Tiltakoznak a csíkszeredai önkormányzati képviselők a Városháza felirat leszedetése miatt

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

A csíkszeredai önkormányzati képviselők soros havi ülésükön felháborodásuk és tiltakozásuk kifejezéseként amiatt, hogy le kell venni a városháza feliratot a polgármesteri hivatal homlokzatáról állásfoglalást fogalmaztak meg és fogadtak el.

Barabás Hajnal

2017. február 24., 19:232017. február 24., 19:23

Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere olvasta fel az RMDSZ frakció által kezdeményezett állásfoglalás szövegét a testületnek, majd szavasára bocsátották azt. A testület többsége elfogadta, a román pártok három képviselője azonban nemmel szavazott. Tőke Ervin, EMNP-s tanácsos azt javasolta, hogy ne csak az államelnöknek, hanem az RMDSZ-nek is küldjenek el belőle, amelyet szintén elfogadtak.

Alább olvasható az állásfoglalás szövege:

Állásfoglalás

Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata felháborodva áll Klaus Johannis államelnök strasbourgi kijelentése előtt, amely szerint, ha ő németként elnök tudott lenni Romániában, az azt jelenti, hogy a dolgok rendben vannak az országban a kisebbségvédelem terén. A valósággal szöges ellentétben áll ez a kijelentés, hiszen Románia által ratifikált kisebbségvédelmi szerződéseket, például a Kisebbségi Keretegyezményt, a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartáját nem alkalmazzák, nem tartják tiszteletben. Valótlan a kijelentés már akkor is, ha csupán a nemzeti szimbólumaink, város és községháza felirataink ellen született bírósági döntésekre, a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása után a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium működésének ellehetetlenítésére gondolunk.

A Johannis Romániájában Csíkszereda évszázados városzászlóját és a székely zászlót a hatalom eltávolíttatja a közintézményekről, miközben a Szucsáva megyei Gura Humorului településen Bukovina zászlaját katonai parádéval húzzák fel.

A Johannis Romániájában a hatalom minden törvényes alapot mellőzve, a Román Tudományos Akadémia égisze alatt kiadott szótárban foglaltakat felülírva dönt a „primăria” kifejezés magyar fordításáról.

A Johannis Romániájában a hatalom előre gyártott forgatókönyv szerint, sorozattermelésben távolítja el a magyar feliratokat és mindent, ami a másságra intézményesen utalhat.

Csíkszereda választott vezetőiként, európai polgárokként a becsülettel végzett munka, a tisztesség és a nemzeti tisztelet Romániájában akarunk élni, tudomásul vesszük és a törvényeket betartva végrehajtjuk az igazságszolgáltatás döntéseit, de ezúton is tiltakozunk minden olyan eljárás ellen, amely sérti és csorbítja nemzeti önazonosságunk megtartását, kisebbségi alkotmányos jogainkat.

Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata ezúton elhatárolódik Klaus Johannis megtévesztő kijelentéseitől és felszólítja az elnököt, hogy az európai közvélemény államférfihez méltatlan, erdélyi emberhez nem illő félretájékoztatása helyett szálljon síkra az őshonos kisebbségek nyelvi és közösségi jogainak Gyulafehérvári Nyilatkozatában foglaltak szerinti mielőbbi rendezése érdekében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
2026. október 10., szombat

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére

Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére
Hirdetés