Tervek vannak, pénz alig

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Elfogadta a Hargita megyei önkormányzat több megyei út felújításának, megerősítésének műszaki terveit. A munkálatok kivitelezésére egyelőre igen kevés a pénz.

Kovács Attila

2013. május 28., 16:392013. május 28., 16:39

2013. május 28., 17:432013. május 28., 17:43

 

Soros havi ülését tartotta kedden Hargita Megye Tanácsa, amelyen Borboly Csaba elnök a már ismert okok miatt nem vehetett részt, ezért azt Petres Sándor alelnök vezette. A testület elfogadta több megyei út felújítására, megerősítésére vonatkozó műszaki terveket. Ezek között van a 123B jelzésű megyei út Csíkmindszent és Bánkfalva közötti három kilométeres szakasza, a 123 E jelzésű megyei út, Csíkszereda–Csíkpálfalva és a 12A jelzésű országút közötti 5 kilométeres szakasza, és a 123D jelzésű út Csíkszentkirály és Büdösfürdő között.

A Csíkmindszent és Bánkfalva közötti közel négy kilométeres szakasz újjáépítése 1 millió 400 ezer lejbe kerül, a megyei önkormányzatnak az ez évi költségvetésben 792 ezer lej áll rendelkezésére erre a beruházásra. Ez az útszakasz az egyetlen azok közül, amelyek esetében most a terveket elfogadták, ahol a munka is elkezdődhet belátható időn belül. Sebestyén Csaba önkormányzat képviselő kérdésére, hogy van-e a költségvetésben megfelelő fedezet a beruházásokra, Petres Sándor elmondta, az útépítésben nem tudnak egy évre tervezni, és egy tervet csak akkor elfogadni, ha a szükséges pénz rendelkezésre áll.

Hozzátette, a dokumentáció elfogadása után le lehet folytatni a közbeszerzési eljárásokat a munkálatokra, a kivitelezés ütemét pedig a rendelkezésre álló összegek alapján fogják meghatározni. Ezekre a beruházásokra, ha nem jut nagyobb összeg idén a kivitelezésekre kormánytámogatásból vagy más forrásokból, a jövő évi költségvetésből biztosítják a pénzt.

Becze István önkormányzati képviselő rámutatott, fontos, hogy ezen útszakaszok esetében a tervezés elkészüljön, amelyet majd kivitelezés követ, mert a helyi közösségeknek szükségük van rájuk, és ezt az igényt már többször jelezték. A testület elfogadta a csíkszeredai rendelőintézet körül, a megyei önkormányzat tulajdonában levő területen parkoló kialakításáról, és a zöldövezet rendezéséről szóló megvalósíthatósági tanulmányt is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés