Fotó: Kristó Róbert
Lebontják a forgalom ellenőrzésére használt épületet, és a körforgalom is elkészül ebben az évben a csíkszeredai Taploca utcában. Azonban nem biztos, hogy elér az útfelújítás a város végéig – a lezárás miatti torlódásokat elkerülendő, szeretnék előtte használatba adni a taplocai terelőutat.
2012. március 01., 15:462012. március 01., 15:46
2012. március 01., 16:442012. március 01., 16:44
Rohammunkával sikerült két réteg aszfaltot elkészíteni tavaly novemberben a Taploca utca felújítás alatt álló szakaszán, a templomtól a Rét, Nagymező és Taploca utca kereszteződéséig, így megindulhatott ott a forgalom. Korábban esővízcsatorna-rendszer készült, kicserélték a gázvezetéket, újraalapozták az úttestet, a két hónapig tartó félsávos útlezárás pedig megnehezítette a közlekedést. A felújítás tavasszal folytatódik, a két réteg aszfalt után még egy harmadikat is el kell teríteni ahhoz, hogy az útfelület megfelelő legyen. A villanyhálózat vezetékei már korábban a föld alá kerültek, de új közvilágítási oszlopok elhelyezésére van szükség ezen az útszakaszon. Hasonlóképpen folytatni kell a járdák és a kerékpársáv elkészítését.
Körforgalom az épület helyén
A 2,5 millió lej értékű felújítás során a Taploca, Rét és Nagymező utca találkozásánál körforgalmat alakítanak ki – ez lesz a munkálat következő fázisa. Szőke Domokos alpolgármester kérdésünkre elmondta, a körforgalom idén elkészül, előtte pedig a korábban a rendőrség által a forgalom megfigyelésére használt, ma üresen álló épületet, Csíkban ismert nevén „borkánt” lebontják. Ez az épület a város tulajdona, a lebontásról szóló döntés már korábban megszületett. Kérdéses viszont, hogy a Taploca utca további, a tervezett körforgalom után a város Csicsó felőli kijáratáig vezető szakaszát idén felújítják, vagy még várnak ezzel.
„Arról a lehetőségről tárgyalunk, hogy ezt a szakaszt csak a taplocai terelőút elkészítése után újítanánk fel. A forgalom számára egyszerűbb volna, mert itt a jelen körülmények között félsávos útlezárásra volna szükség több hónapig ahhoz, hogy a felújítás elkészüljön, jelzőlámpákat kellene elhelyezni, a várakozási idő pedig torlódásokhoz vezet. Az útburkolat minősége sem olyan rossz, hogy ezt indokolná” – vázolta az alpolgármester. Szerinte a terelőút elkészülte után, amely elvezetné a forgalom jó részét, könnyebb volna az útfelújítás kivitelezése. Az erről szóló döntésre még várni kell.
Zavaró tényezőként jelentkezhet a felújítás és a körforgalom elkészítése során, hogy az országos útügyi társaság ügykezelésébe átadott Rét és Forrás utcát az ígéretek szerint szintén tavasszal aszfaltozzák le, az európai út felújítása keretében. Az alpolgármester reméli, hogy sikerül megállapodni egy olyan ütemezésben, hogy az egymáshoz közeli munkálatokat zökkenőmentesen, egymást nem akadályozva tudják végezni a kivitelezők.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.
Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.
Teljesen átalakul Csíkszereda legnagyobb általános iskolájának udvara, a munkálatok egy részét iskolakezdésig szeretnék elvégezni. Több sportpálya, futópálya készül, de szabadtéri tanórák megtartására alkalmas tereket is kialakítanak.
szóljon hozzá!