Tarló- és parlagégetés: több a kár, mint a haszon

„Érvek és ellenérvek is vannak ezzel kapcsolatban” – kezdte magyarázatát dr. Máthé István mikrobiológus. Állítása szerint a pártolók azt mondják, a gyommagvak, kártevők, kórokozók elpusztulnak a tarlóégetéssel. Ezzel együtt a talajművelés szempontjából hasznos, ha a megmaradt növényzet elég, hiszen elvileg könnyebb lesz a gazdálkodás.

Ellenkező oldalon viszont azok az érvek merülnek fel, hogy az elégetett szerves anyag újrahasznosítható lenne, amely így elpazarolódik. Ehhez még levegőszennyezés is társul. „Talajbiológiai oldalról vizsgálva egyéb hatásokról is beszélhetünk” – tette hozzá Máthé. Ezek a talajok ugyanis egy nagy élővilágrendszert tartanak fenn, ahol jól meghatározott táplálkozási láncok vannak, ezáltal egy egyensúly alakul ki. Csak a talaj felső néhány centiméteres rétegében több millió baktérium és sugárgomba él, algák is akár több ezres nagyságban vannak jelen.

„Tehát ez azt jelenti, hogy egy kávéskanálnyi talajban több millió ilyen kis szervezet van” – jegyezte meg a szakember. A talajfaunáról sem szabad megfeledkezni, ostorosok, gyökérlábúak, csillósok, mindenféle férgek (pl. televényférgek, földigiliszták), rovarok és lárváik élnek a talajban, ezek száma is több százezer lehet négyzetméterenként

Az égetés negatív hatása az élővilágra

Mint azt Máthé István elmondta, a tarlóégetés általában a talaj felső néhány centiméterére hat. Ezáltal milliós nagyságrendben pusztulnak azok a szervezetek, amelyek egy jól meghatározott táplálkozási láncot képviselnek, és jó részük fontos szerepet tölt be a talaj életében. Ezek közül nagyon sok élőlény a szerves anyag lebontásában, mineralizációjában játszik szerepet, így például egyes baktériumok, mikroszkopikus sugárgombák, gombák, férgek, ízeltlábúak. Mezőgazdasági szempontból például fontos a légköri nitrogént fixáló baktériumok jelenléte a talajban, amelyek a növények számára felvehető nitrogént biztosíthatnak. A földigiliszták pedig, többek között, szellőztetik, lazítják a talajt, javítják annak vízáteresztő képességét.

„A humuszképződésben is fontosak. A szerves anyag humusz formájában történő raktározása lényeges a talaj szempontjából, mert az lassan, fokozatosan lebontható szervetlen anyagokká, amelyeket a későbbiekben a növények ismét fel tudnak venni. A szerves anyag így újrahasznosítódik, körforgás van: a növények megtermelik, a mikrobák, rovarok, férgek mind szerepet játszanak ásványi anyagokra történő lebontásában, így a nitrogén-, foszfor-, kén- és más vegyületek a növények számára ismét hozzáférhetők lesznek.

Az égetés által a feltalaj minősége romlik, sok, a talajélet szempontjából hasznos élőlény elpusztul, a szerves anyag, illetve egyes elemek körforgalmában deficit állhat be ” – hangsúlyozta a mikrobiológus. Véleménye szerint a tarlóégetést pártolók azon véleménye sem állja meg a helyét, hogy ezzel a kártevőket is el lehet pusztítani. „Az igazság az, hogy a leveleken, a szár alsó részein előforduló kórokozók tudnak elpusztulni, viszont a gyökérkórokozók vagy kártevők nem fognak.

A kaszálóknál sem egyértelmű a megújító hatás

„A parlagégetés esetében is az a véleményem, mint a tarlóégetésnél, hogy ott is több kárt teszünk, mint hasznot” – jegyezte meg Máthé István. Az is igaz ugyanakkor, hogy az égetéssel a hamuban szervetlen anyagok is keletkeznek, amelyeket a növények a növekedésükhöz felvehetnek. Ugyanakkor a talajfelszín élővilágát nagymértékben elpusztítja a tűz. És az a tény, hogy milliós nagyságrendben halnak el élőlények, hátráltatja a folyamatokat, és gyakran lassúbb a regenerálódás. Sok esetben a növekedés is később indul be, az említett táplálékláncok és biológiai egyensúly nehezebben áll vissza. „Ha tarló-, ha parlag-, ha szalmaégetésről beszélünk, több a kár, mint a haszon” – vonta le a következtetést a felsőfokú intézmény oktatója.

„A kaszáló égetésnek két oka van: az egyik a gazdálkodásnak a hanyatlása, másik az időjárási tényezők. Tavaly például sok volt az eső, emiatt rengeteg fű maradt kaszálatlan, ezért nagyobb kiterjedésűek a mostani égetések” – fogalmazott Demeter László biológus. A Sapientia Egyetem oktatója kifejtette, a gazdák szempontjából nézve a kaszáló-, illetve gyepégetés előnyös, mert némileg elősegíti a fűnek a sarjazását. Valamilyen mértékben trágyázza is a talajt, és könnyebb lesz a kaszálás azon a területen. Környezetvédelmi szempontból viszont már árnyaltabb a helyzet, hiszen az égetés a levegőszennyezés tényén kívül az élővilágra is káros hatással van.

„Ha kora tavasszal történik a művelet, akkor kevesebb kárt tesz az állatvilágban, viszont ha nagy területekre terjed ki, akkor olyan élőhelyek is leégnek, amelyeket úgysem lehetne kaszálni” – magyarázta Demeter. Majd hozzátette, ha az égetés későn és nagy területeken történik, akkor sok kisméretű állat nem tud elmenekülni a tűz elől, elégnek vagy megfulladnak. Ilyenek például a kétéltűek, a rágcsálók, kis emlősök, illetve ideiglenesen eltűnik több madárfaj fészkelőhelye (pl. nádasokban költő madarak). „Ha térben és időben korlátoznák ezeket az égetéseket, elfogadható lenne, sőt vannak olyan élőhelytípusok, főleg a mediterrán területeken, ahol a növényzet égetését rendszeresen használják természetvédelmi kezelésre” – szögezte le Demeter László.

Majd a gondolatmenetet folytatva, kifejtette, a probléma nagyon összetett: nem lehet általánosítani a választ. Nem mindegy, hogy szántóföldön vagy gyepterületen, mekkora területen és mikor történik az égetés. Tudományos vizsgálatokra volna szükség az égetések hatására vonatkozóan, mert egyelőre nincsenek olyan tudományos kutatási eredmények vidékünkön, amelyek alapján egyértelműen tiltani vagy támogatni kellene az égetést. Ilyen kutatások 2–3 év alatt tudnának pártatlan eredményeket hozni, és ezek alapján lehetne további szabályozásokat kidolgozni. A helyi kutatásokra azért is szükség van, mert a Székelyföldön folytatott mezőgazdálkodásnak számos helyi sajátossága van, eltér a romániai és európai „átlagtól”, tehát nem másolhatunk le máshol kidolgozott módszereket.

A józan ész azt diktálja, hogy ami hagyományos tevékenységnek számít, megfelelő ellenőrzés, térbeli és időbeli korlátozás mellett hagyjuk folytatni. Természetesen azokban az esetekben, ahol az égetés egyértelműen káros, javakat vagy élőhelyeket veszélyeztet, szigorúan tiltani kellene. A folyamat a következőképpen kellene kinézzen: 1. kutatás és a helyi szabályozások kidolgozása, egybekötve a lakosság megfelelő konzultálásával, 2. tájékoztatás, 3. hatósági ellenőrzés. Amíg ez a három lépés nem történik meg, addig nem várható a probléma ésszerű megoldása – állítja Demeter László.

Van, ahol fontos az égetés

Mint azt Máthé István mikrobiológustól megtudtuk, vannak olyan élőhelyek, ahol valóban fontos az égetés. Bizonyos növényfajok ugyanis csak akkor tudnak jól kicsírázni, megújulni, ha a magnak a külső része megég. Például a kanadai mamutfenyőerdőknél kiderült, hogy aktív védelemre van szükség. Az erdős terület egy-egy elöregedett részét felégetik, így tudják elősegíteni annak megújulását.