Több mint egymillió euró támogatás kilenc év alatt

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Kilencedik alkalommal hirdette meg a Zöldövezet elnevezésű programját a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány és a MOL Románia. A kőolajipari vállalat eddig több mint egymillió euróval támogatta a civilszervezet által lebonyolított, rendkívül népszerű programot.

Kozán István

2014. január 21., 16:512014. január 21., 16:51

2014. január 21., 16:512014. január 21., 16:51

Minden esztendő januárjában, 2006 óta meghirdeti az adott évre vonatkozó közös programját a civilszervezet és a kőolajipari cég, azzal egy időben pedig beszámolnak az előző kiírás eredményeiről.

MOL Románia mint megbízható partner

„A Zöldövezet program a MOL Románia első társadalmi felelősségvállalási programja és büszkék vagyunk arra, hogy a környezetvédelmi programokat megvalósító szervezetek megbízható partnerévé váltunk” – emelte ki tegnap Csíkszeredában Daradics Kinga Ágnes, a MOL Románia ügyvezető igazgatója, aki egyúttal beszámolt arról is, hogy a MOL Románia az eltelt kilenc esztendő alatt több mint egymillió euróval támogatta a Zöldövezet programot.

Potozky: nyolc év számokban

„A program sikerességét érzékeltetik a következő számok: nyolc év alatt több mint 134 ezer önkéntes vett részt azokon, a támogatott pályázatokkal felújítottak 363 ezer négyzetméter területet. Csak a tavaly ötvenegy pályázatot támogattunk, ezeknek összesen több mint 25 ezer résztvevője volt. Ezt a félszáz projektet 646 ezer lejjel finanszírozta a MOL” – mondta Potozky László, a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány igazgatója.

Zöldövezet díjak győztesei

A beszámoló mellett megnevezték azt a két győztes szervezetet is, amelyet a városi zöldövezetek kategóriában, illetve a védett területek kategóriában külön díjaztak. Előbbi díj nyertese az erdőszentgyörgyi Zöld Fény Egyesület volt, amely a helyi Szent György Iskolaközpont udvarán kialakított egy, azóta is sokak által használt kertet. Ezért a munkájukért 4600 lejt kaptak.

A védett területek kategóriában a Román Madártani Egyesület Kovászna megyei fiókszervezete nyerte a Zöldövezet Díjat, ennek értéke tízezer lej.

Pályázat erre az esztendőre

A kilencedik kiírás pályázatainak beküldési határideje február 18., a borítékokat az alapítvány székhelyére kell címezni: Csíkszereda, Puskaporos utca, 13. szám. A városi zöldövezetek kialakítására vagy felújítására elnyerhető támogatás összege legtöbb kilencezer lej, a védett területeket célzó pályázatokra pedig legtöbb húszezer lejt lehet nyerni. Információkat a www.molromania.ro és a www.repf.ro, valamint a www.zoldovezet.ro oldalakon lehet találni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés