
Fotó: Veres Nándor
Két lakattal zárták le a Szabadság tér 12-es tömbház lakói a szomszédságukban kiépített kis kosárlabdapályát. Emellett beadvánnyal fordultak a csíkszeredai polgármesteri hivatalhoz, hogy költöztessék el vagy nyitási órarenddel működtessék a sportpályát, ugyanis az ott kosarazó fiatalok zavarták a közelben lakók nyugalmát. Másfelől akadnak olyanok is, akik szerint szükség van a sportpályára, mint fogalmaztak: „inkább sportolással, mint a számítógép előtt vagy a kocsmákban töltsék idejüket a gyermekek”.
2014. július 02., 18:422014. július 02., 18:42
A „Penge” tömbház mögötti terület rendezését tavaly ősszel fejezték be, akkor építették ki a játszóteret és a kis kosárlabdapályát a Szabadság tér 12-es számú tömbház közvetlen szomszédságában. Azóta birtokukba vették a labdázó, kosarazó gyerekek, fiatalok. Az említett lépcsőház lakóinak elégedetlenségét az váltotta ki, hogy előfordult, késő estig játszottak, zajt csaptak a kosarazók. A helyzetet a lakók azzal orvosolták, hogy két lakattal bezárták a pálya bejáratát.
Zavarják a lakókat a labdázók
„A nagy gyermekek trágár szavakat használtak, itt sok az idős, beteg ember, és zavarta őket” – adott hangot véleményének Toma Erzsébet, az érintett tömbház egyik lakója. Mint mondta, ezért aláírásokat gyűjtöttek, az őket képviselő Transilvania X lakószövetség pedig továbbította beadványukat a csíkszeredai önkormányzatnak.
„Este későig labdáztak a fiatalok, és zavarták a lakók nyugalmát. Ha a lépcsőházfelelős rájuk szólt, akkor trágárul válaszoltak. Két-három hete adtuk le a beadványt a városházára, és amíg megoldást találnak a problémára, addig az egyik lakó lezárta a pályát” – ismertette a helyzetet a lakástulajdonosi társulás elnöke. Hozzátette: az is gondot jelentett, hogy nincs a közelben közvécé, emiatt előfordult, hogy az ott játszó fiatalok a tömbház mögött végezték el a dolgukat.
„Joguk van itt játszani”
„Sok fiatal vette igénybe a kosárpályát, én magam is játszottam ott a barátaimmal, látszott, hogy használják, belakják” – osztotta meg egy Szabadság téri lakos. Egy gyermekére vigyázó anyukát is megkérdeztünk, szerinte túlzás a lakók reakciója. „Inkább sportoljanak, mint kocsmázzanak a gyermekek. Ez egy közterület, joguk van itt játszani” – háborgott.
Órarendet függesztenek ki
Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere a téma kapcsán elmondta, rövidesen válaszolnak a lakók beadványára. Mint részletezte, ezzel kapcsolatban két kérés is beérkezett: egyikben arra kérték az önkormányzatot, hogy költöztessék el a sportpályát, a másikban pedig, hogy legyen nyitvatartási programja. „Arra készülünk, hogy kifüggesztünk egy órarendet, hasonlóan, mint más lakóövezetekben, reggel 8-tól este 8 óráig. A kulcs pedig a szolgálatban lévő kazánfűtőnél lesz, aki nyitni és zárni fogja a sportpályát”. Az alpolgármester hozzáfűzte, azt látják, hogy van igény ilyen létesítményekre. „A terület rendezésekor külön kérés érkezett a lakóktól, hogy építsünk sportpályát, játszóteret, ezt az igényt pedig be is iktattuk utólag a tervekbe” – magyarázta az elöljáró.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!