Többféleképpen megoldott délutáni felügyelet

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Településenként változó, hogy hogyan oldják meg a csíki iskolák a tanórák utáni délutáni foglalkoztatást tanulóik számára.

Molnár Rajmond

2016. szeptember 20., 11:102016. szeptember 20., 11:10

Van, ahol formailag bejegyzett módon működik az iskola utáni program, egyes helyeken viszont ettől eltérő formában oldják meg a tanórák utáni felügyelet. Vannak települések, ahol nincs lehetőség erre. A tanintézmények igazgatóinak többsége szerint a szülők részéről nagy igény mutatkozik az iskola utáni programra.

Az Iskola az iskola után program – after school – országszerte elterjedt, célja a kötelező iskolai tanórákon kívül lehetőséget nyújtani a diákoknak a felzárkózásra, tanulásra, szórakoztató foglalatosságokra.

A programban részt vevő gyerekek biztonságos helyen tölthetik el a délutánjaikat, ebédet kapnak, és elvégezhetik a házi feladataikat a felvigyázó pedagógusok segítségével. Ez egy 2011-ben indult tanügyminisztériumi program, ajánlott eljárás az önkormányzatoknak és iskoláknak, amelyek pályázhatnak bizonyos forrásokra, hogy településeiken megvalósítsák ezt az iskola utáni foglalkozást.

Görbe Péter, Hargita megye főtanfelügyelője érdeklődésünkre elmondta, az említett program elindítása bonyolult procedúrát von maga után, ezért a térségben egyelőre kevés olyan település van, ahol működik ez a fajta foglalkoztatás. Hangsúlyozta, csak törvényes keretek között van lehetőség az iskoláknak és önkormányzatoknak ilyen programot szervezni, rendkívül fontos, hogy a szülők által erre fordított összegeknek pontos nyilvántartása legyen az intézmény könyvelésben.

Hozzátette, a tanfelügyelőségen sok szülő jelezte már, hogy van igényük az efféle délutáni felügyeletre, viszont a tanintézetek többségének a jelenlegi szabályozás szerint nincs lehetősége a program elindítására. Megjegyezte, vannak iskolák, ahol más módokon oldják meg az említett délutáni foglakoztatásokat.

Ahol működik a program

A csíkszentkirályi Vitos Mózes Általános Iskolában  jövő hónaptól indul el az after school program formailag bejegyzett módon. Szabó-Mező László iskolaigazgatótól megtudtuk, egyházi finanszírozás révén tudták elindítani a projektet, és eddig már több mint hatvan gyereket írattak be szüleik. A foglalkoztatás az iskola épületében lesz. A napi felügyelet és az ebéd 5 lejbe kerül, tehát egy teljes hónapban 100 lejt kell költeni a szülőnek – mondta az igazgató. Megjegyezte, tapasztalata szerint mindig is nagy igény mutatkozott a szülők részéről erre.

Csíkkozmáson is működik a program, ott a helyi önkormányzat által. Csillag Ottó, a Dr. Boga Alajos Iskola igazgatója elmondta, a délutáni foglakoztatás egy iskolán kívüli épületben zajlik, a beíratott gyerekek ebédet kapnak, és pedagógusok felügyelnek rájuk a tanórák után.

Gábor János, a csíkkarcfalvi Mártonffy György Általános Iskola igazgatója az ezzel kapcsolatos kérdésünkre közölte, igény van a délutáni foglalkoztatásra a szülők részéről, viszont eddig nem volt lehetőségük ilyen programot indítani intézményi szinten. A jövőben tervezik, viszont ehhez finanszírozásra lenne szükség.

„Nincsen nálunk ilyen egyelőre” – fogalmazott érdeklődésünkre Pálosi Veronika, a csíkrákosi Cserei Mihály Általános Iskola igazgatója is. Mint mondta, eddig még a szülők nem fordultak hozza olyan kéréssel, hogy igényük lenne a délutáni felügyeletre.

Csíkszeredában nem működik az after school formailag bejegyzett módon, viszont vannak iskolák, ahol másként oldják meg ezt. Például a Petőfi Sándor Általános iskolában egy más jellegű délutáni foglakozás van. László Károly iskolaigazgató elmondta, olyan pedagógusok végeznek délutáni tevékenységet, akik kiváltották az erre vonatkozó engedélyt. Ők az iskola tantermeit bérlik délután, és azoknak a szülőknek a gyerekeit fogadják, akik beíratták hozzájuk gyerekeiket egy bizonyos összeg ellenében. Természetesen ilyen esetben nem tudnak ebédet is biztosítani a tanulóknak – tette hozzá az igazgató.

A Nagy Imre Általános iskolában is hasonló módon szeretnék megoldani a délutáni felügyeletet, viszont egyelőre még egyeztetnek a pedagógusok a szülőkkel, hogy van-e rá igény – fejtette ki Dávid Zoltán igazgató. A József Attila Általános iskolában nincs semmilyen délutáni foglalkoztatás a tanulóknak – tudtuk meg Lőrincz Juli iskolaigazgatótól.

Egy portálunknak nyilatkozó csíkszeredai édesanya elmondta, szükség lenne valamiféle délutáni foglalkoztatóra, mert a legtöbb szülőnek problémát jelent gyerekének a felügyelete, aki nem sokkal dél után végez az iskolában. „Nem feltétlenül azért, hogy a gyerek ott oldja meg a házi feladatot, hanem mert nincs akire hagyni a munkaidő alatt” – fogalmazott az édesanya.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés