Törzskönyveztetni kell a támogatásért

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Eleshetnek a támogatástól azok a húsztehenes, vagy annál nagyobb állatállománnyal rendelkező gazdák, akik november végéig bizonyíthatóan nem kezdik el jószágaik törzskönyveztetésének folyamatát. A szarvasmarhákra vonatkozó kiegészítő támogatásnak ugyanis, amelyet október végéig lehetett igényelni, ez volt az egyik alapfeltétele. A szükséges lépésekről az Országos Pirostarka Szarvasmarhatartó Egyesület  képviselői tájékoztatták az érintetteket a csíkszeredai megyeházán pénteken megtartott találkozón.

Rédai Botond

2013. november 15., 21:342013. november 15., 21:34

2013. november 15., 22:262013. november 15., 22:26

A kormány szigorító intézkedései mellett a piaci körülmények is egyre inkább követelik a törzskönyvezést – fogalmazott az említett találkozó nyitányaként Tánczos Barna. Az RMDSZ szenátora kiemelte, azon gazdák számára, akik legkevesebb húsz felnőtt állattal rendelkeznek, és október végéig igényelték a kiegészítő támogatást, kötelező érvényű előírás a törzskönyveztetést, fejőstehén esetében pedig a tejkontroll is. Utóbbi költségeit hivatalosan bejegyzett tevékenység esetén hetven százalékban téríti meg az állam, ami azt jelenti, hogy a gazdára egyedenként, egy évre 60 lejes költség hárul. A törzskönyvezést pedig teljes mértékben támogatja az állam – nyomatékosított Tánczos. A szenátor úgy vélte, eljött az ideje annak, hogy a szarvasmarha tenyésztéssel foglalkozók az állomány minőségére is hangsúlyt fektessenek, erre pedig kiváló lehetőség a törzskönyveztetés.

 Az Országos Pirostarka Szarvasmarhatartó Egyesület képviselői is osztották a politikus véleményét. Mint elhangzott, a törzskönyvezés egyik nagy előnye, hogy az állomány konkrét állapotáról, illetve a tej minőségéről szolgáltat adatokat, ugyanakkor a termelés ellenőrzésének hatékony eszköze. A találkozón jelen levő szakemberek szerint Hargita megye kiváló pirostarka állománnyal rendelkezik, amely megállná a helyét bárhol a világon, csak éppen bizonyítani nem lehet ezt a törzskönyvezés hiányában.

Haschi András, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) igazgatója felhívta a jelenlevők figyelmét, hogy november végéig minden érintettnek alá kell írnia a törzskönyvezésre vonatkozó szerződést, ehhez az APIA minden lehetséges segítséget megad. Mint elmondta, a gazdáknak egy előre meghatározott program szerint személyesen kell jelentkezniük a hivatal csíkszeredai székhelyén a szükséges formaságok elvégzése érdekében. A tájékoztatón annyit még megtudhattunk, a pirostarka szarvasmarhák törzskönyvezését és tejkontrollját a napokban létrejövő Hargita megyei Pirostarka Szarvasmarhatartó Egyesület fogja felügyelni a jövőben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

Hirdetés
2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
2026. január 30., péntek

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását
Hirdetés