Város- és megyecsinálók virtuálisan

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Daczó Katalin újságíró Visszajátszás című kötete, illetve a Sarány Istvánnal közös szerkesztett Megyecsinálók című könyve Cseke Gábor újságíró, közíró közreműködésével felkerült a Magyar Elektronikus Könyvtárba (MEK).

Szőcs Lóránt

2013. november 27., 20:542013. november 27., 20:54

2013. november 27., 21:192013. november 27., 21:19


A Csíkszeredáról szóló két kötet szerzőivel, illetve a virtuális formájuk elkészítőjével szerdán este találkozhattak az érdeklődők a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban. A megyei könyvtárnak ez a harmadik ilyen jellegű könyvbemutatója, mindegyik elektronikus kiadvány esetében Cseke Gábor volt a szerkesztő, aki elmesélte, hogy kötelességének érzi a könyvek ilyen formában történő népszerűsítését.

Daczó Katalin kifejtette, nagyon örül annak, hogy ez a két kötet egymás mellett megjelenik, így jobban észlelhetők a köztük lévő összefüggések. Sokan úgy tartották, hogy Csíkszereda a megyésítés után lett igazán város, holott az urbanizáció, ahogy a Visszajátszásból is kiderül, már jóval hamarabb elindult. A Megyecsinálók főszereplői kiharcolták, hogy Csíkszereda legyen a megyeszékhely, emiatt duzzadt a város lakossága a négyszeresére, persze ahogy elhangzott, ez egy értelmiségi réteg idetelepedését is elősegítette.

Sarány István szerint főleg a fiatalok számára fontos, hogy könnyen elérhetők ezek az információk.

Cseke Gábor végül arra hívta fel a figyelmet, hogy a megyei könyvtárban immár 164 dokumentumértékű, főként helytörténeti jellegű könyvet digitalizáltak és tettek a MEK-en elérhetővé. Ezek jegyzéke megtalálható a könyvtár felfrissült honlapján.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés