Újabb járdaszakasz készülne

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A tavaly kialakított 800 méternyi után újabb, közel három kilométer hosszúságú járda kiépítését tervezi Gyimesközéplok önkormányzata. További beruházásokba nem kezdenek, amíg a meglévő két nyertes pályázatukkal el nem készülnek.

Szabó Kamilla-Mária

2014. február 10., 08:352014. február 10., 08:35

2014. február 10., 09:212014. február 10., 09:21

Hargita Megye Tanácsa tavaly 100 ezer lejt biztosított a Gyimesközéploki Polgármesteri Hivatal számára, hogy a község főútja mentén lévő járdarészt felújítsa, és további gyalogutat alakítson ki. Már múlt évben neki is láttak a beruházásnak, a támogatásból sikerült nyolcszáz méter hosszúságú járdát kialakítani, számolt be Gyimesközéplok polgármestere. Mihók Péter hozzátette, a megyei önkormányzat idén szintén hasonló összeggel támogatja ennek a munkálatnak a folytatását, emellett saját költségvetésükbe is belefoglalták ezt a beruházást, sőt pályáztak a Csík LEADER egyik kiírására is.

A meglévő közel egy kilométer hosszú járda mellett még 2500-3000 méternyit kellene ezután kialakítani. A helyi önkormányzat célja, hogy legkésőbb 2016-ig egészen a falu bejáratáig ki legyen építve a járda.

Hiányolják a járda folytatását

Mihók ezt a munkálatot nagyon fontosnak tartja a megnövekedett forgalom miatt, amely járda hiányában folyamatos veszélyt jelent a gyalogosok biztonságára. Mivel a gyermekek iskolába szállítását nagyrészt az iskolabuszok oldják meg, kevesebb diák közlekedik a járdán, de még így is sokan használják a kialakított gyalogutakat, és hiányolják annak folytatását – osztotta meg a visszajelzéseket az elöljáró.

Új beruházást nem terveznek

„Én azt mondtam, hogy van még két nyertes pályázatunk, mindaddig, amíg azokat ki nem vitelezzük, más munkálathoz nem látunk” – magyarázta a polgármester annak az okát, hogy idén miért nem kezdenek helyi költségvetésből újabb beruházásokba. Azt is elmondta, hogy szakemberhiány van a hivatalban, és mivel még mindig zárolva vannak az állások, ezért megterhelő lenne további projekteket tervezni a meglévő kevés munkaerővel.

Pályázat árvízkárok felszámolására

A nyertes pályázatok egyike egy 1,8 millió euró értékű, árvízkárok kijavítására vonatkozó projekt, amely magába foglalná egy közel tíz kilométeres aszfaltút felújítását (Boros- és Sötétpatakban), egy híd építését, a partvédelem és az átereszek kialakítását – részletezte. Áprilisban lesz két éve, hogy aláírták a finanszírozási szerződését, többszöri óvást követően, decemberben terepen is volt az ellenőrző hatóság munkatársa, azóta várják tőlük az engedélyt, hogy kiírhassák a közbeszerzést és elkezdhessék a munkálatokat – fejtette ki Mihók Péter.

Turisztikai menedékhely Farkaspallón

A másik, egy több mint 22 ezer euró értékű pályázat, amely révén turisztikai menedékhelyet alakíthatnának ki Farkaspallón. A farkaspallói valamikori iskolaépület – amely jelenleg hasznavehetetlen – helyére építenének egy menedékházat a helyi turizmus fellendítése érdekében. Ennek a pályázatnak is aláírták a finanszírozási szerződését, készül a kivitelezési terve is. A községvezető abban bízik, hogy ha azt még a tél folyamán jóváhagyják, akkor idén nyáron sikerül megvalósítani ezt a beruházást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
Hirdetés
2026. január 30., péntek

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását
2026. január 29., csütörtök

Átköltöznek a sebészeti szakrendelések a csíkszeredai kórházban

Más helyszínen fogadják a betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti járóbetegrendelői február másodikától – tájékoztat az intézmény közösségi oldalán.

Átköltöznek a sebészeti szakrendelések a csíkszeredai kórházban
2026. január 29., csütörtök

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon

Felmérte a kritikusabb helyszíneket Csíkszeredában a hóolvadás után az útkarbantartással megbízott cég, pénteken pedig hozzáfognak a gödrök betöméséhez hideg aszfalttal.

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon
„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon
2026. január 29., csütörtök

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon

Hirdetés
2026. január 29., csütörtök

Várni kell még a Brassói úti körforgalomra Csíkszeredában  

A tervek elkészülnek, és az építkezési engedélyt is ki fogják adni, de a Brassói úton idén nem valószínű, hogy kialakítják az elképzelt körforgalmat. Ennek anyagi okai vannak: több olyan beruházást kell befejezni, amelyek jelentős önrészt igényelnek.

Várni kell még a Brassói úti körforgalomra Csíkszeredában   
2026. január 28., szerda

Újabb tömeges leépítés, ezúttal a csíkszeredai textiliparban

Közel százötven fős leépítésről tett előzetes bejelentést a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnél egy csíkszeredai textilipari cég. A tömeges elbocsátást már februárban kénytelenek végrehajtani.

Újabb tömeges leépítés, ezúttal a csíkszeredai textiliparban
2026. január 28., szerda

Ráhangolás a csíkszentmiklósi kolbászfesztiválra

Február 5-én éjfélig lehet szavazni online, illetve ily módon értékelni a Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesület által meghirdetett rajzversenyre beküldött munkákat. Ez egyfajta ráhangolás a február 7-én esedékes ottani kolbászfesztiválra.

Ráhangolás a csíkszentmiklósi kolbászfesztiválra
Hirdetés