Több mint huszonkétezren olvassák Móricz műveit

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

Nemzetközi méretűvé nőtte ki magát a hat évvel ezelőtt útjára indított felolvasó maraton: kedden a Kárpát-medence majd minden szegletéből, valamint Kanadából, az Amerikai Egyesült Államokból és még Dél-Afrikából is bekapcsolódtak Móricz Zsigmond műveinek olvasásába.

Iochom Zsolt

2014. február 18., 13:492014. február 18., 13:49

2014. február 18., 14:142014. február 18., 14:14

A felolvasás központi helyszínén, a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban reggel 9 órakor tartották a hivatalos megnyitót, ahol házigazdaként Török Edit gyerekkönyvtáros ismertette a maratoni felolvasás történetét. A rendezvény megálmodója és kezdeményezője László Judit, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont munkatársa volt, a székelyudvarhelyi kezdeményezés megye és országhatárokat átlépve az összmagyarság közös ünnepévé vált.

A maraton résztvevőit köszöntő Szarka Gábor konzul az olvasás fontosságára hívta fel a figyelmet. „Mai világunkban sajnos eltávolodtunk az olvasástól, azt mondjuk, hogy nincs időnk olvasni, és közben bekapcsoljuk helyette a televíziót. Az olvasás nagyon fontos, hisz fejleszti a képzelőerőt és általa tanulunk meg gondolkodni” – fogalmazott Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviselője, megjegyezve, hogy 17 órától hat fős csapattal ők is bekapcsolódnak a közös olvasásba.

 

Elsőként Ferenczes István, Arany János- és József Attila-díjas költő olvasott fel, aki felelevenítette Móricz Zsigmond 1942-ben Csíksomlyón tett látogatását is. Ezt követően Balog László, a Sapientia EMTE csíkszeredai könyvtárának igazgatója olvasott fel. Mint elmondta, az egyetem könyvtárában 9 órától kezdődően az oktatók és a hallgatók egyaránt bekapcsolódtak az olvasómaratonba.
A stafétát a József Attila Általános Iskola ötödikesei vették át, majd a Petőfi Sándor Általános Iskola harmadikosai verses meséket olvastak fel. A nap folyamán a Csíki Játékszín művészei verses állatmesékkel örvendeztették meg a gyerekeket.

Az előzetes bejelentkezések alapján hetven Hargita megyei településen olvasnak fel a nap folyamán, a legnépesebb olvasótábor Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában jelentkezett. Az iskolások mellett, délelőtt több napközi otthonban az óvónők olvastak fel a gyerekeknek Móricz-műveiből, de az olvasás kortalan: az Őszikék idősek klubjának tagjai is lelkes felolvasók.

A kezdeményezésbe idén is Erdély-szerte bekapcsolódtak, és egyre erőteljesebb a szórvány magyarság képviselete is, Hargita, Maros és Kovászna megyék mellett Bákó, Kolozs, Beszterce-Naszód, Fehér, Bihar, Szeben, Brassó, Arad, Szatmár és Krassó-Szörény megyéből jelezték részvételi szándékukat. „A szórványnak nagyon sokat jelent, hogy részt vehet ezen a rendezvényen, általa a magyarsághoz való tartozásukat jobban meg tudják élni. A maraton üzenete éppen ez: megmutatni a világnak milyen sok helyen olvasunk magyarul” – mondta el érdeklődésünkre Kelemen Katalin könyvtáros.

Az olvasni vágyókat 19 óráig várják a megyei könyvtár előadótermében, hogy akár csak tíz percre is felolvassanak a 135 évvel ezelőtt született nagy magyar író műveiből. A szervezők bátorítanak mindenkit, hogy akár a családban, akár egyénileg pár perc olvasással e napon adózzon Móricz Zsigmond emléke előtt. Éljük meg idén is közösen az együtt-olvasás örömét!

A bekapcsolódok idén is személyre szóló könyvjelzőt kapnak ajándékba. Elérhetőségek: felolvasomaraton@gmail.com, telefon: 0753-073489, 0720-544093.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

Hirdetés
2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
2026. január 30., péntek

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását
Hirdetés
2026. január 29., csütörtök

Átköltöznek a sebészeti szakrendelések a csíkszeredai kórházban

Más helyszínen fogadják a betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti járóbetegrendelői február másodikától – tájékoztat az intézmény közösségi oldalán.

Átköltöznek a sebészeti szakrendelések a csíkszeredai kórházban
2026. január 29., csütörtök

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon

Felmérte a kritikusabb helyszíneket Csíkszeredában a hóolvadás után az útkarbantartással megbízott cég, pénteken pedig hozzáfognak a gödrök betöméséhez hideg aszfalttal.

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon
„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon
2026. január 29., csütörtök

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon

2026. január 29., csütörtök

Várni kell még a Brassói úti körforgalomra Csíkszeredában  

A tervek elkészülnek, és az építkezési engedélyt is ki fogják adni, de a Brassói úton idén nem valószínű, hogy kialakítják az elképzelt körforgalmat. Ennek anyagi okai vannak: több olyan beruházást kell befejezni, amelyek jelentős önrészt igényelnek.

Várni kell még a Brassói úti körforgalomra Csíkszeredában   
Hirdetés
2026. január 28., szerda

Újabb tömeges leépítés, ezúttal a csíkszeredai textiliparban

Közel százötven fős leépítésről tett előzetes bejelentést a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnél egy csíkszeredai textilipari cég. A tömeges elbocsátást már februárban kénytelenek végrehajtani.

Újabb tömeges leépítés, ezúttal a csíkszeredai textiliparban
2026. január 28., szerda

Ráhangolás a csíkszentmiklósi kolbászfesztiválra

Február 5-én éjfélig lehet szavazni online, illetve ily módon értékelni a Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesület által meghirdetett rajzversenyre beküldött munkákat. Ez egyfajta ráhangolás a február 7-én esedékes ottani kolbászfesztiválra.

Ráhangolás a csíkszentmiklósi kolbászfesztiválra
2026. január 27., kedd

Műanyagra cserélik a betonelválasztók egy részét Csíkszereda Csíkszentkirály felőli kijáratánál

Dolgoznak a betonelemekkel, ezért lezárták az 578-as európai út Csíkszentkirály felől Csíkszereda irányába vezető dupla sávját kedden reggel.

Műanyagra cserélik a betonelválasztók egy részét Csíkszereda Csíkszentkirály felőli kijáratánál
Hirdetés