Taxihelyzet Csíkszeredában: van, amikor sok, máskor kevés

A lakosságszámhoz viszonyítva legtöbb 135 taxis engedélyt bocsáthat ki Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, ennek ellenére mindössze 108 engedéllyel rendelkező személyszállító fuvarozik a városban. A taxitársaságok szerint ez pont elegendő, azonban belátják: csúcsidőben nem tudják kiszolgálni az igényeket.

Iszlai Katalin

2017. január 05., 23:192017. január 05., 23:19

A megyeszékhelyen a taxis szállítási tevékenységet a 2009-ből származó 49-es számú tanácsi határozat szabályozza, amelyet 2010-ben módosítottak: ennek alapján az addigi 168-ról 135-re korlátozták a Csíkszeredában kiadható engedélyek számát. Az elmúlt időszakban azonban évről évre csökkent a csíkszeredai taxisok száma: míg 2011-ben közel 170 taxiengedély volt kiállítva, tavaly már csak 110, idén pedig 108-ra csökkent a számuk.

A polgármesteri hivatal szerint a taxis cégeknek először szállítási engedélyt kell kérniük tőlük, majd a Román Gépjármű-nyilvántartási Hivatal (RAR) által engedélyezett, a követelményeknek megfelelő, legtöbb 5 éves gépjárműre kiválthatják a tevékenységre felhatalmazó engedélyt. András Zoltán, a polgármesteri hivatal szállításért felelős munkatársa érdeklődésünkre elmondta, a 2010-es módosítást a taxisok kérésére eszközölték, mivel panaszaik szerint túl sokan lettek. Hozzátette, a helyek régebben mindig beteltek, de aztán folyamatosan csökkent a létszám, sokan maguktól adták vissza az engedélyt. Egyébként a taxizásra vonatkozó 2003-ból származó 38-as törvényt kiegészítő, 2015-ből származó 129-es jogszabály értelmében taxisengedély nélkül tilos a taxijellegű személyszállítás.

A belső részen az utas számára jól látható helyen kell elhelyezni az engedélyt és a szállítási árakat, amelyeken az engedélyt kibocsátó polgármesteri hivatal pecsétjének is szerepelnie kell, illetve egy kártyát, melyen a taxis neve és fényképe található.

A szállítási árak a nappali időszak (6 órától 22 óráig) és az éjszakai időszak (22 órától 6 óráig) függvényében változnak, de utóbbi legtöbb 50 százalékkal lehet magasabb a nappalinál. Érdekesség, hogy egy utas felvételének vagy leszállásának céljából a taxisok olyan helyen is megállhatnak, ahol egyébként nem lenne szabad, amennyiben ezzel nem okoznak fennakadást a forgalomban. Amennyiben mozgássérült személyt, 2 év alatti gyereket vagy betegségben szenvedő személyt szállítanak, a taxi olyan helyeken is megállhat, illetve közlekedhet, ahol korlátozva van a forgalom.

Csúcsidőben kevés a taxi

Szőcs Szilveszter, a Rádió Taxi munkatársa érdeklődésünkre elmondta, jelenleg 28 taxis dolgozik náluk, ez a szám pedig esetenként soknak, máskor kevésnek számít. „Megélhetési szempontból sokan vagyunk, de csúcsidőben nem tudjuk kiszolgálni az utasokat. Nyolc óra körül, amikor iskolába mennek a gyerekek, akkor sem tudnánk kiszolgálni őket, ha kétszer ennyien lennénk. Nem lehet haladni a városban, ha a forgalom más lenne, egy út helyett kettőt tudnánk megtenni. Hiába kicsi a város, például ha valaki nincs a Tudor negyedben, a központból nem is tud kimenni, mert csúcsidőben legalább 10 percébe telik. Ezért van az, hogy bizonyos időszakokban nem lehet szabad taxit találni a városban. Télen a hideg miatt és nagyobb esőzésekkor is többen veszik igénybe a szolgáltatást, az éjszaka pedig megint egy másik dolog. Hétvégén nagyobb az igény az éjszakai taxira főleg a fiatalok körében, de hétköznapokon nagyon halvány. Városszinten 6-7 taxis vállalja csak be, hogy éjszaka 2 óra után is dolgozzon. A üzemanyagárak csökkenése nem fogja befolyásolni az árainkat, hiszen ez a változás valószínűleg nem fog sokáig tartani, és egy hónapon belül megint 5 lejen felül lesznek az árak. Már hét éve ezzel a tarifával járunk, s úgy vettem észre, hogy nem sokallják az emberek” – avatta be a Csíki Hírlapot Szőcs.

Keresztes Izabella, a Millenium Taxi cégvezetője is hasonlóan látja a csíkszeredai taxizás helyzetét. „Eddig az volt a nevünk, hogy PTK-Millenium Taxitársaság, a PTK (Pataki Taxi) viszont tavaly lezáródott, és idén ugyanazokkal az emberekkel indítottunk egy új vállalkozást, amelynek kizárólag én vagyok a tulajdonosa, illetve a neve továbbra is Millenium taxi lesz. Jelenleg 28 taxisunk van. Nem lenne szükség több taxira a városban, de vannak kritikus időszakok. Szilveszter éjszakáján például mi voltunk az egyetlen társaság, amelyik dolgozott, és rendkívül sok volt a hívás” – nehezményezte Keresztes Izabella.

Egységes árakon dolgoznak

Az utasok hozzáállása leginkább a forgalmasabb időszakokban nehezíti meg a taxitársaságok munkáját. „Hétvégén van a csúcsidő, és hétköznapokon a reggeli időszakban. Fél héttől kilenc óráig nem lehet annyi autót tartani, hogy az elegendő legyen. Csúcsforgalom van, a Tudor lakóövezetet például meg sem lehet közelíteni, és nem csak azzal van baj, hogy nincs elég autónk, hanem a forgalom is megnehezíti a munkánkat. Az emberek elvárják, hogy 2-3 perc alatt legyen ott a taxi, de nem tud ott lenni, és ha mondunk 7-8 percet, akkor már nem kell az autó. Az időt amúgy is nehéz meghatározni, a forgalomtól függ. A tarifa 2,49 lej/km, nagyjából egységes árral dolgozik mindegyik társaság, így teljesen mindegy, milyen taxit hív az ember. Vannak olyan taxisok is, akik diszpécserszolgálat nélkül dolgoznak, tehát nem tartoznak egyik társasághoz sem” – emelte ki Keresztes Izabella.

A City Taxi ügyvezetője szerint elég taxi van a városban, csak az a baj, hogy az emberek megszokták a 2-3 percen belüli kiszolgálást, viszont a forgalom miatt sokszor tolódik ez az idő. Jelenleg 18 taxival dolgoznak, éjszaka viszont csak 3-4 van szolgálatban. Tapasztalata szerint is reggel van a legtöbb utas, amikor munkába és iskolába mennek az emberek, de ilyenkor van a csúcsforgalom is. Éjszaka 10 óra körül megáll az élet a városban, csak olyankor van több fuvar, mikor jön például egy vonat.
A három társaság mellett további 34 független taxis dolgozik a megyeszékhelyen.

Népszerű a kászoni taxi
A Kászonokban 2011 óta működő Szappanyos taxiszolgálat valamivel több mint egy egyszerű szállító cég, hiszen működtetője, a kászonimpéri Balázs László amellett, hogy a kívánt címre szállítja az utazót, kérésre be is vásárol, és segít az ügyintézésben is. „Az ünnepek alatt nagyon sok munkám volt. Szenteste és karácsony első napján nem dolgoztam, de ezen kívül végig az utasok rendelkezésére álltam. Szilveszter napján és január elsején például 630 kilométert autóztam, ebből 530-at a faluban. Inkább az utasszállítást veszik igénybe, de megtörténik az is, hogy csomagot bíznak rám, vagy előrecsomagolt árut vásárolok és hazaviszem a vevőnek. Úgy szoktam mondani, hogy másfél taxi kellene a településre, mert egy kevés, de kettő már sok lenne. Egy átlagos napon egyébként nagyon változó a hívások száma, de érdekes módon ez nem befolyásolja a bevételt. Van olyan, hogy 30 fuvarom van egy nap, de nem keresek annyit, mint máskor két hosszabb fuvarral. Átlag 50 ezer kilométert megyek évente, tehát heti ezret. Sokan hívnak, főleg ha orvoshoz kell menni, vagy amikor hidegek vannak. A gyerekeket iskolába küldik, és van egy olyan előnye annak, hogy a faluban mindenki ismer, hogy a szülők nem is kell elkísérjék gyerekeiket: a kapu előtt rám bízzák, én meg az iskola előtt leteszem, így időt és pénzt is spórolnak” – mesélte Balázs.

2 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban

Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban
2025. augusztus 20., szerda

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda

Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda
2025. augusztus 20., szerda

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is

Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is
2025. augusztus 19., kedd

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét

A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét
2025. augusztus 18., hétfő

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban

A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban
2025. augusztus 18., hétfő

Készülnek az új körforgalom tervei Csíkszeredában

A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.

Készülnek az új körforgalom tervei Csíkszeredában
2025. augusztus 17., vasárnap

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen

Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen
2025. augusztus 17., vasárnap

Felszentelték a gyimesbükki Szent Péter és Pál templomot

Történelmi jelentőségű ünnepen vett részt vasárnap a gyimesbükki katolikus közösség: dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek felszentelte az újjáépített Szent Péter és Pál templomot. A szertartás a hálaadás és a közösség erejének ünnepe volt.

Felszentelték a gyimesbükki Szent Péter és Pál templomot
2025. augusztus 15., péntek

Újraépítették a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templomot, vasárnap szentelik fel

Egy év alatt újjáépült a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templom, amelyet vasárnap, augusztus 17-én szentel fel dr. Kovács Gergely érsek. A felújítás közösségi összefogással, ingyenesen átadott területekkel és sok önkéntes munkával valósult meg.

Újraépítették a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templomot, vasárnap szentelik fel
2025. augusztus 14., csütörtök

Csíkszeredai diákok képviselik Romániát az észak-macedon kórusfesztiválon

A Nagy István Művészeti Középiskola Ifjúsági Vegyeskara először vesz részt nemzetközi versenyen: az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon képviselik Romániát. A felkészülésről Fábián Attila, Mosoly Dániel Tibor és Darabos Andrea Tünde beszélt.

Csíkszeredai diákok képviselik Romániát az észak-macedon kórusfesztiválon