándor

Szőke Domokos szerint fontos, hogy az utca lakói mellett csak indokolt esetben lehessen behajtani a gyalogosoknak szánt Lejtő utcába

Fotó: Veres Nándor

Újabb három beruházás végére tett pontot Csíkszereda önkormányzata. Átadták az újonnan felújított, több fejtörést és lakossági elégedetlenséget okozó Lejtő utcát, elkészült az Octavian Goga Főgimnázium bentlakása, és a Zsögöd utca felső szakaszának átvételezésére is sor került.

Korpos Attila

2020. október 20., 16:012020. október 20., 16:01

2020. október 20., 16:352020. október 20., 16:35

A még tisztségben levő városvezetés részéről Ráduly Róbert Kálmán polgármester elmondta, mivel sétálóutca szerepet adtak ennek a felületnek, a Petőfi Sándor utca gyalogosoknak fenntartott része immár jelképesen százötven méterrel lett hosszabb. Ennek érdekében a Lejtő utca felső részén már fel is szerelték az autós forgalom behajtását megakadályozó sorompót, amelynek beüzemelése még várat magára. Ráduly megjegyezte,

több mint egy évtizede létezik a tanácsi határozat a behajtás tiltásáról, mégsem tartja be azt szinte senki.

„Az új tanácsi határozatot előkészítettük a behajtással kapcsolatosan, de egyelőre még nem tudtuk beterjeszteni a tanácsülésre. Beléptető rendszerben gondolkodunk, a berendezés egyébként rendszámfelismerő szenzorral is el van látva” – számolt be Szőke Domokos alpolgármester, kitérve, hogy a zajló munkálatok miatt a Petőfi utca felső része nem volt lezárva, de a későbbiekben ez újból csak a gyalogos forgalomnak lesz visszaadva.

Hirdetés

634 ezer lejbe került

„Előbb az esővíz-hálózat kiépítését szerettük volna megoldani, hiszen a fenti utcákból lezúduló nagy mennyiségű eső több alkalommal is elárasztotta a Petőfi utca ide eső részét” – tudatta Szőke, hozzátéve, csak negyedik kiírásra és a beruházási összeg megemelésével sikerült kivitelezőt találniuk a felújításra. Megköszönte ugyanakkor az áramszolgáltató (Electrica Rt.) közreműködését, aki a felszámolta az utcában levő villanyoszlopokat és a földbe helyezte a villanyáramot biztosító kábelezést.

Az utca közvilágítása a későbbiekben fog megvalósulni, ezt a város egy másik korszerűsítési pályázat részeként fogja kivitelezni.

Leitmann Péter, a kiviteli tervek elkészítője elmondta, nehéz volt megfelelő szakembert találni a kockakövek minőségi elhelyezésére az utca burkolataként. Rámutatott, több esőzés után is ellenőrizték az utcát, de most már nem zúdul le a víz az utca alsó részére. A 634 ezer lejes felújítást teljes egészében a helyi költségvetésből finanszírozták.

Még két beruházás

Az Octavian Goga Főgimnázium bentlakásának átvétele is megtörtént, amely a több mint hatvan százalékos helyi önrésszel kiegészítve 4,6 millió lejbe került. A Zsögöd utca felső szakaszának felújítását – akárcsak a másik két beruházást – szintén helyi vállalat végezte el, ennek értéke elérte a 2 millió lejt. 

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Több mint 13 ezer lejnyi bírságot szabtak ki, 130 ezer lej értékű ruhaneműt koboztak el

Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.

Több mint 13 ezer lejnyi bírságot szabtak ki, 130 ezer lej értékű ruhaneműt koboztak el
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Szakadékba zuhant és meghalt egy 55 éves székelyföldi turista a Fogarasi-havasokban

Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.

Szakadékba zuhant és meghalt egy 55 éves székelyföldi turista a Fogarasi-havasokban
2026. augusztus 16., vasárnap

Érződik a beavatkozás, látványosan visszaesett a gázolaj ára

Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.

Érződik a beavatkozás, látványosan visszaesett a gázolaj ára
2026. augusztus 16., vasárnap

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés

Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Spanyol vadászgépek lőttek le egy drónt Galac megyében

Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Spanyol vadászgépek lőttek le egy drónt Galac megyében
2026. augusztus 15., szombat

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán

A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra

Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

2026. augusztus 15., szombat

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében

Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében
2026. augusztus 15., szombat

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól

Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól
Hirdetés