Új neve lesz minden alintézménynek

Egységes arculatot terveznek Hargita Megye Tanácsa minden alintézményének, a huszonhárom alintézmény nevét is meg fogják változtatni a közeljövőben. A megyei tanácsnak közvetve összesen háromezer alkalmazottja van.

Kozán István

2012. szeptember 20., 16:452012. szeptember 20., 16:45

2012. szeptember 21., 09:302012. szeptember 21., 09:30

 

„Huszonhárom alintézménye van a megyei önkormányzatnak, más-más arculattal, névvel. Bennük csak annyi a közös, hogy a megyei tanács tartja fenn azokat. Ezért az a célunk, hogy ezeknek egységes arculatot teremtsünk, az új nevük pedig érzékeltesse, hogy a megyei tanácshoz tartoznak” – magyarázta Borboly Csaba tanácselnök, majd érvként még hozzátette, azért is fontosak ezek a lépések, mert „így könnyebben lehet pályázati pénzeket lehívni, illetve Hargita Megye Tanácsának fejlesztési stratégiáját megvalósítani”.

Borboly szerint egységesíteni kellene a mintegy háromezer alkalmazott (ennyien dolgoznak összesen a megyei tanácsnál, illetve annak alintézményeinél) munkaköri viszonyait is. Példaként megemlítette, hogy van olyan irodai alkalmazottjuk, aki hat négyzetméteren dolgozik, illetve olyan, aki ennek tízszeresén. Fel kell számolni az olyan furcsaságokat is – folytatta –, hogy egy-egy alintézmény húsz alkalmazottjának három könyvelője legyen.

„Egy vezérigazgatóságot hoztunk létre, amely a vonatkozó jogszabályok előírásait maximálisan figyelembe véve megoldja az arculatváltoztatásokat és a névmódosításokat” – értesítette a Székelyhont a tanácselnök.

Új logó a könyvárnak is

A huszonhárom alintézmény egyike a Kájoni János Hargita Megyei Könyvtár, amelynek igazgatója nem tudott információkkal szolgálni az őket is érintő név-, illetve arculatváltásról. Kopacz Katalin könyvtárigazgató csak annyit tudott mondani, hogy „zajlik a könyvek felleltározása, és a lehető leghamarabb, még ebben az évben” megnyitják a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola szomszédságában álló új épületben a könyvtárat.

„Én azt szerettem volna, ha már legalább a tanévkezdésre megnyit a könyvtár, de rá kellett jönnöm, valóban nagy munka a könyvek szakszerű felleltározása” – ezt már ismét Borboly Csaba mondta, aki úgy számol, hogy már karácsony előtt újból kinyit a bibliotéka.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a könyvtár – illetve a többi alintézmény – új neve, illetve hogyan fognak kinézni az új arculati elemek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
2026. augusztus 25., kedd

Hat új bemutatóval és osztálytermi bérlettel készül a Figura

Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.

Hat új bemutatóval és osztálytermi bérlettel készül a Figura
2026. augusztus 25., kedd

Gombatúrától a pálinkakóstolóig – terítéken a gyergyói erdők kincsei

Gombák, gyógynövények, méz, sajtok, vadak és hegyi patakokból kifogható halak, fűszerek, erdei gyümölcsök lesznek a középpontban az augusztus 28–29-én sorra kerülő Erdő Kincsei Fesztiválon Gyergyószentmiklóson.

Gombatúrától a pálinkakóstolóig – terítéken a gyergyói erdők kincsei
Hirdetés
2026. augusztus 25., kedd

Sportágak sokaságával vár mindenkit a gyergyói rendezvény

Várja a gyerekeket és felnőtteket a Mozdulj Gyergyó! négynapos eseménysorozata, amelyen a sportágválasztótól az ökölvíváson, hokin és labdarúgáson át a közösségi programokig számos mozgásforma és kísérőrendezvény kap helyet Gyergyószentmiklóson.

Sportágak sokaságával vár mindenkit a gyergyói rendezvény
2026. augusztus 24., hétfő

Megtámadtak egy taxisofőrt, majd elvitték a taxit – letartóztatták az elkövetőket

Két maroshévízi férfit azonosítottak és tartóztattak le a rendőrök, miután a gyanú szerint megtámadtak egy taxisofőrt, majd egyikük jogosítvány nélkül elhajtott a taxival. A járművet később egy Maroshévíz határában található erdős területen hagyták.

Megtámadtak egy taxisofőrt, majd elvitték a taxit – letartóztatták az elkövetőket
2026. augusztus 18., kedd

Székelyföldi Lovas Ünnep: Szent István-napi zarándoklat és további 120 programpont

Négy napon át a lovas programoké, hagyományoké, sporté és közösségi élményeké lesz a főszerep. A több mint 120 programpontot kínáló Székelyföldi Lovas Ünnep idén először szekeres és lovas zarándoklattal kezdődik.

Székelyföldi Lovas Ünnep: Szent István-napi zarándoklat és további 120 programpont
Hirdetés