Több ezren kaphatják meg a támogatást februárban

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Már a program 2013-as folytatását készítik elő a részt vevő szervezetek a magyar kormány Szülőföldön magyarul programja keretében. A tavalyi támogatások kiosztása februárban véget érhet, értesüléseink szerint négyezer személy kaphatja meg jövő hó vége előtt a magyar nyelvű oktatásban való részvétel támogatására szóló összegeket.

R. Kiss Edit

2013. január 30., 14:032013. január 30., 14:03

2013. január 30., 19:262013. január 30., 19:26

Az utolsó simítások zajlanak a Szülőföldön magyarul program tavalyi kiadása kapcsán – mondta el Burus-Siklódi Botond, a pályáztatást Romániában lebonyolító szervezet, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke. Rámutatott, nekik a pályázatok begyűjtésében, feldolgozásában és a javaslattételben volt szerepük. Szintén ők végezték azok kiértesítését, akiknek a döntéshozó biztosság megítélte a támogatást.

Mint tavaly év végén elhangzott, az RMPSZ-hez 158 347 óvodás, iskolás és egyetemista pályázata érkezett be. December vége előtt a pályázók több mint 99 százaléka kapta meg az oktatási-nevelési, a taneszköz-tankönyv, illetve a hallgatói támogatást. Az RMPSZ elnöke közölte, a vitás helyzetek, az egyéni elbírálás alá eső pályázók maradtak utoljára. A pályázók közül azok estek egyéni elbírálás alá, akik például betöltötték már 18. életévüket, de még iskolába jártak, vagy már óvodások voltak, de még nem töltötték be a három évet.

Négyezer kártya van előkészítve

Az utoljára maradt és kedvező elbírálásban részesült pályázók februárban kaphatják meg a támogatást. Jövő hónapban valószínűleg mintegy négyezren vehetik fel a pénzt a Szülőföldön magyarul program keretében – tudtuk meg Demeter Attilától, a támogatások átutalását végző OTP Románia Bank illetékesétől. Közölte, valószínűleg február 11-e után osztják ki a bankkártyákat és írhatják alá a számlanyitási szerződéseket ezekkel a pályázókkal, akik tudomása szerint azok, akik egyéni elbírálás alá estek vagy pedig ki kellett egészíteniük a pályázatukat. A várakozások szerint a kifizetések is lezajlanak februárban. A nyerteseket a szokott módon értesíteni fogják.

Van, aki még nem vette fel a kártyáját

Demeter Attila közölte azt is, vannak még olyan nyertes pályázók, akik a korábbi kiértesítések után nem vették még fel a kártyájukat. Néhány tíz ilyen személyről van szó. Ők február közepéig még felvehetik a bankkártyájukat és megkaphatják a támogatást. Aki február 20-ig nem veszi át a kártyát, az elveszítheti a támogatást, a tavalyi program ugyanis februárban várhatóan lezárul.

Már az idei pályáztatásra készülnek

Ebben az évben is az RMPSZ végzi Romániában a Szülőföldön magyarul program keretében a pályáztatást. Amint Burus-Siklódi Botond közölte, az első egyeztetések már lezajlottak Budapesten ennek kapcsán. Ahogy tavaly, úgy idén is másfél hónap áll majd a pályázók rendelkezésére, március elseje és április 15-e között lehet majd benyújtani a pályázatokat. Az RMPSZ számára tavaly már a második év volt a program keretében, s amint az elnök értékelte, lényegesen hamarabb tudták elvégezni a munkát. Zökkenőmentesen zajlott tavaly a program – a megyei szervezetek segítségének köszönhetően is –, ezt az is mutatja, hogy reklamáció is lényegesen kevesebb volt, mint előző évben – közölte Burus-Siklódi Botond. Még felhívta a figyelmet arra, hogy ahogy tavaly, úgy idén is a számítani fognak az iskolai hiányzások a támogatások odaítélésekor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi felsőfokú művészképzés végzős hallgatói

Első alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy a sepsiszentgyörgyi művészképzés végzős hallgatói a nagyközönség előtt is bemutatkozzanak. A Diploma című kiállítás a város első egyetemi szintű képzőművészeti képzésének eredményeibe enged betekintést.

Bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi felsőfokú művészképzés végzős hallgatói
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Nyíltan bírálják az országos vezetést, új platformot alakítottak az EMSZ-ben

Megalakította a Polgári Kört az EMSZ-en belül a székelyföldi tagság egy része, amely régóta konfliktusos viszonyban van az országos vezetéssel. A kezdeményezők szerint az új platform célja a nemzeti oldal megújítása és a közösségi érdekek képviselete.

Nyíltan bírálják az országos vezetést, új platformot alakítottak az EMSZ-ben
2026. június 10., szerda

Vaddisznót nevelt az udvarán egy háromszéki férfi, eljárás indult ellene

Két hónapos nőstény vaddisznót találtak a rendőrök egy 43 éves Kovászna megyei férfi otthonában kedden, orvvadászat gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A helyszínen nagy mennyiségű szemét égetésének nyomait is felfedezték, ez szintén büntetendő.

Vaddisznót nevelt az udvarán egy háromszéki férfi, eljárás indult ellene
2026. június 10., szerda

Jubileumi néptánctalálkozót tartanak a Perkőn

Huszadik alkalommal gyűlnek össze a gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttesek Kézdiszentlélek búcsújáró hegyén, a XX. Perkő – Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján.

Jubileumi néptánctalálkozót tartanak a Perkőn
Hirdetés
2026. június 09., kedd

A lexikális ismeretek mellett ezt is fontos lenne tanítani az iskolás gyerekeknek

Sepsiszentgyörgyi, szegedi és temerini diákokat és pedagógusokat kapcsol össze egy újonnan induló mobilitási projekt. A cél az, hogy a hetedikes és nyolcadikos gyerekek a lexikális tudás mellett az érzelmi intelligenciájukat fejlesszék.

A lexikális ismeretek mellett ezt is fontos lenne tanítani az iskolás gyerekeknek
2026. június 09., kedd

Egyelőre nem tért vissza a medve a sepsiszentgyörgyi tó közelébe

Néhány napja nagyvad jelenléte miatt riasztották a lakókat Sepsiszentgyörgyön és környékén. A medvét az Állomás negyedi tó zónájában, az Olt túloldalán látták.

Egyelőre nem tért vissza a medve a sepsiszentgyörgyi tó közelébe
2026. június 09., kedd

Előleget kértek, majd árat emeltek: csalással gyanúsított építőipari vállalkozókra csaptak le

Házkutatásokat tartottak Galac megyében három, adócsalással és csalással gyanúsított személynél, akiket a Kovászna megyei rendőrség nyomozói állítottak elő.

Előleget kértek, majd árat emeltek: csalással gyanúsított építőipari vállalkozókra csaptak le
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Lányok, akik tizenévesen válnak anyává, és kisbabák, akikről már a születésükkor lemondanak

Kevesebb újszülöttet hagytak a kórházban, de még mindig sok a kiskorú anya – derül ki a háromszéki szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóság kimutatásából. Öt olyan lányt vettek nyilvántartásba, akik mindössze tizenhárom évesen váltak anyává.

Lányok, akik tizenévesen válnak anyává, és kisbabák, akikről már a születésükkor lemondanak
2026. június 09., kedd

Címerművészeti kiállítás nyílik Baróton

Keöpeczi Sebestyén József munkásságát bemutató kiállítás nyílik június 10-én az Erdővidék Múzeumában, a címertan világnapjához kapcsolódva.

Címerművészeti kiállítás nyílik Baróton
2026. június 08., hétfő

Hydrokov: hálózati ivóvízből tilos öntözni, medencét feltölteni

Hiába hullott az elmúlt időszakban bőségesnek tűnő csapadék, ez mesze nem elég. A kánikulák még be sem köszöntöttek, a Hydrokov máris figyelmezteti a háromszéki fogyasztókat, ne használják öntözésre, medencék föltöltésére a hálózati ivóvizet.

Hydrokov: hálózati ivóvízből tilos öntözni, medencét feltölteni
Hirdetés