Meghirdette Hargita Megye Tanácsa a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház újabb bővítésének a kivitelezési munkálatait. Ezúttal egy új szintet emelnek az egyik szárny fölé, műtőblokk kialakításának céljával.
2012. február 21., 11:052012. február 21., 11:05
2012. február 21., 14:462012. február 21., 14:46
Nagyon reméli, hogy komoly cég lesz, aki bevállalja ezt a projektet – mondta Borboly Csaba megyei tanácselnök annak kapcsán, hogy meghirdette Hargita Megye Tanácsa az újabb kórházbővítési projekt kivitelezését. A munkálatok keretében megerősítik a kórház C épületét, és egy újabb szintet húznak rá a jelenleg a műtőket és az intenzív osztályt magában foglaló második emeletre. Az épülő szinten egy új műtőblokk kap helyet. A 14.319.931 lej értékű munkálat finanszírozásában Borboly Csaba elmondása szerint a megyei tanács költségvetésére támaszkodnak, de igyekeznek kormányzati támogatást is szerezni.
„Több tárgyalásunk is volt már Bukarestben ennek érdekében, de ha nem sikerül kormánypénzt bevonni, akkor is mindenképpen megépítjük, hisz szükséges munkálatokról van szó” – hangsúlyozta Borboly Csaba. A megyei tanács elnöke nem mondott konkrét határidőt, amikor elkezdődhet a munkálat, mint rámutatott, ez annak a függvénye, hogy mikor jelentkezik kivitelező cég, lesz-e óvás stb. A kiírás szerint hat hónap alatt kell majd befejezni a munkát.
1971-ben építették a csíkszeredai kórházat, és azóta csak egy műtőben volt számottevő felújítás – tájékoztatott Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere. A műtőblokk struktúrája régi és elavult, sokszor csak a személyzet odaadó és szakszerű munkája mentett meg attól, hogy baleset vagy fertőzés történjen – részletezte az igazgató. Hétfőn alkalmunk volt betekinteni a műtőkbe, a korszerűen felszerelt és néhány éve kicsempézett laparoszkópos műtő kivételével a többi helyiségben hiányos csempe, a tisztítószerektől az évtizedek folyamán megkopott és korrodálódott felszerelés, rozsdás, csöpögő csapok fogadtak. A felújítás szükségessége már régen megfogalmazódott, amint Demeter Ferenc elmondta, két egészségügyi minisztert is körbevezetett a műtőkben, és mindketten elismerték ezt, azonban finanszírozást eddig nem sikerült szerezni rá.
A menedzser ismertette, a jelenlegi műtőblokk elavult struktúrája miatt célravezetőbb egy új szintet építeni és ott kialakítani a műtőket, a felszabaduló helyen pedig más osztályokat helyeznek el. Így egy új szintet építenek a C épületszárnyra, és meg is erősítik ezt az épületrészt. A jelenlegi földrengésvédelmi előírásoknak már nem felel meg az épületrész struktúrája, meg kellene amúgy is erősíteni, és ezt most oly módon oldják meg, hogy elbírjon még egy könnyűszerkezetű emeletet – ismertette Demeter Ferenc. Ha elkészül az új szint, akkor odakerülnek a műtők, a jelenlegi műtők helyén pedig kibővül az intenzív osztály, és felköltözik az épületbe a szemészet – magyarázta a kórház menedzsere.
Tizenöt éve indult útjára a Kaszáló Kaláka, amely idén is háromnapos eseménysorozattal várja a kézi kaszálás, a népi hagyományok, a közösségi lét és az értékőrző szórakozás iránt érdeklődőket Csíkszentkirályra.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.
Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.
szóljon hozzá!