Tejmérés a patakelvi cimboraságnál

A patakelvi cimboraság közel hatszáz fős – háromszáz fejős és több mint kétszázötven meddő – állatállományához a déli fejésre sietett szekérrel, traktorral és autóval a községből több juhtartó. Az Olti László felelős pásztor és öt társa által felügyelt nyáj évente egyszer sorra kerülő tejmérése határozza ugyanis meg, hogy a késő őszi – általában Katalin napjára eső – behajtáskor a tulajdonosok megkapják-e az őket illető, állatonkénti hét és fél kilogramm sajtot, valamint egy kilogramm ordát. A Szent György napján esedékes kihajtás utáni napi három fejés alkalmával a juhászok könnyen kiszűrik a tejben szűkölködő egyedeket, melyeket hátukon élénkpiros festékkel jelölnek meg.

A mérést megelőzően a nyájból a gazdák kiválasztottak egy éves diszkét, amelyet tulajdonosának kifizetve levágtak és megnyúztak, a jelen lévő asszonyok egy hatalmas üstben pedig ízletes birkapaprikást készítettek belőle. A fejést rövid idő alatt, zökkenőmentesen végezte az öt pásztor, a rutinos kezek nyomán percek alatt megteltek a tőgyek alá helyezett edények. A háromszáz fejős birkából korábban mindössze tizennyolc olyat kellett megjelölni, amely nem adta ki a fejésenkénti legalább egy deciliter tejmennyiséget. Ezek gazdái érdeklődve állták körül a hitelesítő mérőedénnyel dolgozó pásztort. Az idei mérés alapján négy birka esett a „semmis”, tizenkettő pedig a „feles” kategóriába. A vita nélkül lezajlott tejmérést követően a pásztorok minden jelenlévőt megvendégeltek egy-egy tál paprikással.

Pásztorélet nyolcvanévesen

A cimboraság esztenájának legidősebb juhásza, a balánbányai Antal Dezső hamarosan nyolcvanegyedik életévébe lép. Az idős, jó kedélyű férfi huszonhárom évvel ezelőtt, nyugdíjazásakor fogott természetszeretetéből fakadóan is pásztorkodásba, azóta – néhány szezonnyi kihagyást leszámítva – az állatok között tölti az áprilistól késő őszig tartó időszakot. „Fiatal koromban kovácsinas voltam, aztán Szatmárra mentem, ahol elvégeztem a mezőgazdasági iskolát, majd több mint tíz éven át, 1962-től 1973-ig traktoristaként kerestem a kenyeret” – mesélte az árnyékba húzódott juhász. Negyven évvel ezelőtt felmondott, a haszongépjármű kormánykereke helyett a bányászatot választotta – onnan küldték 1990-ben nyugdíjba.

„Nem akartam én menni, de mondták, hogy bőven megvan a régiségem, örüljek neki. Én annak örültem, hogy a nyugdíj mellett tudtam még pénzt keresni. Addig járok és dolgozok, amíg bírok. Itt mindig jól érzem magam” – emelte ki. A napi három fejést fiatalokat megszégyenítő szaporasággal végzi még mindig el, társai becsülik is munkáját. Hasonló tisztelet övezi egyébként a nyájat tizenhetedik éve őrző, még mindig jó erőben lévő és megbízható, Betyár névre hallgató kutyát is.