Megújul idén a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT), és az eddigihez képest nem három, hanem legalább hatnapos rendezvény lesz – számolt be a legújabb fejleményekről László Rezső hargitafürdői plébános, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség ifjúsági lelkésze. Az esemény szervezésébe ezúttal több ifjúsági, illetve fiatalokkal foglalkozó szervezet is bekapcsolódik.
2012. február 14., 16:532012. február 14., 16:53
2012. február 14., 18:472012. február 14., 18:47
Eddig két fontos változásról tudunk beszámolni – közölte érdeklődésünkre az ifjúsági lelkész. Egyrészt, a találkozót az eddigiekhez képest egy héttel korábban szervezik, ugyanakkor hat napra bővül a program. A rendezvény így, rendhagyó módon augusztus 13-án, hétfőn kétnapos gyalogos zarándoklattal kezdődik a Mária-úton. Ennek során több székelyföldi településről zarándokcsoportok indulnak Csíksomlyóra, a fiatalok érkezésüket összehangolva, a kedd esti ünnepi nyitó szentmisére érnek célba.
Másnap, Nagyboldogasszony ünnepén a szentmisét dr. Székely János esztergom-budapesti segédpüspök fogja celebrálni, aki, a szervezők reményei szerint, maga is résztvevője lesz a gyalogos zarándoklatnak. A CSIT ezt követően lelki programokkal folytatódik, és feltehetően szombaton, augusztus 18-án ér véget. László Rezső szerint ez utóbbi időpont még kérdéses
Az ifjúsági lelkész azt is elmondta, a CSIT-et eddig szervező csíksomlyói plébánia munkájához több keresztény ifjúsági mozgalom, illetve fiatalokkal foglalkozó szervezet is csatlakozna, ez irányban már történtek lépések. A találkozóval kapcsolatos történéseket és fejleményeket a főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség honlapján lehet figyelemmel kísérni. A szervezőkről bővebb információk az Erdélyi Madrid Facebook-profilon is olvashatók.
Tizenöt éve indult útjára a Kaszáló Kaláka, amely idén is háromnapos eseménysorozattal várja a kézi kaszálás, a népi hagyományok, a közösségi lét és az értékőrző szórakozás iránt érdeklődőket Csíkszentkirályra.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.
Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.
szóljon hozzá!