
Fotó: Veres Nándor
Elkezdődött a következő tanévre szóló pedagógusi versenyvizsga előkészítése. A hosszas folyamat keretében van néhány újdonság, a versenyvizsga módszertana viszont nem változott.
2014. március 02., 16:352014. március 02., 16:35
2014. március 02., 16:482014. március 02., 16:48
Van egy pár újdonság az idén – közölte a pedagógusi versenyvizsga előkészítő folyamata kapcsán Waczel Ferenc, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség humán erőforrásért felelős munkatársa. Kifejtette, ebben az évben például egy időszakban zajlik le majd a pedagógusok kérésre történő áthelyezésének a megoldása, a nyugdíjason tovább tanítók katedrára való kinevezésének a meghosszabbítása és azok katedrára történő kinevezése, akik az utóbbi hat évben a versenyvizsgákon hetes fölötti jegyet értek el, de eddig csak helyettesítői állást kaptak.
Szintén újdonság idén, hogy azoknak a pedagógusoknak, akik tavaly és tavalyelőtt is legalább hetes jegyet kaptak a versenyvizsgán, helyettesítői állásban dolgoznak és a tanintézettől, ahol alkalmazottak, megkapják a folytonosságot biztosító beleegyezést, még áprilisban meghosszabbítják egy évre a megbízatásukat, így nyáron nyugodtan mehetnek vakációra – ismertette Wazcel Ferenc.
Elmondta, jelenleg zajlik azon, katedrára történő kinevezéssel dolgozó pedagógusok óraszámának a kiegészítése, akiknek kevesebb órája maradt a szükségesnél. A megyében harminc-negyven érintett személy van. Márciusban a leépítéseket oldják meg, a gyermeklétszám csökkenése miatt előfordul, hogy tanító marad osztály nélkül vagy egy tanár óraszáma fele alá csökken – tudtuk meg. Idén a megyében mintegy ötven-hatvan pedagógus állása szűnhet meg, az érintett személyeket pedig máshová helyezik át végleges kinevezéssel, vagy ideiglenessel addig, amíg sikerül megfelelő, meghatározatlan időre szóló megbízást találni számukra.
Az áthelyezések, hosszabbítások, a nyugdíjba vonulók helyzetének felmérése és egyéb előzetes folyamatok lebonyolítása után május hatodikán teszi közzé a tanfelügyelőség az idén megpályázható és fenntartott állások végleges listáját, a pedagógusok pedig május 7. és 19. között iratkozhatnak be a versenyvizsgára, amelynek írásbeli próbáját július 21-én tartják. A vizsga módszertana nem változott idén.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!