Újratöltve A csodaforrás

Felújította A csodaforrás című mesejátékot a Csíki Játékszín, mivel a 2004–2005-ös évadban játszott produkció a visszajelzések alapján nagy népszerűségnek örvendett, ezért ebben az idényben is műsorra tűzték.

Szőcs Lóránt

2012. május 08., 15:312012. május 08., 15:31

2012. május 08., 15:462012. május 08., 15:46

A társulat dramaturgja, Budaházi Attila által írt és rendezett történetben Ma Da elindul a csodaforráshoz, hogy beteg édesanyjának gyógyító vizet hozzon. Útközben barátokat szerez, akik segítik, sőt, ha kell, vele együtt vállalják a veszélyeket is. Matsubo istennő azonban csak úgy adja oda a csodaforrást őrző szörnyeket megbénító varázsköteleket, ha azt visszajuttatják neki. Vajon sikerül-e?

A csodaforrást ezen a héten játssza a társulat, szerdán 10.30-tól a Móka bérletesek 12.30-tól a Nagy Imre (sárga színű) bérletesek láthatják. Csütörtökön 12.30-tól a Micimackó bérleteseket 14.30-tól pedig a Nyilas Misi bérleteseket várják. Pénteken pedig 11 órától a Hamupipőke, illetve 14.30-tól a Kis herceg bérleteseknek játsszák az előadást.

Szereplők: Ma Da: Horváth Gyula Antal; Anya: Fekete Bernadetta; Phoenix-lány: Kiskamoni-Szalay Lilla; Matsubo istennő: Lőrincz András Ernő; Madáranya/ Vénember: Domokos Erika; Madárfiú/ Tűzaranykakas: Bende Sándor; Víz Tigrise: Veress Albert; Tűz Sárkánya: Bilibók Attila; Maszk: Benő Kinga. Díszlet-jelmezterzevő: Szakács Ágnes, koreográfus: Liviu Matei, írta és rendezte: Budaházi Attila.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 24., szerda

Egy kóbor kutya befogása 500 lejbe kerül Csíkszeredában, mégsem tolonganak a cégek az ajánlatra

Nem tartott ki év végéig a pénzügyi keret a Csíkszeredában kóborló kutyák befogására, ezért az önkormányzatnak új közbeszerzést kellett kiírnia a szolgáltatásra. Az egyetlen jelentkező ajánlatát a napokban bírálják el.

Egy kóbor kutya befogása 500 lejbe kerül Csíkszeredában, mégsem tolonganak a cégek az ajánlatra
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat

Fűtött, tiszta utastér, kedves sofőrök, egyelőre kevés utas – hétfőn, a városi tömegközlekedés tesztüzemének első napján kipróbáltunk néhány csíkszeredai buszjáratot.

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat
Kipróbáltuk a városi buszjáratokat
2025. december 22., hétfő

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat

2025. december 22., hétfő

Példát mutat ma is a fiatal nemzedéknek Müller László

Fejet hajtottak a csíkszeredai Müller László katona emléke előtt a Szentlélek utcai temetőben tartott katonai és egyházi szertartás során hétfőn. Az 1989-es forradalomban elhunyt fiatalt december 23-ra virradóan érte halálos golyó.

Példát mutat ma is a fiatal nemzedéknek Müller László
2025. december 22., hétfő

Autók ütköztek a csíkszeredai Brassói úton

Baleset történt Csíkszeredában a Brassói úton hétfő délelőtt, a helyszínen rendőrök irányítják a forgalmat.

Autók ütköztek a csíkszeredai Brassói úton
Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában

Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában
2025. december 20., szombat

Hozzáfogtak a Nagyboldogasszony Zarándokház felújításához

Az adományokból gyűlt összegből és saját költségvetésből elkezdték a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony Zarándokház tatarozását. Egyelőre a tetőzet rendbetételére gyűlt pénz, ezért további adományokra, forrásokra lesz szükség.

Hozzáfogtak a Nagyboldogasszony Zarándokház felújításához
2025. december 19., péntek

Hajszálon múlt a nagyobb baj: tűz pusztított a kászonjakabfalvi templom szomszédságában

Kigyulladt a kászonjakabfalvi templom közvetlen közelében álló fásszín csütörtök éjszaka. A kigyulladt épület közelsége miatt az egyházi épület is veszélybe került.

Hajszálon múlt a nagyobb baj: tűz pusztított a kászonjakabfalvi templom szomszédságában
Hirdetés
2025. december 18., csütörtök

Furcsa jelenség Csíkszeredában: mintha pontokban havazna – videóval

Csak fokozatosan, de enyhül a levegő hőmérséklete Csíkszeredában, ami pontokban szokatlan, ugyanakkor látványos jelenséget eredményez.

Furcsa jelenség Csíkszeredában: mintha pontokban havazna – videóval
2025. december 18., csütörtök

Ahogy Csíkba beköltözött a fagy, az egész országban nincs rá példa

Bőven Csíkszeredában volt a leghidegebb csütörtökre virradóan egész Romániában, a közel mínusz 8 fokos hidegre sehol máshol nem volt példa.

Ahogy Csíkba beköltözött a fagy, az egész országban nincs rá példa
2025. december 17., szerda

Nagyvárosi menetrendre váltanak a csíkszeredai tömegközlekedésben

Az eddiginél sokkal nagyobb, átlagosan 10 perces járatsűrűségre vált hétfőtől, december 22-től a csíkszeredai tömegközlekedés, amelyet 21 új gázüzemű autóbusz szolgál ki folyamatosan. Az új menetrendek elérhetők lesznek a megállókban.

Nagyvárosi menetrendre váltanak a csíkszeredai tömegközlekedésben
Hirdetés