
Fotó: Kristó Róbert
Több csíkszeredai utcát, illetve járdát is újraaszfaltoznak az útkarbantartási munkálatok során, amelyek szeptember végéig tartanak.
2012. augusztus 08., 14:292012. augusztus 08., 14:29
2012. augusztus 08., 14:492012. augusztus 08., 14:49
A napokban kerül új aszfaltszőnyeg a Bolyai, illetve Miron Cristea utcában is az úttestre a Csíkszeredában júniusban megkezdett javítások, felújítások keretében. A Bolyai utcában tavaly a járdát, idén az úttestet újították fel. A javításra váró utcákat tartalmazó listán több tíz név szerepelt, ezek között több helyen kisebb javításokra, kátyúzásra van szükség, de bizonyos utcákban nagyobb felületek aszfaltozását végezték már el. Ilyen a Fürdő utca, ahol az aszfaltsáv elért a Baromtér és a Hajnal utcáig, a Baromtér utca második szakasza a Brassói útig, valamint a már említett Bolyai és Miron Cristea utcák.
Mint Szőke Domokos alpolgármester tájékoztatott, egyeztetés folyik a Gál Sándor utca újraaszfaltozásáról, de ott először fel kell mérni a szennyvízhálózat állapotát, illetve azt is, hogy miképpen történjen a csatlakozás a Szakszervezetek Művelődési Háza mögötti útszakaszhoz, amelyet jövőben újítanak fel. Hasonló előkészület történt a Gyakorlótér (jelenleg Tudor Vladimirescu) utca legfelső, kórház alatti szakaszának aszfaltozására is, illetve aszfaltozás lesz a Hunyadi János utcából induló és a volt traktorgyár mellett elhaladó bekötőúton is. A Mérleg utcában új járdák, parkolók készülnek, a Testvériség sugárúton szintén járdák, a Tető utcában lépcsők felújításával dolgoznak. Mint megtudtuk, a parkolók, kerékpársávok helyenként elkopott jelzéseit is újrafestik, az útjavítás, karbantartás szeptember végéig tart.
Készülnek a Szász Endre utca felújításának tervei
Júniusban fogadta el a helyi önkormányzati képviselő-testület a Szász Endre utca felújításához szükséges megvalósíthatósági tanulmányt, most készülnek a kivitelezési tervek. A tanulmány szerint a 3 700 000 lejbe kerülő munkálat tartalmazza az úttest, járdák és közvilágítás teljes, valamint a szennyvízhálózat egy részének felújítását. Szőke Domokos alpolgármester szerint a tervek elkészülte után az év végéig befejeződhet a közbeszerzési eljárás, és a kivitelezővel szerződést lehet kötni a jövő évi felújításra.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
szóljon hozzá!