
Fotó: Farkas Antal
Bár nem áll rendelkezésre a teljes, év végéig szükséges összeg, karácsony előtt ki tudják adni a pedagógusok béreit – közölte Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője.
2014. október 19., 10:142014. október 19., 10:14
2014. október 19., 10:312014. október 19., 10:31
Ennek kapcsán a tanfelügyelőség gazdasági vezetője, Csukás Levente kifejtette, az év elején a Hargita megyei oktatási rendszerben dolgozók fizetésére 174 millió lejre volt szükség, a leépítések nyomán a szükséglet 172 millió lejre csökkent, amiből év elején a költségvetésből 155 milliót utaltak ki a megye számára, szeptemberben pedig további 8,5 millió lej kiegészítés érkezett. Mostanig a szükséges keret 95 százalékát utalták ki a megye számára, a decemberben kifizetendő novemberi béreknek és járulékköltségeiknek 40-45 százaléka áll rendelkezésre.
A meglévő pénzből ki tudják fizetni decemberben a pedagógusok fizetését, ami esetleg elmaradhat következő évre, az a bérek után az államnak fizetendő járulékok törlesztése – közölte Csukás. Hozzátette, ígéret van rá, hogy a még szükséges pénzt is megkapják, hisz Hargita megye mellett több más megye is ebben, a fejkvóta alapú finanszírozás hiányosságai miatt kialakult helyzetben van. Ugyanakkor leszögezte, a rendelkezésre álló pénzt úgy osztották el, hogy a tanintézetek egyenlő mértékben részesüljenek belőle.
A peres úton megnyert pénzekről
A pedagógusok által peres úton megnyert és több évre felosztott bérkiegészítésekre év elején 31 millió lejt kértek és 23,6 millió lejt kaptak, ez a szükséges összegek 78 százalékos lefedettségét jelenti – ismertette Csukás Levente. Elmondta, mivel ezekre az összegekre a tanfelügyelőségnek nincs rálátása, hanem csak az iskolák igénylése alapján kérték ők is a költségvetésből a pénzt, előfordulhat, hogy a reális szükséglet kevesebb, ha a tanintézetek ezt nem jól számolták ki. Csukás úgy vélte, lehet, hogy nem kapják meg az iskolák igénylései szerint innen még hiányzó összegeket, de lehet, hogy nincs is erre szükség. A valós pénzszükséglet nemsokára ki fog derülni, az oktatási tárca ugyanis egy, az igényeket összesítő és nyilvántartó számítógépes alkalmazást készül bevezetni.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!