Ünnepeltek a protestánsok

Világszerte ünnepre készülnek a protestánsok. Arra emlékeznek, hogy Luther Márton 1517. október 31-én kiszegezte 95 tézisben megfogalmazott tanításait a wittenbergi vártemplom kapujára. Csíkszeredában vasárnap gyűltek ünnepi istentiszteletre a Csíki-medence protestáns felekezeteihez tartozók.

Rédai Botond

2013. október 27., 17:062013. október 27., 17:06

2013. október 27., 17:242013. október 27., 17:24

A hagyományokhoz híven október végén úrvacsoraosztással egybekötött istentiszteletre hívják meg a Csíki-medence református, unitárius és evangélikus felekezetű híveit. Az idei, vasárnap megtartott rendezvénynek a reformátusok voltak a házigazdái.

A reformáció napjainkban is zajlik – jelentette ki ünnepi prédikációja során Kántor Csaba parajdi lelkész. A Székelyudvarhelyi Egyházmegye esperese szerint manapság is van hitünk és reménységünk, ugyanakkor érezzük azt is, hogy hiányos a hitünk, ezért szükséges annak pótlása. „Hit nélkül lehetetlen élni. Szükséges ez, kell ez. A hiányosságokat pedig csak egyféleképpen lehet pótolni: ha nem marad a könyvespolcon a biblia. Vegyük elő azt nap mint nap, így az lelkünk táplálékává válik” – nyomatékosított az esperes, aki a Székelyek Nagy Menetelésére is kitérve hangsúlyozta a jelenlevőknek, hogy a hitet egységben megélni az egyik legnagyobb erény. Az istentisztelet úrvacsoraosztással zárult, ezt megelőzően rövid kulturális műsort követhetett figyelemmel az ünneplő közösség.

Luther téziseinek kifüggesztésével hívta fel kortársai figyelmét a korabeli egyházi tanítás és hitgyakorlat hibáira, és azóta ezen a napon tartják a reformációi emlékünnepet. Luther elutasította a búcsúcédulák árusítását, bírálta a bűnök pénzzel való megváltását. Ennek következtében a pápa kiátkozta és kiközösítette őt. Ezt követően III. (Bölcs) Frigyes szász választófejedelem védelme alatt élt Wartburgban, ahol 1522-ben lefordította németre az Újszövetséget. Nézetei hosszas harcok árán utat törtek, és az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a nála is radikálisabb Kálvin János (Jean Calvin) genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés